Sztárok

Kovács Ági nem adja fel!

A rengeteg megpróbáltatás ellenére jól szerepelt az úszónõ a rövidpályás úszó-Eb-n. Kovács Ágnes híres kitartásáról és akaraterejérõl, és Pekingben bizonyítani is kíván.

Kovács Ági végre újra tud mosolyogni. A debreceni rövidpályás Európa-bajnokságon jó időket úszott, szerzett egy negyedik és egy ötödik helyet is, annak ellenére, hogy a rövid pálya nem az erőssége. Ráadásul nem titok, hogy a felkészülését botrányok nehezítették, egy időre még a versenyengedélyét is bevonták. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónkat rettenetesen megviselte az, hogy doppinggyanúba keveredett, nemcsak idegileg, de fizikailag is teljesen kimerült.







– Nehéz volt a felkészülésem, a sok intéznivalótól sokszor az edzésre sem tudtam elmenni. Sokat segített azonban az emberek támogatása. A szövetség, az edzőim, a klubtársak, a család és a barátok mellettem voltak, és tulajdonképpen az egész ország támogatott – mondta Ági a Reggeli című műsorban.


Az úszónő idén már csak a pihenésre koncentrál, az edzéseket januárban kezdi újra. Az idén Cosmo-díjat is kapott úszónő a karácsonyt családja körében tölti, míg az év utolsó napján a barátokkal bulizik. Az ünnepek után újult erővel veti bele magát a felkészülésbe, hiszen tervei szerint a pekingi olimpiáról mindenképpen éremmel szeretne hazatérni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top