Ki ma a sztár, és mennyit ér?

Poplegendák, celebek, valóságshow-hősök

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Képzeljék, már a némafilmgyártás korszakában működött a sztárgyár: egy színésznő köré például nem létező családi hátteret hazudtak! Szóval, ne csodálkozzunk, hogy miért állnak a mai ismert emberek is elő esetenként efféle kreált háttérsztorikkal… De ki ma a sztár, és mennyit ér? Erre kerestük a választ.
Írta: | 2008. 09. 17. |

Kövess minket!

f Ajánlom
Theda Bara, némafilm-sztár
Theda Bara, némafilm-sztár

Manapság a frissen feltűnt sztárok többségét helyesebb lenne inkább médiaszemélyiségként (az angol celebrity - híresség - szóból pedig: celebként) meghatározni. Utóbbiak azok, akiket a televízióban gyakran látunk, és nincs mögöttük valós teljesítmény, „csupán" az ismertségük. Réz András esztéta azzal kezdi a beszélgetést, hogy régen a sztárok szívós munkával kitermelt színházi és filmcsillagok voltak.

- Szívós munka alatt egyrészt a színészi munkát, másrészt az élőszavas és sajtópletykás hírverést értem - magyarázza. - A színpadi színész még „hús-vér ember" volt, de a filmvilág már felépítette az isteneket, dívákat, istennőket. Gyakran nem létező háttértörténetekkel operáltak: az egyik némafilm-sztár, Theda Bara mögé álomszerű felmenőket hazudtak. Kitalálták, hogy egy arab hercegnő és egy francia festő gyereke. A huszadik század első felében jellemzően a színházi sztárok közül választottak a filmesek egy-egy filmprodukcióhoz „húzóneves" szereplőket. Később a film lett a vezető médium, majd beköszöntött a tömegkommunikáció kora, a televízió uralma. Amíg a film teremtette a sztárokat, az emberek tudták ugyan, hogy az egész sztárvilágra jellemző a sunyiság és a csalás, de a tehetségtelenek megbuktak! Ezért nem volt jövője annak, aki a producer ágyából érkezett, hiszen a színészi teljesítményt komolyan vette a közönség, illetve a kritika még jelentős befolyásoló erővel bírt.

Az a sztár, aki a tévében van (?)


Ómolnár Miklós, a Story és a Best magazin főszerkesztője
Ómolnár Miklós, a Story és a Best
magazin főszerkesztője

Azóta viszont sokat változott a világ. Ma már nem, vagy nem mindig kívánalom a tehetség és a szakmai képzettség ahhoz, hogy valaki sztár (vagy inkább médiaszemélyiség) legyen. Ómolnár Miklós, a Story és a Best magazin főszerkesztője úgy látja, a tömegmédiában az a sztár, aki minél gyakrabban feltűnik a kereskedelmi televíziók képernyőjén.

- A mai, tömegmédia típusú sztárság hasonlít a szappanoperákhoz, amelyekben többféle szereplőtípus található: a jó, a gonosz, a cselszövő, a naiva és a buta... - magyarázza a főszerkesztő. - Egy biztos: nem lesz tömegsztár olyasvalaki, aki nem képes az emberekből érzelmeket kiváltani. Ez lehet szeretet, utálat, de bármilyen érzelem a kettő között. Más karaktert „alakít" például Bochkor Gábor, megint mást Kiszel Tünde, és mást Stohl András. Utóbbi egyébként megvalósította, amit csak kevesen tudnak: egyszerre a Nemzeti Színház megbecsült művésze, illetve „vásári kikiáltó". Régen a műfajok közötti átjárás sokkal természetesebb volt, Kiss Manyi például a Városliget világából érkezett a kőszínházba, jól ismerte a vásártéri komédia törvényszerűségeit is. A finnyás értelmiség nem igazán érti, hogy a kereskedelmi tévék az egykori Lizsé örökösei. Oda a tömegek jártak szórakozni, és a Városliget örököseitől nem lehet a Nemzeti Színház színészeihez méltó teljesítményeket elvárni.

„Ha megunjuk, el vele, így jutunk csak felfele"

Réz András viszont azt gondolja, ma már termék a sztár. Olyasfajta termék, mint például egy mobiltelefon. A telefongyártók évi negyven-ötven új típust dobnak piacra, és amint ezek megjelennek, törlik az előző évi modelleket. Ilyenkor a fogyasztó elkezdi rosszul érezni magát: „ciki ez a régi darab", gondolja. Huxley Szép, új világából idéz az esztéta: „Ha megunjuk, el vele, így jutunk csak felfele". Ezen az alapon robbannak be a köztudatba (és tűnnek el gyakran viharos gyorsasággal) a celebek.

- Egy mai sztár „élettartama" változó. Az énekes tehetségkutató versenyeknek például a rövid utójátéka a hakni. De ilyenkor általában már meghirdették a következő versenyt - teszi hozzá Réz András. - A néző szempontjából nincs különbség abban, hogy valaki valóságshow-szereplőből vagy mai tehetségkutató-show révén válik ismertté. Profik nem kerülnek be ezekre a versenyekre, csupán amatőrök, akik alkalmasak arra, hogy ideig-óráig szórakoztassák a közönséget. Néhány dal erejéig jól „működnek", de általában nem tudják fenntartani a közönség érdeklődését, mondjuk egy másfél órás programmal (vagy nem is képesek ilyet előadni). Hiszen ez szakma, megvan a saját technikája, évekig kell tanulni, nem elég a tehetség! Ezért fordulhat elő, hogy a „nagy öregek", a régi Táncdalfesztivál-sztárok - akiknek sokkal hosszabb idejük volt arra, hogy felkészüljenek a szakmára - a mai napig keresettebbek, mint a tévében feltűnt, fiatal énekesek. A valóságshow és a modern tehetségkutatók világából feltűnt szereplők nagy részének sajnos szembe kell néznie azzal, hogy a műsorfolyam befejeződése után elfogy a dicsőség. És akkor sokan belemennek botrányokba, hogy a kétes dicsőséget meghosszabbítsák...

„Jobbára húsz évvel ezelőtti sztárokkal dolgozom"

Réz András
Réz András

Réz András véleményét osztja egy koncertszervező is, aki húsz évvel ezelőtt kezdte a szakmát.

- Az utóbbi években nem termelt ki a szakma igazi, fiatal, átütő sztárokat - mondja a szervező. - Próbálkoztam újakat is elhívni, de - tisztelet a kivételnek - többnyire hiányzik belőlük valami. Például az, hogy az ujjuk köré csavarják a közönséget, hogy fenntartsák akár fél órán át az érdeklődést. Szinte ma is ugyanazok a zenészek keresett sztárok a vidéki fellépéseken, mint húsz évvel ezelőtt. Akkor három-ötezer forintos gázsiért jöttek el egy félplaybackes diszkóhakniba, s természetesen drágábban, ha zenekaros, élő koncertről volt szó... A jövedelem nagy része fekete kereset volt. Ma már kevesebb a diszkófellépés, a playback szinte egyáltalán nem megy, és számlát kell adni a nagyságrendekkel magasabb gázsiról. Ma már nem hiteles, ha egy rockbanda énekese egyedül, zenekar nélkül jön el egy fellépésre, akkor sem, ha élőben énekel rá a felvett zenére. Régen, a kultúrházi programokra el tudtam hívni egy-egy ismert színészt is, akinek szüksége volt a pénzre, és szívesen megmutatta magát a vidéki, gyakran nagyon őszinte közönség előtt. Ma már nem tudok kultúrházi programot szervezni, ezért színészeket nem hívhatok. Jobbára a húsz évvel ezelőtti sztárokkal dolgozom, sokaknak egyáltalán nem kopott meg az imidzsük, és a kisujjukban van, miként lehet megnyerni a közönséget. Nem feltétlenül kristálytiszta a hangjuk, de slágerzenét játszanak, és nagyon tehetségesen bánnak a közönséggel. Ezért megéri akár több százezer forintot is kifizetni egy-egy fellépésért...

Ó, régi zenészek...!

Ómolnár Miklós lapjaiban mégis kevesebbet olvashatunk a zenészek idősebb generációiról, mert szerinte ma a '60-as-70-es évek sztárjai már nem bírnak olyan erős „tömeghatással", mint a frissen feltűnt celebek, akiket naponta láthatunk a tévében.


Nagy Feró
Nagy Feró

- Különleges a hazai kultúrtörténetben a beat-rock fejezete, amelyben valódi művészi értékeket is megjelenítő dalok képesek voltak tömeghatást elérni - fűzi hozzá. - Bár az ügyesebbek ma is érvényesülnek. Jó példa erre Nagy Feró: az egykoriBeatricéből ő a „túlélő". Átmentette magát, megőrizte imidzsét, rugalmas, ügyes, alkalmazkodó, és nem tűnik elavultnak. A régi táncdalfesztiválosok közül sokan másként mentették át magukat, egyfajta „ciki, de imádjuk" átbucskázás révén ma is nagy sztár például Korda György, aki képes idézőjelbe tenni magát. Az a nagy baj, hogy a zeneipar évtizedek óta nem tud igazi, táncolható slágerzenét előállítani.

- A retróhullám most adott a régi táncdalfesztiválosok számára egy lökést, ebben persze sok irónia is van a közönség részéről - magyarázza Réz András. - A klasszikus táncdalénekesek - Korda, Aradszky és társaik - nem változtak, de van bennük önirónia. Mások - például Presser és Zorán - folyamatosan megújulnak. Véleményem szerint a mai magyar pop-rock zenéből már nem képes „kinőni" igazi sztár, legalábbis olyan nem, mint a hatvanas években. Manapság a könnyűzenéből kevés új szereplő fog megélni, és nem is túl parádésan. Ám léteznek sikermodellek: Yonderboy például rétegsztár, de nagyon fontos szereplője a partikultúrának, szép karriert tudhat magáénak. Manapság több ilyen csapat működik, amely józanul belátja, hogy nem lesz piacvezető, de jól megél belőle. A régi sztárvilág letűnőben van, hiszen ma iszonyúan gyorsan kellene ehhez befuttatni valakit, és rengeteg pénzt kellene befektetni abba, hogy „működjön".

Ómolnár szerint egy dzsesszénekes ma majdhogynem éhen hal a piacon, de nehéz a helyzete akkor is, ha a tömegekkel szeretné megismertetni magát, hiszen ehhez általában az szükséges, hogy lejjebb adja a komoly, művészi ambícióit. Ám a popularizálódás következtében nem tudhat már magáénak olyan szakmai sikereket, mint amikor még „csak" rétegsztár volt. Ahogy a főszerkesztő vélekedik: nagy ez a dilemma a művészek számára, mert „vékony a jég, és nem mindenki képes átmenni rajta".

„Aki menet közben akarja megtanulni a szakmát, kiesik a sorból"

A Neoton Família a '80-as évek sztárzenekara volt, de ma már leginkább Csepregi Éva neve jut eszünkbe róla. Talán azért, mert ő ma is aktív, keresett énekesnő.

- 1968-tól kezdve énekeltem különböző zenekarokban, de csak öt évvel később jött az első áttörés, a Ki mit tud?-on - meséli Éva. - Előttünk még népi ellenőrök járták a kultúrházakat, és feljelentették azokat, ahol beatzenét játszottak. Amikor mi „betörtünk", már érződött, hogy picit lazul ez a kontroll. 1977-ben találkoztunk először Erdős Péterrel, aki később a menedzserünk lett, és úgy érzem, azért lettem szokatlanul sikeres, mert Péter profizmusa ötvöződött a tapasztalataimmal és önismeretemmel. Már akkoriban is a tévé volt a legfőbb médium, és nekünk egy időben elég rossz kapcsolatunk volt a vezetésével. Összehoztuk a Família című újságot, és elküldtük a címlistánkon lévő rajongóknak, ingyen - így próbáltunk életben maradni. Sikerült. Ma is „túlélők" vagyunk, pedig pillanatonként robbannak be új szereplők a zenei világba - a rajongóink gyerekei felnőttek, és kitartanak mellettünk, kedvelik a mostani Csepregi Évát is, bár meg kell mondanom, nem lenne elég, ha csak az új zenémet játszanám, igénylik a régit is. Dávid fiam nagyon tehetséges zenész, egy ideje velünk dobol, de azt magyarázom neki, hogy a mai világban csak úgy érvényesülhet, úgy válhat sztárrá, ha egyrészt tehetséges zenészekből állít össze zenekart, másrészt akkor, ha többféle hangszeren is megtanul nagyon jól játszani. Régen amatőrökként kezdtük a pályát - ma ez már kevés, aki menet közben akarja megtanulni a szakmát, az kiesik a sorból. Még egy tehetségkutató műsorban való szereplés (netán győzelem) sem garancia semmire, hiszen ezek a programok nem feltétlenül a tehetségről szólnak, hanem inkább szórakoztatni akarnak.

 

Még több az e heti Nők Lapjából:

A rejtőzködő szerelmesek: Kapócs Zsóka és Kamarás Iván »
A fogamzásgátlók hatására nem a megfelelő párt szimatoljuk ki? »
D. Tóth Kriszta: Körte lett a lányom »
India színvilága hódít az őszi sminkben »
A Hal a tortán receptjei »
Hogyan használjam a nőiességem? »

 


A kockázatok és mellékhatások


tekintetében



olvassa el a betegtájékoztatót,



vagy kérdezze meg kezelőorvosát,



gyógyszerészét!
Címkék: sztár Nők Lapja
Olvass tovább

Hozzászólások