E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól
A színésznő elárulta, hogy nem szeretne 20 évesnek látszani, és bár hiú embernek tartja magát, nem az a legfőbb problémája, hogy hány éves.
Anna hosszú évek óta a budapesti József Attila Színház csapatát erősíti, de idén nyáron Pécs és Debrecen szabadtéri színpadain is szerepel a Házasságlevél, illetve A miniszter félrelép című vígjátékokban.

A színésznő örömét egyetlen dráma árnyékolja mostanában: nemrég veszítette el egykori kedves kollégáját, Raksányi Gellértet, aki a Szomszédok-ban Hegyi Bernátot alakította.
Anna egy interjúban elárulta, a sors úgy hozta, hogy kettejüknek szinte sosem volt közös jelenetük a sorozatban, mégis mélységesen tisztelte a kollégáját, aki később A Nemzet Színésze elismerésben is részesült.
fotó: RTL Klub
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Miközben Hollywood egykori bombázói az arcukat botoxszal próbálják fiatalon tartani, karjukkal már nem tudják ugyanezt megtenni. Elképesztő különbségek az ötvenes hírességeknél.
Egy szóval sem említette az Édenben, hogy őt várja kint valaki. Éden Noémi ráadásul igencsak összemelegedett játékostársával Omarral, most mégis kiderült, hogy már két éve van pasija. Hoppá!
A Bors úgy tudja, hogy a dubajozással és a lányok futtatásával is gyanúsított R. Lajos ügyében meghallgatták Palácsik Tímeát is. A lap információját nem erősítették meg!
Még nem vált el második feleségétől, azonban hónapok óta külön vannak, viszont most újra rátalált a boldogság Gáspár Lacira.
Nemcsak a filmsztárok élete lehet édes és pikáns. Gyakran a moziban is találunk olyan filmeket, amelyek ínyencségükkel megnevettetnek. Éppen ezért néha jólesik visszatérni a már jól bevált, kicsit édes, kicsit pikáns klasszikusokhoz, melyek még mindig igazi élményt jelentenek a sokadik vetítés után is. »
50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!
Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
21 hozzászólás
11 hozzászólás
7 hozzászólás
10 hozzászólás
24 hozzászólás Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!
Sorsolás 2012-06-30Már 19 900 Ft-tól
Már 961 Ft-tól
Már 14 900 Ft-tól