Sztárok

Verekedés a stúdióban!

Verekedés a stúdióban!

  • Nők Lapja Cafe
  • 2008. 05. 27.
Sebestyén Balázsnak több kellemetlen jelenetet kellett már átélnie a Balázs-show felvételei alatt. Most a vendégek egy nő miatt estek egymásnak.

A Balázs-show május utolsó hetében minden hétköznap a megszokott időpontban jelentkezik sok meglepő szituációval. A hétfői adást alaposan meg kellett vágni, ugyanis két vendég egymásnak esett felvétel közben.

Egy férj éppen arról beszélt, hogy megbocsátott a feleségének, aki a legjobb barátjával lépett félre. Egy darabig higgadtnak tűnt, de amikor megjelent a gaz csábító, már nem tudott megálljt parancsolni magának. A biztonsági személyzetnek köszönhetően szerencsére nem történt komoly baj.

– Én nem szeretem, ha a stúdióban verekednek – mondta Sebestyén Balázs. – Ezt ki is kell vágni a műsorból, nem maradhat benne. Ráadásul nem tartom jó megoldásnak, ha a felek bunyóval intézik el a nézeteltérésüket, hiszen az erőszak nem old meg semmit.

A műsorvezető még soha nem verekedett nő miatt.

– Nem vagyok az a típus. Ha már pofozkodni kell egy lányért, az egészet megette a fene! Aki pedig elcsábítja a legjobb cimborája kedvesét, az soha nem is volt igazi barát. (RTL Klub, fotó: Bársony Bence)

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Titkok az eurovíziós reménységről

Heincz Gábor nevét még kevesen ismerik, de ha azt mondjuk, ő az a szemüveges fiú az eurovíziós dalversenyből, akkor már sokan tudják, hogy kiről van szó.

Sebestyén Balázs kiosztotta a villalakókat

Nem kegyelmezett a VV4 és a VV5 játékosainak Sebestyén Balázs. A valóságshow műsorvezetője kimondta azt, amire sokan gondolnak, amikor bekapcsolják a tévét.

VV Fecót nem várja vissza a munkahelye

Még nem is sejti VV Fecó, hogy mire kijön a villából, már nem tud hová menni dolgozni. Persze kérdés: visszatérne-e a régi munkahelyére.

Zimány Linda túlesett a mellplasztikán

Új fürdőruha-fotózása előtt átesett egy plasztikai műtéten Zimány Linda. A modell a mellét nagyobbította meg.

Hirdetés Valentin 2012

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

Hirdetés Sztárok

A legjobbfej hűtő, Frici

A legjobbfej hűtő, Frici

Mindannyiunkkal megesik, hogy még egy kiadós vacsora után is legszívesebben a hűtőhöz osonnánk és kiennénk belőle az összes fellelhető édességet. Ha eddig nem voltál túl jó viszonyban a hűtőddel, ismerkedj meg Fricivel, aki a legjobb arc a hűtők népes táborából! Benne biztosan nem fogsz csalódni, még este is kedves, megértő mosollyal fogja kínálni Neked és családodnak a Kinder Hűtött Finomságok bármelyikét. »

LEITZ

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás 2012-02-16

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

 

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14

A szőlővirág illata
Schaffer Erzsébet :
Online ár:
1 490 Ft

Eredeti ár: 1 490 Ft
0% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv