Sztárok

Álmodozó boszorkány

Pokrivtsák Móni boszorkányos tudományokat tanul, és boszorkányos ügyességgel szabadult meg kilóitól. A boszitudományokat a zsúfolt belvárosban is felhasználja: a „fentebb hatalmaktól” szokott segítséget és parkolóhelyet kérni.







Pokrivtsák Mónika – Kattints a képre!
Miközben Pokrivtsák Mónika a késő délutáni csúcsforgalomban próbál eljutni az egzotikus teaházhoz, barátnőjével, Erzsivel alaposan kibeszéljük. No, nem pletykálkodunk, de megtudok néhány titkot, amit csak egy barátnő tudhat.

– Alaposan kibeszéltünk Erzsivel, amíg ideértél!

– És mit tudtál meg?

– Például, hogy az ezotéria nagyon közel áll hozzád. Sőt, már iskolában is tanulod ezeket a tudományokat.

– Igen, ezoterikus iskolába járok, de be kell vallanom, ez megerősített abban, hogy bizonyos tudást meg lehet szerezni, ám az érzék, a képesség a spirituális világgal kapcsolatban vagy benned van, vagy soha nem fogod megszerezni. Néhány napja beszélgettem két kolléganőmmel, és nekik mondtam, hogy lehet iskolába járni, de valójában, ha egy válaszra megértél, akkor az szembe jön majd veled és megtalál.

– Szerinted te hol tartasz ezen az úton?

– Nem tudom megmondani. Azt érzem, hogy egyre több kérdésre választ kapok, ugyanakkor még rengeteg tanulnivalóm van.

– Nem lehet, hogy azért mentél ebbe az iskolába, mert sok megválaszolatlan kérdésed van?

– Gyerekkorom óta másképpen éltem meg dolgokat, másképp látom, érzékelem a körülöttem lévő világot. Az irányultság, a kérdések évtizedek óta megvoltak bennem, csak éppen most indultam el ezen az úton.

– Nekem mégis úgy tűnik, jó ideig nem találtad a helyed. Például rengeteget költöztél.

– Igen, mert azonnal megérzem, ha valahol nem lesz jó helyem. Márpedig az előző lakásomnál, amint beköltöztem, éreztem, hogy nekem itt nem jó. Most azonban, azt hiszem, végre megtaláltam a helyem.

– Fáradt a szemed. Nem tudsz nemet mondani a felkérésekre, és túlhajtod magad?

– Talán magamhoz képest valóban sokat vállalok, és tényleg nehezen mondok nemet.







 Névjegy: Pokrivtsák Mónika

Született: Budapest, 1974.
Tanulmányok: ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium, Janus Pannonius Tudományegyetem bölcsészettudományi kar, ESAB magyarországi tagiskola marketing szak, jelenleg ezoterikus iskolába jár
Pálya: Mónika a Malévnál dolgozott, majd 1997-ben jelentkezett az RTL Klubhoz asszisztensnek és műsorvezetőnek. Kezdetben telefonos játékokat vezetett, majd a Delelő háziasszonya lett.
Magánélet: Kétszer volt férjnél. Utolsó ismert barátja Magyar Bálint, a Barátok közt egykori Lórántja. Kapcsolatuk vége óta Mónika nem nyilatkozik a magánéletéről.

– Mi a helyzet David Copperfielddel? A múlt hónapban eltüntetett.

– Biztosan jól van. Furcsa érzés, amikor ráébredsz, hogy csodát vártál, ám ez csupán illúzió. Bár beavattak minket a trükk egy részébe, mégis van egy momentum, ami számomra megmagyarázhatatlan. Hiába voltam a színfalak mögött, a mai napig nem tudom, hogyan kerültem le a színpadról. Még mi, akik részesei voltunk, sem tudtuk meg száz százalékig a titkot.

– Ezek szerint te egy csodaváró ember vagy?

– Nemcsak hiszek bennük, de már láttam is csodát. Ráadásul mindig egy kis álmodozó boszi voltam.

– Mostanában nem hallani a magánéletedről…

– Most sem fogsz. Miután Magyar Bálinttal, a Barátok közt egykori Lórijával szakítottunk, úgy döntöttem, hogy a legközelebbi férfi, akiről velem kapcsolatban írhatnak, az a leendő férjem lesz. Nem szabad egy friss kapcsolatot a nyilvánosság elé tárni, mert onnantól az egésznek semmi értelme.

– Most szerelmes vagy?

– Jól vagyok – mondja mosolyogva.

– Ezek szerint kívül-belül jól vagy, hiszen az utóbbi időben hihetetlen változáson mentél keresztül.

– Gondolom, a fogyásomra utalsz. Egy reggel belenéztem a tükörbe, és nem tetszett, amit ott láttam. Nem én voltam. Akkor döntöttem el, hogy változtatok az életemen. Először egy Candida-diétával fogytam tíz kilót, majd – mivel változatlanul csak bioételeket eszem – még négy kilótól sikerült megszabadulnom. Az életvitelemen változtattam véglegesen, miután lefogytam, nem jöttek újra a habos-krémes ételek.








 Móni és Ázsia

Pokrivtsák Mónika nem véletlenül látható Japánt idéző ruhában címlapunkon. A futball világbajnokság idején a műsorvezető kilenc napot töltött a távol-keleti országban. Leginkább az fogta meg, hogy hihetetlen rend és tisztaság tapasztalható az egész országban, ráadásul erre a japán emberek vigyáznak is. Ezen kívül Mónika imádja azt a keleties hangulatú teaházat, amelyben találkoztunk. Azt mondja, azonnal megragadta ez az egzotikus kis „barlang”. Ám ez nem csoda, hiszen gyermekkora óta vonzzák őt a kicsit elvarázsolt helyek.
– De ez rengeteg lemondással járhat.


– Először annak éreztem, hiszen imádtam a süteményeket és a csokit, de annyira elszoktam a hagyományos ételektől, hogy ma már nem ízlenek.

– Nyíltabb, bátrabb lettél azáltal, hogy jól érzed magad a bőrödben?

– Én mindig nyílt voltam, a kilóim számától függetlenül. Akkor úgy éreztem jól magam, most pedig így.

– Szakmailag is a helyeden vagy?

– Úgy érzem, igen. Nem arról van szó, hogy feljebb léptem a ranglétrán, hanem egyszerűen mást csinálok. Huszonhárom évesen mókáztam a telefonos játékban, most viszont Czeizel Endrével beszélgetek az őssejtkutatásról. Lehet, hogy hét évvel ezelőtt ez a műfaj nekem sok lett volna, ma viszont már nem tudom magam elképzelni a Meri vagy nem meri műsorban! Azt hiszem, most minden szempontból a helyemen vagyok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top