Végigszáguldok az életemen!

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Repülõtér, kilátóterasz. Kevés ember akad, akit hidegen hagynak a levegõbe emelkedõ gépóriások. Ám miközben mi gyermeki lelkesedéssel nézzük a repülõket, Frei Tamás úgy száll fel a fedélzetre, mint más a hatos villamosra.

Frei Tamás minden évben hat hónapot úton van, éppen ezért nem tűri a kötöttségeket. Nem ragaszkodik tárgyakhoz, helyekhez. Lelkileg egyedül a gyerekeihez kötődik.

Tizenkét év külföldön

- Mennyi időt vagy úton?

- Havonta nagyjából két hetet. Többet technikailag képtelenség lenne, hiszen két hét külföldi forgatás után egy hétig írom a műsor forgatókönyvét, és bár a világ számos pontjáról, akár egy internetkávézóból is fel tudom venni a kapcsolatot a munkatársaimmal, mégis ennyi időre szükségem van itthon. Nemrég jöttem haza Szíriából, a következő Dossziéban erről az országról mesélek.

- Mióta éled így az életed?

- Ami a nyilvános részét illeti, nyolcadik éve, hiszen azóta megy a Dosszié, de valójában tizenkilenc éves korom óta, azaz húsz éve ingázom. Ráadásul évekig tanultam külföldön, és akkor nem jöttem-mentem, hanem huzamosabb ideig kint éltem. Ugyanígy, amikor rádiós tudósítóként dolgoztam, másfél hónapig voltam Szomáliában és két hónapot Kolumbiában haditudósítóként. Egyszer összeszámoltam; az utóbbi húsz évemből körülbelül tizenkettőt külföldön töltöttem. Készítettem egy Dossziét az afrikai vadászokról, és felkerestem a vadász Széchenyi Zsigmond még élő feleségét. Ő mutatta meg nekem a férje ébredési naplóját. Széchenyi ötéves kora óta minden reggel bejegyezte, hogy hol ébredt fel. Sajnálom, hogy én nem vezetek ilyen ébredési naplót, hanem csak végigszáguldok az életemen.

- Az emberek többsége nem vágyik arra, hogy Kolumbiában a feje fölött repüljenek a puskagolyók. Téged mi vitt ebbe az irányba?

- Azt hiszem, az adta a végső lökést, amikor Moszkvában, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében tanultam, és ott baráti kapcsolatba kerültem az akkori moszkvai tudósítóval, Barát Józseffel. Ő vitt be olyan csúcstalálkozókra, ahol tőlem néhány méterre állt Ronald Reagan és Gorbacsov, és ez számomra olyan izgalmas volt, hogy akkortól csak újságíró szerettem volna lenni, és ez a munka azóta is ugyanolyan izgalomban tart. Amikor megkérdezik, meddig lehet ezt csinálni, mindig azt válaszolom, hogy örökké, mert nem tudok belefáradni, nem tudom megunni.

- És a veszély?

- Ahogyan haladt előre az életem, hirtelen azon kaptam magam, Kolumbiában az autóbombákról tudósítok, és meg sem fordult a fejemben, hogy akár itt fel is robbanhatok, hanem hihetetlenül izgalmasnak tartottam, hogy beleleshetek egy olyan világba, amely izgatja a fantáziám. Amikor pedig a szerb háborúból tudósítottam, és ellőtték felettem az emeletet, akkor sem az jutott az eszembe, hogyha öt méterrel lejjebb lőnek, már nem élek, hanem az, hogy benne lehetek az élet sűrűjében.

Névjegy:
Név: Frei Tamás
Született: Pécs, 1966. május 21.
Tanulmányok: Eötvös Loránd Tudományegyetem (jogtudományi kar), Nemzetközi Kapcsolatok Intézete (Moszkva), Tennesseei Állami Egyetem (Egyesült Államok), USIA továbbképzés (Egyesült Államok), Svájci Rádió (ösztöndíjas)
Nyelvtudás: angol, orosz, német
Pályája: 1991-től a Magyar Rádió külpolitikai rovatának szerkesztő-riportere volt. Dolgozott a 168 óra című műsornak, és a Danubius német nyelvű adásának hírszerkesztőjeként. A Magyar Televízióban először az Egyenleg műsorvezetője, majd a Nap TV műsorvezetője lesz. 1996-ban indította el Frei Dosszié című műsorát.
Család: Elvált, két gyermek édesapja

Csak szenvedéllyel


- Azt mondtad, hogy végigszáguldasz az életeden. Mi marad ki belőle?

- Nincs elég időm élvezni az életet. Miközben hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, amiért így élhetek, és tudom, hogy mennyit dolgoztam és tanultam ezért, mégsem tudom felhőtlenül kiélvezni. Annak a lehetőségnek, amit kaptam az élettől, meg akarok felelni, és még többet dolgozni. Soha nem felejtem el, amikor a moszkvai, koszos kollégiumi szobámban a szótáramból kitéptem az új szavakat, és a zuhanyzóban felragasztottam a falra, hogy még ott is tanuljak, és az is mindig bennem lesz, amikor Amerikában, csóró kelet-európai diákként a kollégium szuterénjében laktam, a mosodai helyiség mellett. Sokszor azon kapom magam, hogy amikor egy gyönyörű helyen forgatunk, és esetleg kiülök egy finom kávéra a szálloda teraszára, lelkiismeret-furdalásom van, amiért ezt az időt nem munkával töltöm.

- A munkatársaid hogyan bírják ezt a tempót?

- Úgy gondolom, csak azok maradtak velem, akiknek ugyanúgy a munkájuk a szenvedélyük, mint nekem. Ezt nem szabad feladatként megélni. Ugyanakkor, azt hiszem, a munkatársaimnak – a maguk területén - ugyanolyan izgalmas a munkájuk, mint nekem, de hozzám hasonlóan kevés időt tölthetnek a családjukkal, a gyerekeikkel.

- Elhangzott a varázsszó: gyerek. Gondolom, te sem tudsz elég időt tölteni a gyerekeiddel.

- Amikor itthon vagyok, azért írom a forgatókönyveket éjjel, hogy délután kettőkor el tudjak menni értük az iskolába. Évek óta élem a gyerekeit imádó, elvált apuka életét, de erről nem szívesen beszélek.

- Hatottak rád a külföldi élmények? Például éveket éltél az Egyesült Államokban, ahol, ha egyszer csak gondolnak egyet, költöznek, ha úgy tartja kedvük, állást váltanak. Sokkal gyökértelenebb emberek, mint mi.


- Ez nem gyökértelenség! Egyszerűen beleivódott a kultúrájukba, hogy nem ragaszkodnak egy házhoz vagy egy környékhez, és ha néhányszáz dollárral többet keresnek, azonnal drágább lakást bérelnek. Magyarországon viszont, ha valaki elveszíti a munkáját, inkább munkanélküli segélyen tengődik, minthogy ötven kilométerrel arrébb elfogadjon egy állást. Mi ott akarunk meghalni, ahol megszülettünk.

- Te ott akarsz meghalni, ahol megszülettél?

- Ez nehéz kérdés, de azt hiszem, ha valaki most azt mondaná, hogy életem utolsó néhány évét egy idegen országban élném le, nem esnék kétségbe. Nem ragaszkodom tárgyakhoz, az autómhoz vagy a lakásomhoz. Ha úgy hozná az élet, hát megválnék tőlük.

- Emberekhez ragaszkodsz?

- Talán igazán csak a gyerekeimhez. És ha ők eszembe jutnak, rádöbbenek, hogy csak akkor tudnék a világ túlsó végén élni, ha ők is ott lennének velem.
Olvass tovább

Hozzászólások