Sztárok

A szüleim tagadják, hogy közük volt a csodához

Varga Izabella és családja idén talán már abban a házban ünnepelheti a karácsonyt, amelyre oly régen vágytak. A szilveszter pedig igazi szülõs-gyerekes banzáj lesz, nagymamákkal és sütivel.





Iza és férje, Zoltán egészen szentestéig titokban tartják a csodákat. Az éj leple alatt készülnek a karácsonyra, hogy kislányuk, Panna is azt élhesse át, amit a színésznő gyermekkorában. A porcukros, illatos sütiket a nagymamák gyártják, a főzésnél viszont Izáé a főszerep és a fakanál.

– Mennyire mások itt a karácsonyaitok, mint Óbecsén, ahol születtél és nevelkedtél?

– A kora gyerekkori karácsonyaink összefolytak egy kicsit a szilveszterrel, mert akkoriban nem igazán volt szabad nálunk karácsonyt tartani. Az ünnep vallásos része akkor kissé háttérbe szorult, ezért inkább Télapóra emlékszem. Az igazi karácsonyozások kamasz koromban kezdődtek, amikor már szabadon lehetett ünnepelni.

– Gondolom, azzal is mások lettek a karácsonyok, hogy megszületett Panna.

– A szüleim nagy feladatot róttak rám, hiszen én is olyan karácsonyokat szeretnék, mint amilyenek gyerekkoromban voltak. A mai napig tagadják, hogy nekik közük lett volna azokhoz a csodákhoz, amelyekben karácsonykor részünk volt a testvéremmel. Elmentünk kirándulni, de mire hazaértünk, ott volt a feldíszített fa, az ajándékaink, és mindig elrejtettek egy magnót is, hogy felvegyék az örömünket. Ezt javaslom minden szülőnek, mert hihetetlen boldogságot tudnak szerezni később a már felnőtt gyerekeiknek. Szóval, valahogy ilyen karácsonyokat szeretnék én is Pannának.





– Mennyi idős volt Panna az első közös karácsonyotokon?

– Három hónapos. 2001 szeptemberében született. Bevallom, az a karácsony számomra halvány ködbe vész. Iszonyú fáradt voltam, ráadásul nálunk ünnepeltünk, mert minden a pici köré szerveződött.

– Panna azóta három éves lett. Kiveszi már a részét az ünnepekből?

– Szépen nyomdázik, úgyhogy biztos valami kis meglepetést ő is készít, de ő szinte minden karácsonyi ajándékban ott van, például egy fényképen, vagy egy fényképnyomatos pólón. Szeret segédkezni az előkészületekben is, persze csak abban, amiről tudhat.







 Névjegy: Varga Izabella

Született: 1973. április 4. (Óbecse, Jugoszlávia)
Pályája: 1993-tól a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiósa, 1995-től a kecskeméti Katona József Színház színésze, 1998 óta a Barátok közt sorozat Balogh Nórája
Férje: Lendvai Zoltán, színházi rendező
Lányuk: Panna (3 éves)
Érdekesség: Iza Újvidéken pszichológiát hallgatott, de félbehagyta tanulmányait
Amíg nem festette feketére a haját, nyáron szőkére szívta a Nap
Ő is és férje is dolgozik a Maladype Roma Színházban

– Hogyan zajlik nálatok a karácsonyi készülődés?

– Mi nem szeretnénk Pannát nélkülözni szenteste délelőttjén, ezért a lakást már éjjel feldíszítjük. Nagyon fontos a fát megfelelően a talpba faragtatni, mert éjfélkor nem ildomos a szomszédokat ácsolással zavarni, konyhakéssel pedig kissé körülményes igazítani a méreten. Nálunk bizony ilyen is előfordult. Huszonnegyedikén, napközben már csak a Panna számára sem titkos részével foglalkozunk az ünnepnek, ekkor megy a sütés-főzés. Este pedig az angyalkák meghozzák az ajándékokat…

– Emlékszel, melyik volt eddigi életed legszebb karácsonyi ajándéka?

– Mindig régen vágyott, személyre szóló ajándékokat kaptunk a szüleinktől, pedig sosem írtunk levelet a Télapónak. Nálunk egyébként az a szokás, hogy a gyerekek kapnak nagyobb ajándékot, a felnőttek inkább csak jelképesen, de én a legkisebb dolognak is tudok örülni, ha érzem, igazán nekem szól.





– Már októberben gondolkodsz, ki mit kapjon, vagy az utolsó pillanatra hagyod a vásárlást?


– Amióta Panna megszületett, igyekszünk nyugodt karácsonyt teremteni, és minél hamarabb megvenni az ajándékokat, ám előtte imádtuk Zolival a „portyázást” és képesek voltunk utolsó nap sodródni a tömeggel, és a hóban hazacsúszkálni egy-egy dobozzal. Ma már időben, észszerűen próbálunk készülni az ünnepre. Tavaly nagyon ügyesek voltunk, már szeptemberben elkezdtük a vásárlást, és mindenkinek igazán személyre szóló ajándékot vettünk. Hogy az idén ez sikerül-e, nem tudom.

– A stábbal szoktatok együtt karácsonyozni?

– Igen, mielőtt leállunk a forgatással karácsony előtt, tartunk egy kis ünnepséget. Ezek jó bulik.







Férjével és kislányával
– És a szilveszter?


– A szilveszter teljességgel a barátokról szól. Talán idén már olyan szilvesztert tarthatunk, amikor nem kell a gyerekeket a nagyszülőkre hagyni, hanem velünk bulizhatnak. Ha minden jól megy, az ünnepeket már az új házunkban tölthetjük, és itt lehetőség lesz egy ilyen „szülős-gyerekes” óévbúcsúztatásra.

– Mit kívánsz magatoknak az újévre?

– Régóta dolgozunk azon, hogy végre megteremtsük a saját otthonunkat. Most már talán látjuk az alagút végét. Remélem, a hozzá fűződő terveink, álmaink valóra válnak az új évben!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top