Néhány év alatt olyan sikereket ért el, mint sokan több évtized tévézés után sem. Hangját számtalan reklámfilmből ismerjük, hetente feltűnik a képernyőn, és rádiós műsort is vezet.
Ahogy leül a kávézóban, egyből rágyújt.

– Nem félted a hangodat? 

– Nem, egyáltalán, bár már régóta le akarok szokni.

– Persze, megértem, már nem a hangodból élsz…

– A fenéket nem! Még mindig a hangomból élek.

– Hogy kerültél képernyőre?

– Hát igen, én nem időjárás-jelentőből lettem híres időjárás-jelentő, és így tovább. Engem az Est FM-től hívtak ide. Amikor volt a Kultúrház castingja, sok rádiós figurát elhívtak, köztük engem is. És aztán kiválasztottak. 

– Előtte semmi?

– Korábban az A3 nevű tévénél még bohóckodtam kicsit, de azt utáltam. 

– Miért utáltad? 

– Mert nem voltam jó. Azok beszélgetések voltak, és bár volt egy-két emlékezetes köztük, mégsem voltam jó. Volt egy korszak, amikor beszélgetni lehetett a tévében, azt egy kicsit élveztem, de magammal nem voltam kibékülve, utáltam magam visszanézni, izgultam, nem ott szerettem meg a műfajt. Nem voltam önazonos.

Névjegy • Név: Galambos Péter • Életkor: 36 • Kedvenc film: Die Hard 3. • Kedvenc könyv: Nemere István: A fantasztikus nagynéni • Kultúrház honlapja »

– Ezt hogy érted? 

– Úgy, hogy nem tudtam mit kezdeni magammal. Én nemrég óta vagyok önazonos. Akkor kezdtem el otthon érezni magam a stúdióban, amikor rájöttem, hogy nem a mikrofonnak beszélek, hanem konkrét embereknek. És fontos, hogy téged akarnak látni, nem színjátékot – ha arra lennének kíváncsiak, elmennének színházba. És ezzel együtt az is igaz, hogy nem téged akarnak látni, nem rád kíváncsiak, te csak egy csatorna vagy, aki közvetít valamit. Szóval magadat kell adni, de közben mégsem te vagy a lényeg, hanem amit közvetítesz. 

– És ki a te néződ, akihez beszélsz? 

– Mondok egy példát. Van egy műsorom a Klub Rádióban, a Büntető Mozidélután, ahol muszáj hülyét csinálnom magamból, mert előttem és utánam is komoly műsorok mennek. Na, ott, a rádióban van egy Lajosom, aki a technikus, és én konkrétan neki csinálom a műsort. 

– Neked van valamilyen végzettséged, aminek köze van ahhoz, amit csinálsz? 

– Szakirányú végzettségem a tévéovi, ahol süni volt a jelem. Ez minden. De jártam másfél évet a Színművészeti Főiskolára, színész szakra, de onnan kirúgtak.

Fórum Galambról: • Galambos Péter » Még több tévés! • Máté Krisztina » • Batiz András » • Stahl Judit » • Winkler Róbert » • Ördög Nóra » Fórumok: • Kedvenc tévéseink TOP 10 » • Legjobb magyar tévés »

– Miért?

– Mert rossz voltam. Fogadásból mentem el felvételizni, és az volt a baj, hogy aztán elkezdtem komolyan venni. Ha nem veszem túl komolyan, akkor bent maradok, és most egy középszintű színész lennék valahol vidéken. Így viszont egy középszintű műsorvezető vagyok Budapesten.

– Lehengerlő a szerénységed, de azért egy műsorvezető, aki átlagon felül tud magyarul beszélni, ritka gyöngyszemnek számít a tévében. 

– Az lehet, a főiskolán legalább megtanultam beszélni, és ma is abból élek. 

– Miután kirúgtak, mihez kezdtél?

– Fel voltam rá készülve, és már nagyon utáltam. Addigra már bedolgoztam magam a szinkronba, ahova másnap csak betelefonáltam, hogy mostantól ráérek. Később hívtak vidékre játszani, de nem akartam 500 forintért elvállalni. 

– A színészi pályád ott teljesen megszakadt?

– Azóta idén álltam először színpadon a POSZT-on. Gothár Péter rendezte a darabot, amelyben színészek és tévések játszottak párokban jeleneteket. Nekem Udvaros Dorottya volt a partnerem, a végén kitartó, hosszú csók volt, ezért már megérte elvállalni…



– Nem féltél elvállalni? 

– Előjöttek a régi görcseim, de Gothár sem hagyta, hogy elhatalmasodjanak, és amikor belenéztem Udvaros Dorottya szemébe, azonnal tudtam, mit kell csinálni. Jó volt, de megint megbizonyosodtam arról, hogy köszönöm, ezt nem nekem találták ki. 

– A Kultúrházban te csinálsz minden filmes és színházi témát. Ezek szerint ez sem véletlen.

– Ezekre van rálátásom, ehhez értek. Nekem inkább ne adjanak kortárs képzőművészetet, mert attól lábrázást kapok. :)  És a kortárs tánctól is. Sajnos nem nagyon értem ezeket. Persze minden helyzetre van sablonkérdésem, de azt nem kérdezhetem meg, hogy mi az a csík a piros háttér előtt. „Ne haragudjon, művész úr, iderakott egy pacát, de nem jut eszembe róla semmi. Mit akart ezzel kifejezni?” 

– Kaptál már ajánlatot kereskedelmi tévétől? 

– Igen, de kiröhögtem őket. Voltam egyszer egy castingon, pontosabban felkértek, hogy csináljak én egy műsort. Tudtam, hogy ha ezt választom, én lennék az összes bulvármagazin címlapján, sok pénzem lenne, és gyűlölném magam. Nekem nem az az életcélom, hogy hárommillióan nézzenek, és hogy híres legyek. Lehetnék politikai újságíró, mert már erről is volt szó, de nem akarok. Ha egyszer elkezdem, akkor arról a pályáról nem nagyon lehet letérni később.

– Ennyire ideális hely a Kultúrház?

– Persze, azért iszonyú sok veszekedés és konfliktus van, de mindig tudjuk, hogy ami a szerkesztőségben történt, az nem személyes ügy, hanem szakmai. Utána mindig elmegyünk együtt egy „csapatépítő tréningre”. Mi így hívjuk… De sok külső körülmény is nehezíti a dolgunkat, és ilyenkor viszont mindig összezár a szerkesztőség. Ez tényleg egy jó kis csapat, és azt se felejtsd el, hogy mi vagyunk az MTV-n az egyetlen műsor, amelyik meg tudja szólítani a 18–49-es korosztályt is.

• Sztárok kattintásnyira! »