Sztárok

Demcsák Zsuzsa megbántotta Kozsót

Nincs műsor feszültség nélkül! Az e heti Hal a tortán című vendégjáró show-műsorban Demcsák Zsuzsa, Rubint Réka, Azurák Csaba, Kozsó és Kovács Áron mérte össze főzési tudományát.

Demcsák Zsuzsa különleges helyszínt talált a forgatáshoz: a Vasúttörténeti Parkban, egy vonaton vendégelte meg társait, a harmincas évek stílusában. A műsorvezető gyakran főz, de a mostani menühöz hasonló különlegességeket csak ünnepi alkalmakkor készít. Zsuzsának nehéz dolga volt, hiszen ő volt az első vendéglátó, de a társaság már az elején összekovácsolódott, Zsuzsa pedig főként Rubint Rékát kedvelte meg.

Demcsák Zsuzsa a harmincas évek stílusában rendezett vacsorát, amelynek a Vasúttörténeti Park adott otthont.

A műsorvezető elárulta, hogy Rubint Rékát azonnal megkedvelte, de a többiekkel is nagyon jól kijött egész héten. Pedig Kozsónak már az első este kellemetlen kérdést tett fel, megkérdezte tőle, hogy nem zavarja-e, hogy az emberek nevetnek rajta.

– Rékával már akkor megkedveltük egymást, amikor megérkeztek, és kijött utánam a konyhába, ott együtt kóstolgattuk az ételeket. Kozsóhoz volt egy kérdésem, amely neki rosszulesett, de később bocsánatot kértem tőle, és onnantól kezdve mindenkivel, vele is nagyon jó volt a kapcsolatom.

Öt olyan ember ült le nálam az asztalhoz, akik egyébként, a műsoron kívül biztosan nem jöttek volna össze. Így viszont úgy váltunk el, hogy mindenképpen keressük egymást, és tartjuk a kapcsolatot.

Zsuzsa szerint minden vendéglátó kitett magáért, és mindenhol finom volt a vacsora is.

– Áron nagyon kitett magáért, de Azurák Csabinál és Kozsónál is ízlett a vacsora. Azok is mindent megtettek, akik nem tudnak főzni, próbafőzést csináltak, beleadtak mindent. Már nagyon bánom, hogy nem adtam mindenkinek maximális pontszámot, de annyit elárulok, hogy nagyon szoros volt a verseny, legalábbis részemről, nem tudnám eldönteni, ki főzött a legjobban. (NLC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top