Mosogatógépek
Már 59 890 Ft-tól
Bár több mint ötven éve áll a színpadon, a Jászai Mari-díjas színművész ma is kritikus szemmel tekint magára. Margitai Ági szerint nem létezik tökéletes alakítás, ezért minden alkalommal úgy érzi, „adósa maradt” szerepének. Azon művészek közé tartozik, akik ráadásul nem rettennek meg hivatásuk újabb kihívásaitól, s ha kell, akár egy alternatív színház színpadán is megállják a helyüket.
– A múlt héten Tallós Rita, a Jóban Rosszban egykori szereplője volt a Sztárváltó vendége, aki azt kérdezte Öntől, játszana-e vele egy darabban.
– Ha jó a darab és a rendező, boldogan!
– Ha már egy sorozatszínésztől kapta az első kérdést, vonatkozzon rá a második: hogy áll a szappanoperákkal?
– Általában ritkán tévézek, mert hála az égnek, még elfoglalt vagyok. Amikor otthon vagyok, inkább a kezembe veszek egy könyvet, már csak azért is, mert azok a filmek, amelyeket szívesen megnéznék, sajnos csak nagy ritkán láthatóak a televízióban. De visszatérve a szappanoperákra: láttam pár részt például a Szex és New Yorkból, amely szabadosságával, lendületességével és a női problémák taglalásával elég érdekes volt. Azt hiszem hatalmas sikere volt a világon mindenhol, én mégsem igyekeztem, hogy megnézzek több epizódot.
– Hogy látja, kinek volt könnyebb dolga? A ma pályakezdő színészeinek, vagy az Ön karrierjének indulása idején fellépőknek?
– Amikor én kezdtem, nagyobb rangja volt a színésznek. A jó színházak mellett számtalan kiváló filmet és tévéjátékot is készítettek, melyek ismertté tettek minket. Nívós színházi közvetítések is voltak, és létezett olyan színházi lap, amely nem a szakmának, hanem a közönségnek szólt. Sokkal több kritikát írtak, jóval több hír jelent meg rólunk. Mostanában az a jó, hogy sokféle színház van. Én például kifejezetten szeretem az alternatív színházat. Mivel szűkebb rétegnek szól, merészebben és bátrabban lehet kísérletezni. Magam is szívesen játszom benne.
– Lőrinczy Attila drámaíró kifejezetten önnek dolgozta át a Celestina, avagy Calisto és Melibea című tragikomédiát, afféle jutalomjáték gyanánt. Van-e ennél nagyobb elismerés egy színész számára?
– Nem mondom, hatalmas öröm ez. Ennél csak az okoz nagyobb boldogságot az embernek, ha jól el is tudja játszani. Soha életemben nem voltam magammal annyira megelégedve, hogy később ne találtam volna valami kivetnivalót a játékomban. Mindig dolgozom azon, hogy egy kicsit jobb legyen az alakítás. Tökéletes persze nincs, úgyhogy tudom, itt is van még adósságom.
– Volt már hasonló dologban része, vagy ez az első ilyen ajándék a pályáján?
– Olyan már előfordult, hogy egy film írása közben kifejezetten rám gondoltak. Ez a Végkiárusítás című mozi volt, amelyet András Ferenc rendezett, de Sándor Pálnál is megesett, hogy több nagyon jó karakterszerepet szánt nekem. Mindez jó érzés, de azért az sem lebecsülendő, ha először valaki másnak szánják a szerepet, majd miután az ember megkapta, nagyon jól eljátssza.
– Több mint ötven év színpadi rutinnal a háta mögött kinek a véleményére ad igazán?
– Van néhány kollégám, akikkel hasonló gondolkodásúak vagyunk. Az ő véleményükre nagyon odafigyelek. Nemegyszer kíméletlenül kritizáljuk egymást. Nekem is jó, hogy elmondják az észrevételeiket, és remélem, ők is tudják hasznosítani az én meglátásaimat.
– Kinek adja át a képzeletbeli stafétát, és mit kérdez tőle?
– Kováts Adéltól szeretném megtudni, hogyan tudja megoldani az életét úgy, hogy a városon kívül lakik.
Színház.lap.hu »
Színésznő.lap.hu »
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Tolvai Reni visszatért a Megasztárba. A fináléban Szakos Andival énekelt duettet. Megmutatta, hogy a hangja még mindig remek, és magasról tesz az alakját ért kritikákra. Tiszta Christina Aguilera...
Újra egymásra talált a villa két barátja. VV Attila és VV Veronika közös fotókon pózol, mert együtt tanulnak vezetni. Szép is ez.
Miközben Hollywood egykori bombázói az arcukat botoxszal próbálják fiatalon tartani, karjukkal már nem tudják ugyanezt megtenni. Elképesztő különbségek az ötvenes hírességeknél.
Egy szóval sem említette az Édenben, hogy őt várja kint valaki. Éden Noémi ráadásul igencsak összemelegedett játékostársával Omarral, most mégis kiderült, hogy már két éve van pasija. Hoppá!
Nemcsak a filmsztárok élete lehet édes és pikáns. Gyakran a moziban is találunk olyan filmeket, amelyek ínyencségükkel megnevettetnek. Éppen ezért néha jólesik visszatérni a már jól bevált, kicsit édes, kicsit pikáns klasszikusokhoz, melyek még mindig igazi élményt jelentenek a sokadik vetítés után is. »
50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!
Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
1 hozzászólás
21 hozzászólás
11 hozzászólás
7 hozzászólás
10 hozzászólás
24 hozzászólás Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!
Sorsolás 2012-06-30Már 59 890 Ft-tól
Már 19 900 Ft-tól
Már 8 490 Ft-tól