Udvaros Dorottya: Színésznõ vagyok, nem sztár!

…no meg műanyag tálcán celofánban franciasalátát, és kanalazni kezdi. Egyszer csak energikus fiatalember lép az asztalhoz, és hevesen magyarázni kezd, hogy mit kéne a szövegen változtatni a következő előadáson. Dorottya élénken figyel, és bólogat.

– Tudod, ő a szerző, Hamvai Kornél! – magyarázza, miután elment, én pedig sajnálni kezdem, hogy nem jöttem ide a III. Richárd előadása után is, ki tudja, talán találkozhattam volna magával Shakespeare-rel… De ez a mostani lehet, hogy fontosabb. Dorottyával beszélgetni legalább olyan izgalmas. Figyelem. Az arca fáradt, tétova, kíváncsi pillantása viszont egy vásott bakfisé. Huncut, ugyanakkor valahogy mélyen szomorú. Most is elbűvöl. Vannak nők, akik fiatalon is szépek, vonzóak, ám igazán varázslatossá, átütően izgalmassá csak később lesznek. Éretten, kiteljesedve, sorsukat megélve. Ilyen volt Romy Schneider, Sophia Loren, és ilyen Dorottya is… Varázsos egyéniség. Mindig más, miközben mindig ugyanő. Hol gyönyörű, hol fakó, hol erotikus, hol jellegtelen, hol vonzó, hol érdektelen, hol izgalmas, hol megtört, hol eleven, hol pajkos, hol érett, hol csitri, hol dáma… Kiadja lényét mindezzel, vagy csak elfedi, ami a lényege? Megfejtés valószínűleg nincs. Ő maga a titok. Egy bölcs szerint minden színész annyit ér, amennyi titka van. Dorottyának sok, nagyon sok lehet… Ezt sugallja játéka is, a filmeken, a színpadon. Letisztult és szenvedélyes, átgondolt és szenzibilis, spontán és intenzív. Jobb időkben olyan nimbusza, hírneve lehetne, akkora megbecsülés övezhetné, mint illette egykor Jászai Marit vagy Bajor Gizit. Amikor a moszkvai fesztiválon Robert De Niro átadta neki a legjobb női alakításért járó díjat, azt mondta, hogy ilyen jó színésznő legfeljebb ha három van a világon… Azóta is töprengek, hogy ki lehet a másik kettő? Évekkel ezelőtt egy szerep miatt képes volt kopaszra borotváltatni a fejét. Elképesztő elszántság, meggyőződés, eltökéltség kellett hozzá. Csodálom érte. Egyáltalán megérhet annyit egy szerep, hogy valaki, zutty, leborotválja a haját? Vagy megérhet egy élet annyit, hogy megnövessze? Most eszi a műanyag tálcáról a franciasalátát itt, a büfében.

– Ilyenkor, előadás után mindig marad bennem valami feszültség – magyarázza. – Milyen volt? Milyen voltam? Mennyire sikerült?





– Milyen voltál?! Micsoda kérdés! Nyilván remek…

– Ó, hogyne! Csak ne próbálj meg nyugtatgatni!!! – rivall rám hirtelen.

– Ó, hogyne!

– És, ha megkérhetnélek, azt se mondd, hogy ó, hogyne! Most egyáltalán ne mondj semmit! De ne is hallgass! Érted?!

Bólintok. Persze hogy nem értem.

– Én ilyenkor egy sárkány vagyok – mondja erőteljesen, de kimérten. – Sö-á-rö-k-á-nyö! Érted?! Lehet, hogy máskor is, de ilyenkor különösen. Fiatalkoromban azt hittem, hogy ez a felfokozottság előadások előtt és után majd idővel, ahogy rutinja, biztonsága lesz az embernek, szépen el fog múlni. Hát egy túrót múlik el! Csak egyre nagyobb a drukk és a kétség! Több a félelem, a szorongás. Meg jönnek a kényszerképzetek. Belépek a színpadra, és orra bukok. Belépek, és egy szó sem jön ki a torkomon. Be se lépek, és ugyanez… Szörnyű!!!

– Aztán mindig szétverik a házat, akkora sikered van…

– Szóval akkor valaki mégiscsak küldött, hogy nyugtatgass…!

– Csudát! Csak tudom, hogy mindig, mindenben mennyire jó vagy…

– Szóval azt akarod mondani, hogy egysíkú vagyok?!?

Elneveti magát…

– Na jó, ilyenkor, késő estére már kicsit undokabb leszek – folytatja. – Tudd be a fáradtságnak! De mindjárt összeszedem magam…

– Ezt is mindig bámultam benned… Mindig magas hőfokon égtél, elképesztően sokat dolgoztál színészként, hihetetlen féltéssel, gonddal nevelted a gyereket, éltél szenvedélyes, nagy életet, feszítetted sokszor pattanásig a húrt közben, kerültél sokszor válságos helyzetekbe, de mindig talpon maradtál, sőt, megsokszorozódott energiákkal folytattad…

– Apukám mondta mindig, hogy minden rosszból lehet tanulni, minden nehéz helyzetből erőt meríteni. Nem voltam soha valami engedékeny kislány, de ezt megfogadtam, és olykor a legnagyobb krízis közepette sem engedtem el magam, hanem azt mondtam, hogy ezzel is legalább gazdagabb leszek, és erősebb…







– Nem is tartasz attól, hogy visszaélsz energiáiddal, hogy lazítanod kéne?

– Én azt érzem, hogy mások mennyivel többet tesznek, mennyivel tartalmasabban élnek. Elképedek, amikor látom például, hogy Máté Gábor próba és előadás között még képes bemenni a főiskolára, hogy tanítson…

– Te pedig ezalatt rohansz haza főzni, és a postára csekkeket feladni…

– …jó, jó, de az akkor is más! És, hallom, egészen fantasztikus dolgokat csinál a gyerekekkel. Például mindenki életének egy-egy meghatározó mozzanatát feldolgozzák, és nyaranta előadják. Milyen nagyszerű ötlet!

– A saját életedből mi lenne az, amit te színre vinnél?

A választ – és a teljes interjút – a Nők Lapja november 7-én megjelenő, 45-ös számában olvashatjátok!

Még több ez e heti Nők Lapjából: • „Nem hamm, Csi hu hú!” » • Halmozzunk libát libára!» • Cigány vagyok! Nem baj? » • Bátran szeretnék élni!» • Elemek horoszkópja »