Sztárok

Bea egész nap sírt

Győzike feleségét ezentúl nem csodálhatjuk a parketten, a Győzike-show-ban azonban igen. Gáspár Bea kiesett a Szombat esti lázból. Győzike felesége nagyon sajnálja a dolgot, azt mondja, egész vasárnap sírt.

– Nem szerettem volna még befejezni a versenyt, úgy gondolom, hogy bár a produkciónk nem a legjobb volt, de azért nem is a legrosszabb – mondta az RTL Bulvárnak. – De hát valakinek ki kellett esnie.

Bár már többször volt rá példa, hogy a versenyzők a műsor után sem dobták le a tánccipőt, Bea azt mondja, még nem tudja, hogy a későbbiekben tovább tanulja-e a lépéseket.

– Ezen még nem gondolkodtam, elég negatív módon éltem meg a kiesésemet. A táncpartnerem szintén nagyon maga alatt volt az eredményhirdetés után. Győző – bár először ő is kiakadt – próbál nyugtatni, azt mondja, nem az életünket veszítettük el.

Bea asszonyt azért nem kell hiányolnunk. Bár a Szombat esti láz versenyzőjeként már nem, de a Gáspár-villa háziasszonyaként ezentúl is láthatjuk hétfő esténként az RTL Klub képernyőjén. Ma este például annak lehetünk tanúi, hogyan élte meg a táncos lábú feleség, amikor hites ura úgy döntött, ő bizony motorcsónakozni viszi a családot!

– Életem legrosszabb élménye volt! Győző nem tud motorcsónakot vezetni, mégis vízre vitt minket Horvátországban. Majdnem beleborultunk a tengerbe, nagyon rosszul éreztem magam, végül ki is szálltunk! Amikor felvetette az ötletet, én nem is akartam menni, de végül beleegyeztem.

Forrás: RTL Bulvár

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top