Sztárok

Kate Moss aranyba öntve

Azon már meg sem lepődünk, hogy a hírességekről egymás után születnek viaszbábuk, amelyek a lehető legpontosabban igyekeznek bemutatni az adott sztár sajátosságait. Az angol modell, Kate Moss is már régóta ott áll a Madame Tussaud Panoptikumban.

Most azonban más formában is megörökítették. Az elkészült szobor 50 kilogramm súlyú, és 18 karátos arannyal van bevonva, és a British Museum időszaki kiállításán tekinthető meg. A szobor súlya egyébként azért pont ennyi, mert a modell az életben is ennyit nyom. Kate Moss jógapózban van megörökítve, a lábait a háta mögött a nyakába rakja. Állítólag egy teljes napot kellett modellt állnia a szobrásznak, de csak az arányok miatt, hiszen a póz a valóságban legfeljebb egy artistának sikerülhet. A szobor egy brit mester, Marc Quinn műve, és a legnagyobb arannyal bevont alkotás az ókori egyiptomi munkák óta. A szobrász a „Modern Aphrodité” nevet adta alkotásának. A szobor elkészítése 1,5 millió fontba került, és az összeg kétharmadát az arany ára adja. Kate Moss aranyba öntött képmásának a sorsa, hogy a kiállítás bezárása után megvásárolható lesz, már ha valakinek szüksége van a modell szobrára a nappalijában. A különleges ábrázolásmód általánosságban pozitív fogadtatásra talált, és a mester így nyilatkozott múzsájáról: „Kate úgy gondolja, ez a szobor misztikus magasságokba emeli, ugyanakkor tisztában van vele, hogy jelentős különbségek vannak a külseje és az alkotás között.”

Marc Quinn brit mester
Marc Quinn brit mester

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top