2008. Április 30.

Ezt kaptam édesanyámtól

Mások néha azt mondják: "pont olyan vagy, mint édesanyád fiatalon" – holott talán azt hisszük, nagyon is különbözünk. Az örökségét azonban le sem tagadhatnánk: a mosolyát, az arcvonásait, a hangszínét vagy a "nőcisségét". Tőle kaptuk, hogy most olyan nők vagyunk, amilyenek. Anyák napja alkalmából néhány ismert nőt kérdeztünk meg anyai örökségükről.

Fejős Éva, R. Kövér Balázs

Winkler Nóra: „A hajamat és a nőcisségemet”

– Mit örököltem édesanyámtól? – kérdez vissza Winkler Nóra, a Kultúrház műsorvezetője, majd mosolyogva mondja: – Nem kérdés, az első három helyre azonnal megvan a válasz: a hajamat, a hajamat és a hajamat! Neki van ilyen dús, göndör haja, amellyel semmi teendő, csak meg kell mosni, magától megszárad és így áll… Néha fel is hívom csak azért, hogy megköszönjem, hogy ezt a hajat „kaptam” tőle… Sokan mondják mostanában, hogy pont úgy nézek ki, mint anyukám ennyi idős korában. Egyébként a mamám szellemes, kicsit ironikus világlátását is örököltem, és a nevetését is. Meg persze a nőcis-öltözködős énem is az ő öröksége… Emlékszem, a nagymamám mindig varrt, méghozzá nagyon ügyesen, mi, lányok – a húgom, unokahúgom és én – pedig ültünk körülötte és figyeltük. Anyukám anyagokat válogatott, a Burdát nézegette, mi meg gombokat keresgéltünk, és néztük, milyen egy igazi nő. Olyan jó érzés, hogy ma én hordom anyunak azokat a szoknyáit, amelyeket annak idején a mami varrt neki. A húgom már tizennégy évesen nagyon kifinomultan öltözött, én csak az elmúlt öt-hat évben jöttem rá, hogy ezt a ruhakombinálgatást mennyire lehet élvezni. Időnként elszabadul a pokol: nemrég egy hétig forgattam Londonban, és annyi cuccot vásároltam, hogy már-már a túlsúly határán volt a bőröndöm. De ezzel anyukám is így volt mindig: amikor hazajött a külföldi utakról, csak szedte elő az új ruhákat a bőröndjéből, mint egy bűvész…

Mamie Gummer: „Anyám orrát és remélem, a tehetségét…”

A huszonöt éves Mamie Gummert a magyar közönség Koltai Lajos Este című filmjében ismerhette meg. Mamie édesanyja, Meryl Streep fiatalkori énjét alakította a filmben, és a nézőknek azonnal feltűnt a kettejük közti, letagadhatatlan hasonlóság.

– Igen, örököltem anyám karakteres orrát… – mesélte Gummer mosolyogva egy interjúban. – És persze – remélem –, valamelyest a tehetségét is. Hasonlítok rá külsőleg, bár ez a hasonlóság nekem nem annyira feltűnő. Tudom, nehéz örökség, hogy mindig anyámhoz fognak hasonlítani, mint színésznőt, de próbálok megbirkózni ezzel a helyzettel…

Kéri Kitty: „A bőrömet és az altatódalokat…”

– Édesanyám világosabb típus, mint én: zöld a szeme, világosbarna a haja, de a szemformánk nagyon hasonló! – mondja mosolyogva Kéri Kitty. – Egyszer egy filmrendező eljátszott azzal a gondolattal, hogy a következő filmjében én is világosabb tónusú legyek, és „megcsinált” a fotoshop segítségével: világosbarna hajú, zöld szemű nővé varázsolt, és a monitoron megjelenő kép teljesen olyan volt, mint ahogyan édesanyám kinézett fiatalkorában. A bőrömet egyébként tőle örököltem: anyu bőre ránctalan, sima, jó megérinteni… az én bőrömre is ezt mondja a férjem. Anyukám érzékenységét, túlérzékenységét örököltem, és azt, hogy képes nagyokat nevetni. Ő végtelenül türelmes – sajnos, ez rám nem jellemző. De amit tudatosan „megörököltem” tőle, az az éneklés, vagyis az altatódalok dúdolása. Gyerekkoromban mindig énekelve altatott el. Emlékszem, nyolc-tíz éves voltam, amikor még mindig altatódalokat énekelt nekem esténként. Ha nálunk aludt valamelyik barátnőm, azt mondta: „De jó neked, hogy ilyen klassz anyukád van!” Ez így igaz, az anyai éneklés olyan pontja a napnak, amelyért érdemes élni. Az altatódalok mágikus erővel rendelkeznek: hihetetlenül erősíti az anya-gyerek kapcsolatot, amikor az anyuka az ölébe veszi a gyerekét, és énekel neki. Én ezt direkt tanultam anyutól, és még ma is gyakran énekelek hatéves Flóra lányomnak és hét és fél éves Dani fiamnak.

Melanie Griffith: „Az oroszlánok és a plasztikázás iránti rajongást”

– Anyámtól örököltem a színészetet és az állatbolondériámat! – vallotta meg egy interjúban Melanie Griffith, aki beleszületett a hollywoodi sztárvilágba. Édesanyja Hitchcock múzsája, Tippi Hedren, édesapja Peter Griffith reklámszakember. A hollywoodi pletykák szerint anyja legjobb barátnője, Marilyn Monroe már a szülőszobában megjósolta, hogy Melanie sztár lesz. – Bár már kiskoromtól szerepeltem reklámfilmekben, sohasem gondoltam komolyan, hogy színésznő leszek, ezért nem is akartam beiratkozni színiiskolába. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy kaptam egy Golden Globe-díjat, és Oscarra is jelöltek a Dolgozó lány főszerepéért. Pedig tényleg semmit nem tettem ezért. Meggyőződésem, hogy ha nem lenne ilyen tehetséges színésznő az anyám, és nem örököltem volna a tehetségének egy darabkáját, akkor nem vittem volna semmire.

Melanie úgy véli, szépségét is édesanyjának köszönheti, de persze a pletykalapok nem felejtik el megemlíteni, hogy egyikük sem riad vissza a plasztikai beavatkozásoktól. Az idős Tippi jó ideje visszavonult a filmezéstől, és egy oroszlánmenhelyet üzemeltet.

– Imádom a nagymacskákat, annak ellenére, hogy anyám egyik első oroszlánja még gyerekkoromban megtámadott, s csak hajszálon múlt, hogy ki tudták szabadítani a fejemet a szájából. Engem ugyanúgy lenyűgöznek ezek a ragadozók, mint anyámat. Azt hiszem, ha egyszer végleg visszavonulok a filmezéstől, én is a menhelyre költözöm, persze ehhez azért Antoniónak (Banderas, Melanie férje – a szerk.) és a gyerekeknek is lesz néhány szavuk…

Onyutha Judit: „A haját és a szemét nem, a begubódzást igen”

– Jaj, nagyon mások vagyunk anyuval! Annyi minden van, amiben jó lenne hasonlítani rá… – nevet Onyutha Judit. – Sajnos, nem örököltem a gyönyörű kék szemét és a szőke haját, de azért a saját külsőmmel is nagyon elégedett vagyok. Emlékszem, kislányként mennyire felnéztem anyukámra, aki akkoriban megszólalásig hasonlított a Szívek Királynőjére, Dianára! Azt gondoltam, majd ha felnövök, én is olyan leszek, mint ő. Hát nem lettem. Amit még jó lett volna örökölni tőle, az a bátorsága! Amikor kicsik voltunk, kiköltöztünk Ugandába, és ő egyáltalán nem fél attól, hogy hogyan fog ott felnevelni bennünket. Ezt a bátorságot nagyon irigylem tőle, hiszen én el sem tudnám képzelni, hogy új életet kezdjek a gyerekeimmel és a férjemmel egy másik országban. Sokáig a mentalitásunk is teljesen más volt, én bulizós, cserfes csaj voltam, ő pedig inkább magának való, begubódzó. A szülés után ez megváltozott bennem, azóta én is pont olyan otthon ülő vagyok, mint ő. Ma már jobban értékelem, ha Lacival, a férjemmel megnézünk egy jó filmet otthon, és beszélgetünk, mint ha elmennénk valahova. Kérdeztem anyut, vajon miért csak most jött elő bennem ez az anyai örökség, s kiderült, hogy kislányként ő is nagyon cserfes, nyitott, örökmozgó volt. Szóval úgy tűnik, a természetem mégiscsak olyan, mint az övé, csak van néhány évtized „fáziseltolódás” köztünk!