Sztárok

Megerőszakolták a szőke kebelcsodát

Kevesen tudnak róla, de egy tragikus esemény meghatározta a 90-es évek egyik ikonjának, Pamela Andersonnak az életét.

A szőkeség nem alkotott semmi maradandót, mégis számtalanszor került a lapok címoldalára. Közülük is a Playboy elején tizenkét alkalommal szerepelt, ami eddig rekordnak számít. Pamela gyerekkori traumájáról nem szívesen beszél, szeretné elfelejteni, hogy mi történt. Kilencéves korában ugyanis szexuálisan zaklatták. A kislányt egy nyaralás alkalmával támadták meg, és a lelki sérülések mellett a testén is nyoma maradt az esetnek. A szőkeség vállán ugyanis máig látszik egy sebhely forradása, ami nem engedi, hogy elfelejtse a bántalmazást.

Pamela Anderson azt vallja, emiatt is történhetett, hogy egész életében az erőszakos pasikhoz vonzódott, és mellettük próbálta megtalálni a boldogságot. Úgy tűnik, az agresszivitás az eset ellenére is vonzotta. Főleg, amikor rájött arra, hogy olyan külsővel áldotta meg a természet, aminek a bevetésével bármelyik férfit leveheti a lábáról. És Pamela ki is használta ezen adományokat.

Forrás: Bors Online

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top