Sztárok

Christina pocakosan pózolt! – fotóval

A popdíva Demi Moore nyomdokaiba lépett. Pocakját kendõzetlenül mutatta meg, és meztelenül pózolt az amerikai Marie Claire címlapján.

Christina Aguilera minden nő számára példát kíván mutatni azzal, hogy döbbenetesen szexi fotósorozatot készíttetett az amerikai Marie Claire-ben. Az énekesnő azt is elárulta, hogy őt és férjét, Jordan Bratmant meglepetésként érte a gyermek megfoganása.







– Szerettünk volna gyereket, ez igaz, de csak a turném befejezése után akartunk nekiállni összehozni egyet. A fogamzásgátló tablettákat azonban hamarabb abbahagytam, mint kellett volna, mert nem tudtam, hogy mennyi időt vesz igénybe, mire kitisztul a szervezetem. Amikor megtudtam, még hátra volt egy hónap a turnéból, és nem is akartam elhinni, hogy terhes vagyok – mesélte Christina.







Christinát egyébként fizikailag annyira megterhelik a koncertek, hogy a baba élete is veszélybe került, ezért nagyon visszafogottá vált.
– Sok minden olyan dolog történhet velem a színpadon, ami veszélyeztetheti a kisbabámat. Akár egy véletlen eséstől is elvetélhetek, így míg a turné tartott, szinte megszállottan aggódtam, nehogy valami baj történjen. Ezért is próbáltam meg eltitkolni a nyilvánosság elől, hogy babát várok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top