Sztárok

Csányi és Szonja színpadi szerelme

  • Nők Lapja Cafe
  • 2008. 09. 19.
Napjaink három nagy filmsztárja szerepel a Madách Színház új előadásában. Oroszlán Szonja, Fenyő Iván és Csányi Sándor örömmel vállalták az „És mennyi szerelem!” című bohózat szerepeit.

A darab két állandó szereplője Oroszlán Szonja és Szente Vajk, a harmadik srácot pedig felváltva játssza majd Iván és Sándor. A Szirtes Tamás direktor által rendezett komédia próbái hamarosan megkezdődnek, és januártól már a közönség is láthatja Szonjáékat.

Bródy János külön erre a darabra írt egy új dalt, amely többször is felcsendül a színpadon.

Egy lány és két fiatalember nem mindennapi találkozása körül forognak az események. A téma mindennapi: a szerelem! Naponta több millió ember esik szerelembe, ábrándul ki vagy éppenséggel marad tartós kapcsolatban. A komédia az egyik legtitokzatosabb pillanatot „járja körül”: a szerelem születésének pillanatát. Neil Simont az emeli ki magasan a vígjátékszerzők sorából, hogy finoman árnyalva, remek iróniával, egyedien járja körül hőseit, és csakis rájuk jellemző módon engedi őket cselekedni. A színhely egy San Franciscó-i legénylakás, amelynek két fiatalember lakója több-kevesebb sikerrel küzd egzisztenciális gondjaival. Egy nyári napon a két kritikus szellemű ifjú szomszédságába költözik egy konzervatív gondolkodású lány, aki egy pillanat alatt felborítja a fiúk addig – csak relatíve – békésnek nevezhető életét.

 

 

Fotó: Bársony Bence

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>
Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Tolvai Reni jól hozta a duci Christina Aguilerát a Megasztárban – fotó

Tolvai Reni visszatért a Megasztárba. A fináléban Szakos Andival énekelt duettet. Megmutatta, hogy a hangja még mindig remek, és magasról tesz az alakját ért kritikákra. Tiszta Christina Aguilera...

VV Veronika VV Attilával nyomul

Újra egymásra talált a villa két barátja. VV Attila és VV Veronika közös fotókon pózol, mert együtt tanulnak vezetni. Szép is ez.

Mi lett velük? Elképesztően néz ki Madonna és Meg Ryan

Miközben Hollywood egykori bombázói az arcukat botoxszal próbálják fiatalon tartani, karjukkal már nem tudják ugyanezt megtenni. Elképesztő különbségek az ötvenes hírességeknél.

Mindenkit átvert az Éden Hotel játékosa - évek óta párja van

Egy szóval sem említette az Édenben, hogy őt várja kint valaki. Éden Noémi ráadásul igencsak összemelegedett játékostársával Omarral, most mégis kiderült, hogy már két éve van pasija. Hoppá!

Hirdetés Sztárok

Édes és pikáns a filmvásznon...

Édes és pikáns a filmvásznon...

Nemcsak a filmsztárok élete lehet édes és pikáns. Gyakran a moziban is találunk olyan filmeket, amelyek ínyencségükkel megnevettetnek. Éppen ezért néha jólesik visszatérni a már jól bevált, kicsit édes, kicsit pikáns klasszikusokhoz, melyek még mindig igazi élményt jelentenek a sokadik vetítés után is. »

Legnyerőbb magyar kollekció

Válassza a minőségi és finom hazait, nyerjen gyönyörű és divatos hazait! »

Hirdetés Sztárok

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

A jó burkolónak, festőnek gyakori ismérve, hogy a naptárában nehéz rövid időn belül akárcsak egy szabad hetet is találni, hiszen az építkezést, felújítást végzők egymásnak ajánlják. »

Hirdetés Sztárok

Harmóniában önmagával

Harmóniában önmagával

Szinetár Dóra színházban játszik, filmben szerepel, miközben vezeti a háztartást és neveli a gyerekeit. Sokaknak már a fele is sok lenne Dóra teendőinek, de ő magabiztosan mozog a különféle feladatok között. Mindeközben szépsége is makulátlan! Nem véletlen, hogy a NIVEA is felfigyelt rá, s őt kérte fel, hogy legyen a Q10 termékcsalád arca. »

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29



50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!

Sorsolás: 2012-06-01

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-06-01

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2