Sztárok

Christina ellopta más stílusát?

A szőke énekesnőről az utóbbi időben nem hallani túl sokat, már ami a zenei karrierjét illeti. A pletykák azonban nem maradnak el az ő életéből sem.

Legutóbb azzal kapcsolatban hozták fel a nevét, hogy lemásolta egy szintén szőke énekesnő, Lady Gaga stílusát. Ha a két nő fotóját egymás mellé tesszük, valóban van köztük hasonlóság. Mindkettőjük haja platinaszőke, a frizurájuk is szinte megegyezik, és a sminkelésben is ugyanazokat a trükköket szeretik alkalmazni. Ez még nem is baj, sőt Lady Gaga számára egyenesen előny is, hiszen nagy megtiszteltetésnek veszi, hogy akkora sztárhoz hasonlítják, mint Christina Aguilera, még ha csak külsőleg is.

 

Sőt, az énekesnő karrierje is jobban ível felfelé, mióta ez a párhuzam kiderült. Ráadásul sokan azt híresztelik, hogy Aguilera volt az, aki lemásolta a másik szőkeséget. És hogy Christina miképp értékeli kolléganője felbukkanását? Állítólag nem ideges miatta, hiszen nincs abban semmi, ha valakinek hasonló a stílusa. Valószínűleg már sosem derül ki, melyikük volt előbb fodrásznál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top