“Fáztam, de nem annyira”

– NLC: Iskolából jöttél?

– Nagy Marcell: Volt időm hazamenni még a beszélgetés előtt. Most többet járok iskolába, nem vagyok magántanuló, de lehet, hogy a jövő félévben az leszek, ha túl sok a riport, aminek eleget kell tennem.

– NLC: Mennyiben változott meg az életed a filmtől?

– NM: A hétköznapjaim annyiban mások, hogy több riport van, talán a világnézetem is más lett, de hogy miben, azt nem tudnám megmondani.

– NLC: A forgatás megviselt?

– NM: Valamilyen szinten igen, de amint vége volt egy napnak, próbáltunk visszazökkeni az életbe, poénkodtunk, viccelődtünk, így nem tört össze a lelkünk annyira. Másképpen nem is lehetett volna elviselni.

– NLC: A filmkészítésnek csak az egyik része a forgatás. Most, a bemutató kapcsán azonban a promócióban is részt kell venned. Melyik a könnyebb számodra?
 
– NM: Nem lehet összehasonlítani a kettőt – ez unalmas is, fárasztó is.

– NLC: Tudnak még olyat kérdezni az újságírók, amit nem kérdeztek még?
 
– NM: Olyat tudnak kérdezni, amitől megdöbbenek. Volt, hogy nem értettem, miről van szó – mire a riporter a kérdés végére ért, nem emlékeztem az elejére. Szerencsére Sutyi bácsi (Koltai Lajos, a rendező – a szerk.) ott volt, és segített. Furcsa nekem néha, hogy sokan elviszik a beszélgetést egy bizonyos irányba, megpróbálják kiszedni belőlem, hogy milyen találkozásaim voltak a rasszizmussal, tapasztaltam-e az iskolában előítéleteket, megtörténhet-e ez megint. Szerintem a film nem erről szól.

– NLC: Miről szól szerinted?

– NM: Nyilván van egy ilyen oldala is, de Sutyi bácsi is mindig kifejti, hogy ez nem egy Holocaust-film, nem ezt az oldalát kellene hangsúlyozni. Szerintem a filmben a fiú története a fontos, az ahogyan feldolgozza az eseményeket, az ahogyan meg akarja érteni azt, amit ma már nem lehet megérteni, mert ahhoz akkor kellett volna élnünk. Másrészt nincs is mit megérteni rajta. A Holocaustnak nincs értelme. A filmben elhangzik egy mondat a fiú szájából, aki azt mondja, hogy megértette a világ titkát: „bárhol, bármikor agyonlőhető vagyok”. Bárkivel bármit meg lehet csinálni.

– NLC: Milyennek látod az általad megformált Köves Gyurit?
 
– NM: Ami a leginkább szembetűnő, az a naivsága – nem egy érett gyerek, de a film végére minden felnőttnél bölcsebb lesz.

– NLC: Az osztálytársaid hogyan álltak ahhoz, hogy egy film főszerepét játszod? Tapasztaltál irigységet?

– NM: Amikor eljöttem forgatni, nem tudta senki, hogy miért tűntem el.

– Mama: Az iskolában előbb tudták, hogy forgatni fog, mint maga Marcell, hiszen a produkció felé tudatnunk kellett, hogy hogyan áll az iskola a filmhez, elengedik-e őt, kell-e évet ismételnie. Az osztályfőnökre bíztuk, cselekedjen belátása szerint, a többi gyerek tőle tudta meg, hogy Marcell miért hiányzik.

– NM: Most már egyre több kérdést kapok – kölcsönkérik CD-n a film zenéjét, vagy megkérdezik, találkoztam-e Ennio Morriconével.







– NLC: Nagyon védik a szüleid a magánszférádat?

– NM: Igen. Volt már olyan újságíró, aki szeretett volna eljönni az iskolámba vagy feljönni a lakásunkba, ezt a szüleim nem engedték, szerettek volna családi fotót is, amit szintén nem engedélyeztek.

– NLC: A filmbe hogyan kerültél?

– NM: A Pál utcai fiúkban játszottam (Maurizio Zaccaro rendezte az olasz feldolgozást, Marcell Kolnait játszotta a filmben – a szerk.), Sutyi bácsi lejött egy forgatási napra, hogy szereplőket válogasson. Akkor még nem tudtuk, hogy mire, aztán, amikor kiderült, sokáig azt hittem, egy kisebb szerepet kapok, aztán ez lett belőle.

– NLC: Nem ijedtél meg a lehetőségtől?

– NM: A lehetőségtől nem, inkább attól, hogy hideg lesz. Nagyon fázós vagyok, és tartottam attól, hogy a hidegebb részeket hogyan vesszük majd fel. Óriási szerencsém volt a leállás miatt, mert így nem mínusz tíz fokban locsoltak le vízzel, hanem plusz ötben. Így is fáztam, de nem annyira.

– NLC: A lelki vagy a fizikai része volt megterhelőbb a forgatásnak?

– NM: Mind a kettő megterhelő volt, azok a jelenetek voltak a legnehezebbek, amiben együtt volt jelen a kettő. Pl. Citrom Bandival (Dimény Áron – a szerk.) az a rész, amikor a fürdéssel kapcsolatban azon veszekszünk, hogy tetves vagyok, büdös vagyok, hány napja nem fürödtem. Amikor ezt forgattuk, iszonyú hideg volt, és Áron annyira megrángatott, hogy megakadt bennem a levegő. Nehéz volt az is, amikor az esőztető gép nyomta rám az esőt egész éjjel. Sárban mentem, kúsztam, a víz folyt rám, de a stáb rögtön adott meleg teát, raktak rám pokrócokat, amint leálltunk, a sátorban pedig volt fűtés. A súlyomra is vigyázni kellett, nem hízhattam.

– Mama: Ki volt adva a büfének, hogy mit ehet – otthon hat virslit eszik reggelire, amitől a stáb kicsit kiborult, így csak hármat kapott. Csoki helyett pedig gyümölcs volt az étlapon.







– NLC: Láttad már a filmet egészben?

– MN: Nagyon rossz minőségben. Nem volt még utószinkron, egy videóról vetítették le a stábnak. Ha magamat kiveszem belőle, iszonyú jó lett a film.

– NLC: ???

– MN: Nem szeretem magam nézni. Nagyon zavar, ha látom vagy hallom magam. Mindig a forgatás pillanatai jutnak eszembe, nehezen élem bele a filmbe magam.

– Mama: A családi felvételeken sem szereti visszanézni önmagát. 

– NLC: Színész szeretnél lenni?

– NM: Nem, operatőr. A kamera másik oldala jobban tetszik.

– Mama: Fotózni eddig is fotózott, a film csak felerősítette ezt a vonzalmat. Országos diák fotópályázaton is részt vett két természetfotóval – a National Geographic különdíját nyerte el. Marcell sosem akart színész lenni – sakkozott, úszott, tornázott, rudat ugrott. A papájával úgy gondoljuk, hogy sok mindent meg kell mutatni egy gyereknek ahhoz a világból, hogy megtalálja, azt, ami végül boldoggá teheti.

– NLC: Egy kívülálló mégis azt gondolná, hogy a pályád valamilyen szinten már eldőlt.

– NM: Szerintem most egy darabig, ha meglát egy filmrendező, biztos, hogy a Sorstalanság jut majd rólam eszébe. Amíg nincs egy másik vagy nagyobb film, amiben szerepelhetek. Engem ez a forgatás nem elrettentett a filmezéstől, hanem meghozta hozzá a kedvemet.