Sztárok

Nem kell senkinek a megasztár?

A vegyes fogadtatású Megasztár 4. második helyezettje, Fekete Dávid nincs a legjobb helyzetben. Ezüstérmesként is boldognak kellene lennie, de valamiért még nem keresték meg álmai ajánlatával.

A tények azt mutatják, hogy az elődöntő során kiesett versenyzők közül többen már lemezszerződést kaptak, illetve kiadókkal tárgyalnak. Fekete Dávid azonban még nem kapott ajánlatot, és valószínűleg nem erre számított a verseny után. Hozzáértők szerint a musical nem annyira kelendő Magyarországon, mert a műfaj kedvelői természetesen színházba járnak, és csak ritkán vesznek meg CD-t.

Dávid pedig szinte az egész verseny alatt csak musicalben utazott, sokszor hangsúlyozta is, hogy csak ehhez ért, és mindenképpen ezzel szeretne foglalkozni. A fiatal énekes állítólag megbékélt a második hellyel, és nincs a szívében harag. Mondjuk, ezt valószínűleg nagyban segítette az az autó, amelyet Friderikusz Sándortól kapott vigaszdíjként.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top