Sztárok

Legenda a porondon!

2008-as nyári turnéja során újra ellátogat hozzánk az újkori kortárs progresszív rock egyik jelentős képviselője, a Queensryche!

A csapat ez idáig két alkalommal járt nálunk, először az 1991-es Monsters of Rock utazó metálcirkusszal, majd a Summer Rockson volt telt házas bulija, ahol a Judas Priesttel léptek föl. A Geoff Tate énekes által vezetett Queensryche még a 80-as évek első felében alakult a grunge későbbi fellegvárában, Seattle-ben, és elég korán ismertté váltak az Egyesült Államokban.

Amerikában rögtön a KISS-szel turnéztak, majd a Rage for Oder album után, 1988-ban megjelent az Operation: Mindcrime című lemezük, amelyet sok rockzenei szaklap az évszázad metálalbumának nevezett ki. Ez az igazi világhírt hozta el számukra. 90-ben az Empire című albumukkal beírták magukat a halhatatlanok közé. De ha valaki nem ismeri a zenekart, akkor előszeretettel ajánljuk a Last Action Hero című C kategóriás Schwarzenegger-mozi zenéit tartalmazó CD-t is.

A zenei kísérletezgetések után került piacra az Operation: Mindcrime második eposza 2006-ban, majd tavaly karácsonyra egy feldolgozásalbum, amelyen nem kisebb dalokat értelmeztek újra, mint a Neon Knights (Black Sabbath), a Bullet The Blue Sky (U2) vagy a Heaven on Their Minds (Jézus Krisztus szupersztár).

A Queensryche az a csapat, amelyet számos nagy nevű zenekar tekint példaképének.
Július 1-jén, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán a Queensryche-fellépés több lesz egy egyszerű koncertnél. A zenekar első saját magyarországi koncertjén elő fogja adni az 1988-as klasszikus Operation: Mindcrime című lemezen megkezdett, majd 2006-ban folytatott történetet, teljes egészében. A Mindcrime I–II. koncert háromórás produkció színházi elemekkel – kellékekkel, kivetítőkkel, extra fényjátékokkal és liftekkel. A teljes amerikai produkció – a zenekaron kívül – 15 szereplővel kerül bemutatásra. Az együttes különböző látványelemekkel színesíti a fellépését. (NLC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top