Sztárok

Uri Geller megőrzi a titkait

Uri Geller különös ember különleges képességekkel. Egy mentalista, aki kanalakat hajlít, édesanyja révén rokoni kapcsolatban áll Sigmund Freuddal, és büszke magyar származására.

Uri Gellert nem szükséges bemutatni, mindenki ismeri hihetetlennek tűnő képességei révén. A világhíres parafenomén osztrák–magyar állampolgár, Izraelben született, jelenleg Angliában él, de a világ minden táján megfordult már. Telepatikus képességeit négyéves korában fedezték fel, amikor is meggörbült a kezében egy kanál. Volt ejtőernyős katona, fotómodell, majd miután különleges képességére egyre többen felfigyeltek, a híre eljutott a CIA-hoz, ahol ellenőrzött körülmények közt vizsgálták meg. Három évig dolgozott nekik, majd egy évig az FBI-nak is.

Uri Geller pályafutása során rengeteg híres emberrel került kapcsolatba, a ’60-as években kibékítette a házastársi konfliktusokkal küszködő John Lennont és Yoko Onót, a ’70-es években Salvador Dalí tanítványa lett, a ’80-as években Mick Jaggerrel és Elton Johnnal mutatkozott többször is, majd a ’90-es években a nagy művészi és emberi egymásra találás időszaka jött el Michael Jacksonnal, aki később a házassági tanúja is lett. A futball-világbajnokság előtt David Beckham lábsérülését távgyógyítással hozta rendbe. Eredetileg 1975-ben megjelent, „Görbüljek meg, ha nem igaz” című önéletrajzi kötetében Uri Geller azt állítja, hogy mindaz, amit csinál, valódi. A Nők Lapja Cafénak azt is elárulta, milyen érzés hozzá hasonló képességű embereket figyelnie.

– Az egyszerű hétköznapi néző számára mindaz, amire Ön képes, igazi varázslat, miközben hangsúlyozza, hogy nem varázsló, bűvész. Ön hisz a varázslásban?

Nincs az életemben semmi olyan dolog, amelytől szeretnék megszabadulni, hiszen nagyon jól tudom, milyen képességekkel rendelkezem. Kételkedők persze mindig is voltak és lesznek. Nem tartom magam bűvésznek. Sok vád ért már, de annyi szeretetet kapok, hogy totális egyensúlyban van az életem. Nagyszerű érzés, hogy boldog családban élek. Nem beszélve arról, amikor kilépek az utcára, és gyerekek futnak utánam, és azt kiabálják: „Itt van Uri Geller!”

Hogyan éli meg, hogy ez alkalommal édesapja szülőhazájában dolgozik?

Imádok itt lenni! Nagyon boldog vagyok, hogy most két hónapig itt is élhetek!

Hihetetlen dolgokat megélt már, mi okoz az Ön számára örömet, boldogságot?

A családom! Hanna, a feleségem, Daniel, a fiam és Natalie, a lányom. És meg kell említenem Shipit is, aki a menedzserem, a jobbkezem, a sógorom és egyben a legjobb barátom a középiskola óta.

Névjegy

Név: Uri Geller Freud
Született: 1946. december 20-án Izraelben
Család: felesége Hannah, lánya Natalie, fia Daniel

Foglalkozása: író, parafenomén, mentalista, tizenhét könyvet írt, ebből négy regényt (az „Ella” címűt meg is filmesítették)

Hobbi: festés, rajzolás, tervezés, futás

Hivatalos honlapját itt találod.

Ha „A kiválasztott” című show-műsorra vagy kíváncsi, itt olvashatsz róla.

Amennyiben elmondanád a véleményed Uri Gellerről, a fórumon megteheted.

– Elmaradhatatlan kérdés: hogy görbülnek a kanalak?

– Ez maradjon az én titkom. Eddig is őriztem.

– Hogyan, mivel magyarázza a mentalista kifejezést és képességet? Mi a mentalizmus?

– Ez a képesség születésétől fogva benne van egy emberben. Nem lehet tanulni és gyakorolni sem. A mentalizmus tág fogalom, nagyon sok dolgot foglal magában, ráadásul az sem mindegy, milyen oldalról közelítjük meg.

– Amerikában az FBI és a CIA is vizsgálta a képességeit. Hogyan?

– Sajnos a titoktartási kötelezettségem nem engedi, hogy erről beszéljek.

– A TV2 műsorában az utódját keresi. Milyen érzés Önnek más mentalisták produkcióit végignézni?

– Boldog vagyok, jó érzés ennyi fiatal tehetséggel találkozni, megnézni, milyen képességekkel rendelkeznek. Magyarországon kifejezetten jó adottságúak a jelöltek. Van közöttük nagyon fiatal, csak 15 éves, a legidősebb pedig 62. A tehetség és a bölcsesség találkozik így a műsorban az ő segítségükkel.

– Mitől lesz valaki jó mentalista?

– Attól, hogy fantasztikus kisugárzása van, és nagyon jó előadó. Szuggesztív személyiség, a tekintete beszédes és a produkciója megismételhetetlen!

– Mit vagy kit keres a műsorban?

– Nem az a fontos, hogy milyen produkcióval áll színpadra az adott jelölt. Az a lényeg, hogy milyen a kisugárzása, mennyire tudja megfogni a közönséget, a nézőket! Úgy gondolom, szombat esténként bármi megtörténhet a képernyők előtt. Nagyon fontos az előadó-művészet, így a produkciókon nagyon sok múlik. Ha nincs show, nincs körítés, nem tudja magát eladni a mentalista, nem találja meg a közönséggel sem a kapcsolatot – ugyanakkor azt gondolom, „A kiválasztott” című műsorban minden bemutatott produkció önmagában is elképesztő!

– Mit gondol, hogyan fogadják majd a magyarok a show-t? Nem csak a trükköket keresik majd mögötte?

– A magyarok nagyon nyitottak. Nem fognak hinni a szemüknek, mert a színpadon bármi megtörténhet. Én boldog vagyok, ha megnézik, biztos vagyok benne, hogy sokat fognak beszélni a szombat este látottakról.

– Mi lehet az oka, hogy ennyire vonzódunk a misztikumhoz, a megmagyarázhatatlan dolgokhoz?

– Talán a rejtélyek miatt. Minden ember szeret elrugaszkodni egy kicsit a valóságtól. Sokan hisznek a megérzéseikben, és kicsit talán mindannyian szeretnénk „kiválasztottak” lenni.

– Önt többször megvádolták már csalással. Hogyan reagált ezekre a vádakra?

– Nem foglalkozom ezzel, hiszen tisztában vagyok a képességeimmel.

– Melyik munkája okozta a legnagyobb örömet, meglepetést vagy csalódást az Ön számára?

– Nem tudok különbséget tenni, mindent elvállalok. Ha mégis kellemetlen helyzetbe kerülök egy munka során, akkor sem marad meg bennem negatívumként.

Fotó: TV2

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>
Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

VV Veronika VV Attilával nyomul

Újra egymásra talált a villa két barátja. VV Attila és VV Veronika közös fotókon pózol, mert együtt tanulnak vezetni. Szép is ez.

Mi lett velük? Elképesztően néz ki Madonna és Meg Ryan

Miközben Hollywood egykori bombázói az arcukat botoxszal próbálják fiatalon tartani, karjukkal már nem tudják ugyanezt megtenni. Elképesztő különbségek az ötvenes hírességeknél.

Mindenkit átvert az Éden Hotel játékosa - évek óta párja van

Egy szóval sem említette az Édenben, hogy őt várja kint valaki. Éden Noémi ráadásul igencsak összemelegedett játékostársával Omarral, most mégis kiderült, hogy már két éve van pasija. Hoppá!

Kihallgatták Palácsik Tímeát

A Bors úgy tudja, hogy a dubajozással és a lányok futtatásával is gyanúsított R. Lajos ügyében meghallgatták Palácsik Tímeát is. A lap információját nem erősítették meg!

Hirdetés Sztárok

Édes és pikáns a filmvásznon...

Édes és pikáns a filmvásznon...

Nemcsak a filmsztárok élete lehet édes és pikáns. Gyakran a moziban is találunk olyan filmeket, amelyek ínyencségükkel megnevettetnek. Éppen ezért néha jólesik visszatérni a már jól bevált, kicsit édes, kicsit pikáns klasszikusokhoz, melyek még mindig igazi élményt jelentenek a sokadik vetítés után is. »

Legnyerőbb magyar kollekció

Válassza a minőségi és finom hazait, nyerjen gyönyörű és divatos hazait! »

Hirdetés Sztárok

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

A jó burkolónak, festőnek gyakori ismérve, hogy a naptárában nehéz rövid időn belül akárcsak egy szabad hetet is találni, hiszen az építkezést, felújítást végzők egymásnak ajánlják. »

Hirdetés Sztárok

Harmóniában önmagával

Harmóniában önmagával

Szinetár Dóra színházban játszik, filmben szerepel, miközben vezeti a háztartást és neveli a gyerekeit. Sokaknak már a fele is sok lenne Dóra teendőinek, de ő magabiztosan mozog a különféle feladatok között. Mindeközben szépsége is makulátlan! Nem véletlen, hogy a NIVEA is felfigyelt rá, s őt kérte fel, hogy legyen a Q10 termékcsalád arca. »

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29



50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!

Sorsolás: 2012-06-01

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-06-01

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2