Sztárok

Vágtáznak a sztárok

Oszter Alexandra helyettesíti Borbás Marcsit, aki nem tud részt venni a Nemzeti Vágta versenyén.

A napokban kiderült, Borbás Marcsi visszalépni kényszerül, sajnos kiújult kézsérülése miatt edzői nem engedik elindulni a futamon. A fiúk – Stohl András, Hajdu Steve, Hajas Laci, Sasvári Sándor és Pintér Tibor – azonban új ellenfelet kaptak, nem is akárkit, Oszter Sándor gyönyörű lányát, a színésznő Oszter Alexandrát.

Alexandra igazi lovas családban nevelkedett, hiszen édesapját is a Rózsa Sándor című filmben nyújtott alakítása tette országosan ismertté.

– A családom nagy lovas, sőt nekem is van egy paripám, de bevallom, nagyon izgulok. Az ellenfeleim remek lovasok, közöttük én kezdő vagyok, ráadásul mostanában keveset lovagoltam, mától azonban napi három órát fogok gyakorolni.

A Nemzeti Vágtán induló sztárok nyereményüket alapítványoknak ajánlják fel, mindenki százezer, míg a győztes egymillió forintot adhat majd át jótékony célra. A sztárindulók is kapnak ajándékot, Geszti Péter a napokban adott át a versenyzőknek egy-egy gyönyörű, értékes lovasfelszerelést.

A fesztivál középpontjában a lovashagyományok bemutatói, a fergeteges huszárrohamok, a lovasparádék lenyűgöző látványvilága, valamint a települések bemutatkozását szolgáló Vágta-korzó áll majd.

Emellett folyamatos koncertprogramok és változatos műsorok színesítik majd a kínálatot a verseny hétvégéjén. Ennek helyszíne a Dózsa György úton lesz, a Műcsarnoktól az ’56-osok teréig. Az Andrássy úton berendezett Vágta-korzón pedig minden induló magyar település megmutathatja majd büszkeségeit, amelyekkel hozzájárulnak hazánk kulturális életének felpezsdítéséhez.

Nemcsak díjért megy majd azonban a harc, hiszen elindul a Raiffeisen jótékonysági sztárfutam is, az ezen induló hírességek nyereményüket jótékony célra ajánlják fel. (NLC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top