“Nem akarok felejteni!”

Valahogy úgy alakult, hogy egy budai kis lépcsőre huppantunk le beszélgetni Marsi Anikóval. A külső szemlélő akár azt is gondolhatta, hogy két megfáradt turista élvezi az augusztusi nap utolsó sugarait, ám akik arra jártak, azonnal felismerték Anikót, és mosollyal köszöntötték. Láthatóan jól esett neki az emberek kedvessége.


Egy új barátság születése

– Nem úgy nézel ki, mint aki egy szakítás után padlóra került, pedig az újságok többsége így állítja be a történeted.
 
– Tényleg jól érzem magam. Túl vagyok három hét pihenésen, amelyből először négy, majd nyolc napot töltöttem a Világ hét csodája című műsor forgatásán, és feltöltődve, fülig érő szájjal jöttem haza.

– Téged eddig nem láthattunk ilyen típusú műsorokban.
– Tényleg nem. Hívtak már struktúrájukban kicsit hasonló műsorokba, de én valahogy mindig idegennek éreztem magam ezekhez. A miértre nem tudok pontos magyarázatot adni, hiszen, amikor például az volt a feladat, hogy a Reggelibe ejtőernyővel kell megérkeznem, vagy amikor egy kaszkadőrautóval átugrattunk egy épített tűzfalon és gumiabroncsokon, egy percig sem tétováztam. A Világ hét csodájánál húzódoztam kicsit, aztán mégis belevágtam! Négy napot töltöttünk Spanyolországban, utána már nem kellett kétszer megkérdezni, hogy elmegyek-e velük nyolc napra Thaiföldre is. Zseniális élmény volt! Nagyon hálás vagyok a sorsnak érte!

Névjegy:

Név: Marsi Anikó Kor: 30 év Tanulmányok: Színház- és Filmművészeti Főiskola (televíziós-rendezői szak), Eötvös Lóránt Tudományegyetem (szociológia szak) Pálya: az RTL Klub indulása óta a Fókusz műsorvezetője. Az Ország tesztje adásainak háziasszonya, illetve a nyáron többször láthattuk a Világ hét csodája című kaland-játékban.

– Terápia volt?

– Egyáltalán nem. Már kicsit fázom ettől az értelmezéstől magammal kapcsolatban. Jól vagyok, köszönöm, és nem akarok semmit elfelejteni.

– Ért kellemes meglepetés a csapattagokkal kapcsolatban?
– Igen. Néhány kollégát másnak képzeltem, vagy még inkább nem ismertem őket. Nagyon kevés „újkori” barátom van, ami azt jelenti, hogy én nagyon szorosan tartom a mai napig a szolnoki, kamaszkori barátnőimmel a kapcsolatot, és az újakra talán épp ezért nem voltam soha elég nyitott. Viszont jelen pillanatban az az érzésem, hogy Valkó Eszterrel nagyon egymásra találtunk. Hihetetlenül megkedveltem ezt a nőt! Érdekes volt megismerni személyesen, más, mint amit a képernyő mutat. Örülök, hogy találkoztam vele.


Buli a „nyolcakkal”

– Nagyon vékony vagy. A sport változatlanul része az életednek?
– Igen, de bevallom, amikor hazajöttem a nyaralásból, és ráálltam a mérlegre, majdnem elájultam. Négy kilóval vagyok több a „versenysúlyomnál”. Persze, vittem én edzőruhát, futócipőt, és néha rá is vettem magam az edzésre, de hát, ha az ember nyaral… Ma viszont már becsülettel futom a tíz kilométereket újra.

– A hajad is rövidebb. Hányszor kaptad meg azt a mondatot, hogy „amikor egy nőnek valami változás van az életében, akkor drasztikusan változtat a frizuráján”?
– Nem azért változott meg a hajam, mert az életem is változott. Már akkor nem tudtam vele mit kezdeni, amikor elmentünk Spanyolországba, és tudtam, hogy Thaiföldön végképp kínlódni fogok, hiszen a párás levegőtől még be is hullámosodik. Így aztán levágattam. Ilyen egyszerű a magyarázat. No, és egy kicsit untam is a hosszú hajat.





– Nem vagy az a nő, aki hagyja magán eluralkodni az önsajnálatot.

– Voltak, és sajnos, biztosan lesznek is olyan periódusok az életemben, amikor nem voltam és nem leszek jól. De van egy hivatásom, amit tanultam, amellyel tíz éve foglalkozom, és esténként nem szeretném a nézőkre terhelni a hangulatomat. Nem szeretem sajnáltatni magam. Ha rossz kedvem van, jobb, ha egyedül vagyok, olyankor nem szeretek beszélgetni. De ilyen szerencsére ritkán fordul elő.

– Több időd jut magadra, amióta szingli vagy?
– Annyira nem szeretem a manapság divatos „szingli” kifejezést! Szerintem, természetes, hogy amikor valaki párkapcsolatban él, akkor alkalmazkodik a társához. De nem hinném, hogy ezek a dolgok alapvetően megváltoztatják a jól bevált napi programokat. A kényeztetést nekem ugyanúgy a futás jelenti, mint már másfél éve majd’ minden nap. A hab a tortán utána egy szauna, és esetleg néhány hossz a medencében. Az is a véletlen műve, hogy mostanában igen gyakran futottunk össze a szolnoki csajokkal. Történetesen ma este is együtt fogunk mulatni, az egyik legkedvesebb barátnőmnek a „nyolcasunkból” pont ma van a harmincadik születésnapja.

– Most bepattansz az autóba és indulsz Szolnokra?

– Nem, először még elmegyek dolgozni, aztán este, adás után irány Szolnok. Megpuszilgatom az anyukámat, és utána jöhet a buli!

– Bulizós vagy?
– Annyira nem. A mi kis csapatunkkal nagyon szeretek együtt lenni, de azok inkább „házibuli” jellegű mulatságok. De egyedül soha életemben nem mennék el egy szórakozóhelyre, sőt, még egy gyorsétterembe sem ülök be egyedül.

– Az egyik barátnőm mondta, hogy a legszomorúbb dolog egyedül fagyit enni.
– A fagyi még csak hagyján! De amúgy tényleg jobb ez is társaságban.

– Nem szeretnélek faggatni a Palik Lászlóval történt szakításról, és úgy gondolom, te sem vagy éppen beszédes kedvedben ezzel kapcsolatban.

– Tényleg nem szeretnék beszélni róla. Csak azért nem, mert amit tudtam, azt már elmondtam. Nem tudok több kérdésre válaszolni. Azért nehéz ez a helyzet, mert anno együtt szerepeltünk itt-ott. Ma ez nem így van. Ennyi. Amúgy pedig vannak dolgok, amelyeket még a saját anyukámmal is nehezemre esik megbeszélni, nemhogy másokkal, pedig ő aztán minden mozdulatomat ismeri. Azt sem értem igazán, hogy azok, akik szerint én szenvedek, meg felejteni akarok, honnan veszik ezeket. Higgyék el, minden rendben, jól vagyok. Ugyan nem vagyok olyan vékony, mint amit el akarsz velem hitetni, de két hét, és ismét csúcsformában leszek!