Vircsaftos család a miénk!

Kattints a képre!

– Ez mind én vagyok, bár a kőkemény üzletember egy kicsit erős kifejezés. Azt gondolom, hogy egy vállalkozás akkor lehet sikeres, ha rend, fegyelem van, és kőkeményen be kell mindenkinek tartani a szabályokat.

– Melyik jelző a legfontosabb számodra?

– Az, hogy üzletember vagyok, a munkám. Nyereséget kell termeljek úgy, hogy ne csak nekem érje meg, hanem a nálam dolgozó emberek is mindig megkaphassák a fizetésüket. De a fontos az a család, a három gyermekem. Az emberek ismernek, szeretnek, és emiatt sokszor kivételeznének velem. Én azt szeretném, ha a gyerekeim nem emiatt érzenék különlegesnek magukat. Olyan óvodát választottunk, ami egy kedves hely, tündéri óvónénikkel, de semmi extra nincs. Azt akarom, hogy teljesen normális gyerekkoruk legyen. A legfontosabb, hogy jó családfő, hogy jó apuka legyek.

– Milyen a jó apuka?

– Hááát… nem pont olyan, mint amilyen én vagyok – szabadkozik mosolyogva, miközben fél szemmel a fiúkat követi, nehogy összekenjék magukat a fotózás előtt. – Jó lenne többet velük lenni, de hetente két nap mindig az övék. Olyankor együtt kelünk, együtt fekszünk, én hozom-viszem őket az oviba… Apukám nagy kritikus volt, és ő azt mondaná, hogy nem biztos, hogy valóban ennyire fontos a munkám, mint amennyire én most pörgök és azt hiszem, igaza is lenne. Boldog vagyok, de az életemen változtatni szeretnék. Fontos például, hogy a gyerekeket én tanítottam meg úszni. Én szeretném őket megtanítani zenélni, hogy ez az alapműveltségük része legyen. Ugyanakkor, ha rajtam múlik, akkor lebeszélem őket erről a hivatásról. Legyenek inkább fontos emberei a társadalomnak: állatvédők, jogászok, orvosok…

– Te mindig elmondod, hogy nagyon boldog gyerekkorod volt. Ők hogyan fognak visszagondolni?

– Szerintem ők boldog gyerekek. Körülöttük forog a világ otthon. Bár arra nagyon ügyelünk, hogy ne legyenek elkényeztetve. Butaságokat, vagy csak halmozni a dolgokat nem vásárolunk. Karácsonykor például mindig nagy szanálást tartunk, és még egy-egy kedves játékukat is elkérem, hogy közösen ajándékozzuk nehezebb sorban élő gyerekeknek. Az első év nagyon nehéz volt – mondja, miközben látszik, hogy felrémlenek előtte a karácsonyi emlékek. – Ma már megértik, hogy vannak gyerekek, akik nem kapnak (annyi) ajándékot.

– Te is le tudsz mondani dolgokról, hogy másoknak segíts?

– Természetesen, a használati tárgyak csak tárgyak. A szeretet sokkal fontosabb. Arról nem tudnék – válaszol nagyon határozottan, és közben árgus szemmel figyeli a három lurkót, Bogit, Lalikát és a kis Pistit.

– Hogyan viseled a visszautasítást? Amikor egy csatorna egyszer csak úgy dönt, nem kér belőled.

– Elviselem, nem kell engem mindenkinek szeretni. Nézettségi okai pedig e döntéseknek nem lehetnek. Most a Magyar Televízióban pedig én kértem, hogy új műsorral jelentkezhessek jövőre. Vannak saját ötleteim, figyelem a külföldi műsorokat, a trendeket… – közben Lalikát kérleli, várja meg a kakaóval anyát. – … ma már kevés, ha valaki csak eljátszik egy dalt.


– Az előbb azt mondtad, szeretnél visszavonulni. Megújulsz, és közben keresed az utódod?

– Igen, de ebben a műfajban nehéz utódról beszélni. Aki követni fog, más lesz mint én, a háttérben ott lesz az én tapasztalatom, ő pedig magával hozza a korszerű gondolkodását.

A Galambos családról tudni kell, hogy az otthonuk nyugalmát féltve őrzik, üzletnek, sajtónak semmi helye ott, vallják.

– Az otthonunk egy zárt terület, bár a telefonomat nem tudom mindig kikapcsolni, de törekszem rá. A privát számomat pedig a legközelebbi családtagjainkon kívül senki sem tudja.

– Azt nyilatkoztad, öt gyereket szeretnél…

– Igen, bár a háromnál most egy kicsit megtorpantunk. Most 6, 5 illetve 3 és fél évesek, és ma már tisztában vagyok vele, mit jelenthet öt gyerek – magyarázkodik Lajcsi, miközben Bogival, a feleségével összemosolyognak, aki át is veszi a szót. – Titokban reméltem, hogy amikor gyerekeink lesznek, Lali majd kevesebbet fog dolgozni, de nem így történt. Persze tudom, hogy most kell intézni a dolgokat, így igyekszem a nyugodt hátteret biztosítani. De amikor végre együtt lehet a család, az mindig nagyon jó – mesél Bogi ragyogó szemmel. – Olyankor én is félreteszem a család ügyes-bajos dolgait, és csak egymást élvezzük a gyerekekkel.

Lajos hamarosan hosszú időre elutazik.

– Hogyan tudod pótolni őt a gyerekeknél?

– Eddig nem nagyon fordult elő ilyen, de mindig nagyon nehéz. Aggódom a repülés miatt, a távolság miatt, hogy minden rendben legyen. Telefonon minden nap beszélünk, a gyerekekkel néha még olyankor is keressük, amikor éppen tárgyal, és ő mindig szakít ránk időt. Hazafelé jövet az óvodából, még az autóban felhívjuk, és mindenki beszámol, hogy mi történt aznap, az önálló cipőkötéstől egészen az óvó néni dicséretéig… Egyedüli gyerek voltam, a szüleim elváltak, tehát mi az anyukámmal egy igazán mini család voltunk. Mindig arra vágytam, hogy majd egy nagy vircsaftos családom legyen, ahol sok gyerek van, kutyák, ahol élvezzük, amikor az asztal körül összeül a család, és ezt megkaptam. S amikor majd az újabb baba érkezik, nagy örömmel várjuk!