2017. 06. 26. János, Pál

Szexi hatvanasok

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Hogy van élet a hatodik ikszen túl is, arra a legjobb példa néhány hollywoodi színésznő. Fáradhatatlanul dolgoznak, mosolyognak a fotósok kamerái előtt, és mindig odafigyelnek arra, mikor hogyan és miben jelennek meg.
Írta: | 2008. 10. 11. |

Kövess minket!

f Ajánlom

Tudjuk, hogy ők is emberek, róluk is készülnek paparazzifotók, amelyeken ráncosak, topisak, de ha kigyúlnak a fények, akkor ragyognak. Ettől igazi dívák ők.

Susan Sarandon (62)

A saját bevallása szerint is munkamániás színésznő 1970 óta kilencvennyolc filmben szerepelt! Tizenkét évig élt házasságban Chris Sarandonnal, majd 1988-ban beleszeretett Tim Robbinsba. Kapcsolatukból két fiuk született, és a huszadik évfordulójukra azt tervezik, hogy hivatalosan is összekötik az életüket. A hírek szerint karácsonykor tartják majd az esküvőt, de nem engednek a közelükbe egyetlen fotóst sem. Sarandon rendszeresen felszólal politikai megmozdulásokon, több szervezetnek is lelkes tagja, és örömmel lép fel jótékonysági rendezvényeken is. A természetesség híve. Otthon sminket sem használ, nem jár bulikba, és kizárólag vörösbort fogyaszt.

 

Meryl Streep (59)

A Mamma Mia! sztárja néhány hónap múlva belép a hatvanasok társaságába, bár ezt senki sem mondaná meg róla. A színésznők között valószínűleg rekordot tart, hiszen eddig tizennégyszer jelölték Oscar-díjra, és ezt a sorozatot az ABBA-filmmel biztosan folytatja.

Jógázik, táncol, fut, és sok időt tölt a szabadban. Harminc éve házas, négy gyermeket szült, és imádja a házimunkát. Maga mos, főz, takarít, emellett szinte minden évben forgat egy filmet. 2009-ben három különböző produkcióban is szerepel majd. Minden kollégája szuperlatívuszokban beszél róla. Ő az, aki mindenkihez kedves, mindig szórakoztató, és tökéletesen felkészül a szerepeire. Fiatal kollégáit tanácsokkal látja el, és ha hosszabb szünete adódik a forgatásban, akkor nem rest, és szendvicseket gyárt a stáb tagjainak.

 

Bette Midler (63)

Hawaii szigetén született minden idők egyik legnagyobb komikája. Első filmjét 1956-ban forgatta. Akkor csak egy mellékszerepet kapott, mert a film rendezője azt mondta: „ilyen ronda nőnek nincs helye a vásznon”. Szerencsére ez a kijelentés nem törte meg Midlert, és azóta a legnagyobb rendezőkkel dolgozik. A fogatások mellett színpadi színésznőként és énekesnőként is sikeres. Évek óta Las Vegas legnagyobb színpadán lép fel önálló műsorával. Igazi jojódiétát folytat, egyszer felhizlalja magát nyolcvankilósra, majd hirtelen újra karcsú. Imádja a jó ételeket, és két forgatás között nem érdekli, hogy mekkora a hátsója. Naponta tornázik, és sokat táncol. Hatvanhárom évesen is bármikor lemegy hídba vagy spárgába. – Száz százalékig emberből vagyok – nyilatkozta néhány hónapja. – Imádom az életet, és nem vagyok hajlandó sanyargatni magam. Sosem a szépségemért szerettek, hanem a humoromért. Akinek így nem tetszem, az forduljon el! Nagyon sajnálom a mai kislányokat, amiért meg kell felelniük egy etalonnak, és nem lázadnak fel ez ellen.

 

 

 

Glenn Close (61)

Az amerikai színésznő már a harmadik férjét fogyasztja, és az első kettőt mindössze három évig tudta elviselni. Legújabb párja, David Shaw két éve vette feleségül, és már biztosan retteg, nehogy jövőre az ő talpára is útilapu kerüljön. Ki gondolná, hogy Glenn Close eddig még egyetlen Oscar-díjat sem vihetett haza, pedig már ötször izgulhatott a ceremónián? Saját bevallása szerint sosem feküdne plasztikai sebész kése alá, és mikor megkérdezték, hogyan tartja karban a testét, egyszerűen így felelt: – Minden egyes nap kétszer sétálok egy-egy órát. Napfelkeltekor és naplementekor. Ilyenkor magamba szívom az energiát, nekem ennyi bőven elég.
Idén Emmy-díjat kapott a Damages című sorozatban alakított szerepéért.

 

 

Diane Keaton (62)

Tökéletes elegancia jellemzi az Oscar-díjas dívát. Ő a nadrágkosztümök és a kalapok hollywoodi királynője. Szinte kizárólag fehér öltözékben jelenik meg a nyilvánosság előtt. Tehetségét számtalan díjjal ismerték már el, és ő kizárólag olyan filmekben vállal szerepet, amelyekkel szórakoztathatja a közönséget. Úgy gondolja, hogy az embereknek szükségük van a nevetésre, ezért játszik komédiákban. 1981-ben örökbe fogadott egy kisfiút, saját gyermeke nem született. Éveken át élt együtt Woody Allennel, szakításuk óta nem beszél a magánéletéről és a kapcsolatairól. Ő is azok közé a színésznők közé tartozik, akik büszkén vállalják a korukat, és nem akarnak változtatni az arcukon. Egyetlen beavatkozást hajtatott végre önmagán: a fogsorát kicseréltette. 2009-ben újra Steve Martin partnere lesz a vásznon, és egy újabb fergeteges vígjátékkal ajándékozza meg a rajongóit.

 

Barbra Streisand (66)

Viharos románcairól és elviselhetetlen természetéről híresült el Hollywood nagyasszonya, Barbra Streisand. Színésznőként, énekesnőként és rendezőként is bezsebelt többtucatnyi díjat, koncertjei telt házzal zajlottak világszerte. Pontosan négy évtizede állt először kamerák előtt a Funny Girl című filmben, pályafutása azóta töretlen, bár az utóbbi években már nem forgat filmeket. James Brolinnal 1998 óta házasok, fia viszont még az első férjétől született. Kettejük kapcsolata nem volt mindig felhőtlen. Barbra tajtékzott, mikor Jason bejelentette, hogy a saját neméhez vonzódik, és viccből még Keanu Reevesszel is összeházasodott. Azóta az édesanya megenyhült, és ma már szent a béke közöttük. Néhány éve végbélrákot diagnosztizáltak a művésznőnél, aki akkor összeroppant. A kezelések hatására meghízott, és elhanyagolta a külsejét, de mára jól érzi magát, és újra ragyog. Jellegzetes orrát sosem akarta átszabatni, de botoxkezelésekre rendszeresen jár.

 

 

Jessica Lange (60)

King Kong egykori szerelme idén töltötte be a hatvanat, de még mindig aktívan dolgozik. Tíz év házasság után elvált férjétől, és 1982 óta kollégájával, Sam Sheparddel él. Három gyermeket szült (egyikük édesapja a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov). Jessica modellként kezdte a pályafutását, a karrier érdekében Minnesotából Manhattanbe költözött, ahol ma is él. Külsejét főként a plasztikai sebészeknek köszönheti. Többször felvarratta a ráncait, és az orrát is megoperáltatta. Megrögzött híve az aerobiknak, és kizárólag vegetáriánus ételeket fogyaszt. Jövőre két filmben is főszerepet alakít a mozikban. A Zöld kertek című filmben Drew Barrymore partnere lesz, a Még egy folyó című produkcióban pedig Kate Woods rendezőnővel dolgozik együtt.


Hollywood.lap.hu »
Színésznő.lap.hu »
Celeb.lap.hu »

Olvass tovább

Hozzászólások