Sztárok

Boldog kismama Erdélyi Mónika

Erdélyi Mónika életet adott második gyermekének. A kicsit császármetszéssel segítették világra, mivel annyira jól érezte magát a mamája pocakjában, hogy elõ sem akart bújni. Anya és kislánya egyaránt jól vannak!

Csütörtökön reggel megszületett Erdélyi Mónika kislánya. Mukli Olívia Johanna három kiló hatvanöt dekával és ötvenhét centisen, császármetszéssel jött a világra. A kismama csak december 3-ára volt kiírva, de a baba farfekvéses volt, ezért döntöttek az orvosok a császározás mellett. A hosszas vajúdást követő műtét után másfél óra alatt megszületett a gyermek.







Az apuka, Mukli Gyula végig a kórházban volt, de a gyermeket először csak a fürdetés után vehette karjaiba.
– Először akkor láttam, amikor fürdették, öltöztették. Utána a kezembe is vehettem. Nagyon édes, nyugodt kislány. Csendben nézelődött, nyitogatta a szemeit. Egész nap a szobában van Mónival, nem sír, csak néha nyöszörög picit – mondta a Reggeli című műsorban az apuka.
A szülők ragyognak a boldogságtól, és alig várják, hogy az egész család együtt lehessen. Mónika nagylánya, Viki is örül a kis testvérnek, bár az iskolai elfoglaltságok miatt nem lehetett bent a kórházban, és csak délután láthatta először a kishúgát, már hónapokkal ezelőtt úgy vélte, hogy gyönyörű lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top