Sztárok

Demcsák Zsuzsa: Két gyerek, két mûsor

Fiatal kora ellenére régi motoros a televíziós szakmában, tíz éve állandó képernyõs szereplõ. Az utóbbi idõben azonban kicsit háttérbe szorult számára a munka, hiszen két gyermeke született. Demcsák Zsuzsa nemrég tért vissza a képernyõre.

Tavaly év elején még úgy nézett ki, hogy nem a televízióban fog újra dolgozni, komoly feladatra kérték fel: kormányszóvivőnek szánták. Élt is volna a lehetőséggel, szakmai kihívásnak tekintette, ám a bulvársajtó olyan alaptalan és etikátlan rágalomhadjáratot indított ellene és a családja ellen, hogy úgy döntött, visszalép, és mégsem vállalja a megbízatást. Pár hónap elteltével aztán Demcsák Zsuzsát olyan műsorhoz hívták, amelyre nem tudott nemet mondani. Az ATV-n talkshow-t vezet, lubickol a feladatban.

– Milyen érzés újra képernyőn lenni?

– Fantasztikus lehetőséget kaptam az ATV-től. Mégpedig azt, hogy készítsük el álmaim műsorát. Ez a műsor a Nő háromszor címet viselő talkshow, amely hetente egyszer látható. Nagyon jók a visszajelzések a műsorról mind a vendégek, mind a nézők részéről. Számunkra is meglepő módon olyan őszintén beszélnek a vendégeink, annyira megnyílnak, és az életükről és a munkájukról olyan részleteket árulnak el, amelyeket sehol máshol. Nekünk pedig nem az a célunk, hogy váljkáljunk a magánéletükben, hogy a szenzációt és a bulvársztorikat kiszagoljuk, hanem az emberre vagyunk kíváncsiak. Ebben természetesen segítségemre vannak állandó vendégeim: Kishonti Ildikó, Esztergályos Cecília és Koós Réka. Emellett január 7-től élő reggeli műsort indít az ATV, amelynek a címe Reggeli Jam. Ennek ketten leszünk a vezetői Sárosdy Eszterrel, akivel hetente váltjuk egymást.

– Két kicsi gyerek mellett hogy lehet ennyi mindent koordinálni?

– Most már sokkal könnyebb a gyerekek körüli teendőket megszervezni, mint egy éve. Akkor gyakorlatilag úgy telt el egy napon, hogy fellélegezni sem volt időm. Én abszolút megtapasztaltam, milyen „az egyik kicsi, a másik pici” gyerekek nevelése. A kisfiam februárban lesz hároméves, bölcsődébe jár, míg a kislányom másfél, és ő is lassan közösségbe megy.

Névjegy
• Név: Demcsák Zsuzsa
• Születési idő, hely: 1978. aug. 21., Prága
• Házas, két gyermek édesanyja, Benedek három-, Tamara másfél esztendős
• Foglalkozása: televíziós műsorvezető
• Tanulmányok: az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban érettségizett, majd a közgazdaság-tudományi egyetemen szerzett diplomát

18 évesen kezdett el televíziózni a Magyar Televízióban, ahol a Tonik című műsort vezette, két évvel később került a TV2-höz, ahol a Fort Boyard vetélkedőben láthattuk, majd a Jó reggelt, Magyarország egyik műsorvezetőjeként dolgozott. Öt év után visszaigazolt az MTV-hez, ahol az Este című hírműsorban volt az európai uniós rovat szerkesztője, a Panorámában szerkesztő, az Úton – Európa című produkcióban pedig műsorvezető.
Jelenleg az ATV csatornáját erősíti, műsorai: A nő háromszor és a Reggeli Jam.

– Hogyan zajlik egy átlagos napod?

– A gyerekek hét óra körül ébrednek, és kakaóval kezdik a napot. Amíg ők békésen iszogatnak, én elkészítem magam, majd felöltöztetem őket, és útjára indítom a kisfiamat, akit az apukája visz a bölcsődébe. Tamarával sokat vagyunk kettesben, de igyekszem programokat is szervezni neki. Mindennap játszóterezünk, járunk játékos képességfejlesztő kurzusra, barátokkal találkozunk. Amíg ő alszik egy nagyot délben, addig én le tudok ülni a számítógép elé, és el tudom intézni a sürgős telefonjaimat. Majd délután megyünk Benedekért a bölcsibe, este pedig játék, amíg apa haza nem jön. Akkor együtt megvacsorázunk, majd fürdés, fekvés.

– Mennyi időd jut saját magadra?

– Időről időre igyekszem szakítani időt arra, hogy magammal foglalkozzam. Újra elkezdtem sportolni, és néha még kozmetikushoz is eljutok. Rengeteget számít ez az idő, olyankor mindig napokra feltöltődöm.

– Vannak még dédelgetett műsorterveid?

– Nekem a reggeli műsor, az élő műsorvezetés a szívem csücske. Két éven át vezettem élő reggeli műsort, és a mai napig állítom, hogy mindazt, amit én a televíziózásban megtanultam, akkor és ott sajátítottam el. Folyamatos felkészülést igényel, elképesztő rutint ad, a váratlan helyzetekre való reagálásra késztet, miközben sokféle témában ad lehetőséget kibontakozni.

– Szerencsés géneket örököltél, de nyilván azért vigyázol is a testi-lelki egészségedre. Mi az, amire nagy figyelmet fordítasz?

– Nagyon egészségesen főzök a családomnak. Ehhez a gyerekek megszületése óta következetesen ragaszkodom. Szinte minden hétvégén kirándulunk, sokat mozgunk és vagyunk a szabadban. A gyerekeim megszületése után három évig nem volt lehetőségem sportolni semmit, de most már ezt is igyekszem pótolni. Az viszont valóban csak a géneknek köszönhető, hogy mind a két szülésem után gyakorlatilag erőfeszítés nélkül visszanyertem az alakom.

– A kicsik születésével lettél igazi háziasszony, hiszen azt nyilatkoztad, hogy korábban nem nagyon főztél. Most mennyi időd van e tevékenységre hét közben?

– Mindennap vagy minden másnap főzök, attól függően, mennyire volt sikere az ételnek előző este. Sok olyan ételt kísérleteztem ki az évek során, amelyet nagyon szeret a család és amelyek hamar elkészülnek, ezért tulajdonképpen túl sok időt nem igényel. Szerencsére a férjem imád a konyhában sertepertélni, és a gyerekek is bevonhatók a főzésbe, imádnak játszani az alapanyagokkal, vagy például muffint díszíteni.

– A gyermeknevelésben milyen fő útmutatókat követsz? Liberális vagy inkább konzervatív szülő vagy?

– Arra törekszem, hogy a gyerekeim egyéniségét minél jobban megértsem, és semmiben se korlátozzam őket. Mindenki úgy csinálja a dolgait, ahogyan szeretné. Nem akarom őket a saját képemre formálni, és semmit nem szeretnék rájuk erőltetni, ami az ő kis személyiségükkel ellentétes vagy nem elfogadható. Viszont van egy-két dolog, amelyhez ragaszkodom. Ilyen a közös étkezés, a közös rendrakás, és fontos, hogy a minimális napi rutinjuk meglegyen, hogy ne összevissza éljenek. Azt látom, hogy ezek a „szabályok” nekik biztonságot, nekünk pedig tervezhetőséget adnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top