Sztárok

Redford nem kér a folytatásból

Évek óta győzködik Robert Redfordot, hogy vegyen részt az "Ilyenek voltunk" című film folytatásában. A forgatókönyv szerint ma már nagyszülőként élné át újra a szerelmet a két főszereplő.

Az 1973-ban készült romantikus mozi két Oscar-díjat is kapott, és a producerek úgy gondolják, garantált kasszasiker lenne Redfordot és Barbra Streisandot újra összehozni egy közös munkára.

A díva azonnal igent is mondott a felkérésre, de a férfi főszereplő hajthatatlan. Az új produkcióban a gyerekeik szeretnének egymásba, és ezáltal ők is újra összemelegednének. A filmhez már sikerült Keanu Reevest is megnyerni, sőt mellékszereplőként Bette Midler is beszállna.

Redford azzal indokolta válaszát, hogy ő már lezárta a romantikus korszakát, és bár örömmel gondol a régi szép időkre, de nem szeretné, ha folytatása készülne a filmnek. A hetvenkét éves színész még mindig a nők bálványa, remekül tartja magát, sőt forgat is, de az „Ilyenek voltunk” második részére újra és újra nemet mond.

A pletykák szerint pont Streisand személye miatt nem vállalja a szerepet, aki 1973-ban szabályosan rányomult, és rövid románc is szövődött közöttük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top