Sztárok

Egy másik nõi ösztön – II. rész





– Egy jó pornószínész a házaséletben is jobb, mint egy tipikus háziasszony?

– Azt a furcsa ellentétet élem meg, hogy a közönség előtt vagy egy pornófilmben őszinte vagyok, leplezetlenül az, a házaséletben pedig színészkedem, kitalálok valamiféle játékot. Ez működött a pornóiparban, és a szerelemben is.

– Az első szerelemnek mégis vége lett.

– Érdekes módon nem a pornó zavarta a volt kedvesemet, hanem a közszereplésem, hogy felismernek, rámismernek. Hat és fél év után vége lett a kapcsolatunknak, és ő ott folytatja, ahol a megismerkedésünk előtt. Mintha nem is találkoztunk volna. Egyedül él…

– És a gyermeke apja?

– Olyan ő nekem, mint Barbie-nak Ken. Az álomférfi! Határozott, gyakorlatias, szereti az életet. Ilyen férfi persze akad, de a kedvesemmel egymásra is vagyunk hangolva.

– Esküvőre nem gondoltak?

– Fél éve ismertük egymást, amikor megkérte a kezemet, szeptemberre terveztük az esküvőt, de közbejött a gyerek. Márpedig mi egy nagyon különös, életre szólóan emlékezetes esküvőt akarunk, ugyanis a házasságot is ennyi időre, egy életre tervezzük. A leendő férjem pedig vendéglátós, így igazi kihívás számára egy esküvő megszervezése, nem kapkodhatja el.

– A mennyegző különösségét hogyan kell érteni?

– Az biztos, hogy ejtőernyős lesz, ugye, ezt a mostani állapotomban már lehetetlen is lenne kivitelezni…





– A beszélgetésünk elején elárulta, izgatja, hogy áldott állapotban nő maradhat-e a nő, vagy már anya-e inkább, sőt, egészen az, nem több. Más nem zavarja? További kérdések nem adódtak, azon kívül, hogy régi szakmájával szakított?


– De… És ez a kérdés összefügg azzal, hogy szakítottam a pornószínészettel…

– Elárulja?

– Nem találja ki?

– A jövő, azaz megszületendő gyereke, illetve az Ön múltja közötti feszültség.

– Pontosan. Mert egyre többen kérdezik, nem aggaszt-e, mit szól majd a gyermekem ahhoz, hogy a születése előtt mivel foglalkoztam. Bevallom, ez a szembesítés kiborított.

– Azt hittem, ezt a helyzetet is könnyedén, természetesen veszi, kezeli… a munkája során sem volt szégyellős. Manapság már nagy színésznők vetkőznek le egy-egy magazin kedvéért, Ön is találhatna mentségeket, rengeteget.

– Nem volt könnyű ezzel a kérdéssel szembesülni. El is határoztam, tíz-tizenkét éves koráig nem beszélek erről a gyermekemnek.

– És ha mások világosítják majd föl? Ha másoktól kell megtudnia, az nem rosszabb?

– …ezért aztán azt üzenem az embereknek, ha előre féltik a gyermekemet, hiszen eszükbe jutott ez a kérdés, akkor szépen kérem őket, ne világosítsák föl. Ne meséljenek neki az előéletemről.

– Egészen meglep. Olyan, mintha megbánta volna a múltját.

– Nem egészen erről van szó. Csak most már(!) huszonnégy éves vagyok. Amikor pedig elkezdtem a pornózást, alig voltam húsz. És ez a néhány év sokat jelent. Amit akkor megtettem, azt nem tenném meg huszonnégy éves fejjel.

– Azt tudom, hogy az édesanyja és a leendő anyósa megbékélt a volt szakmájával, de úgy tudom, van egy húga is, aki egészen más elvek szerint él.

– Valóban, ő sosem csinálta volna azt, amit én. Kozmetikus, már Pesten dolgozik ő is. Nagyon keveset keres, emiatt panaszkodott is, hiszen ehhez a kevés kis fizetéshez kell szabnia az álmait.





– Jóban vannak?


– Attól, hogy én másként gondolkodtam és a B tervet választottam, még igazi testvérek maradtunk. Most is együtt megyünk a varrónőhöz.

– Hiszen már este fél kilenc van!

– A varrónőnknél valamiért nappal áramszünet volt, úgyhogy most ő is éjszakai munkát végez, de eljön az a nap is, amikor majd délelőttönként varrogat – kacsint a szép Michelle, és macskás léptekkel távozik.

Fotók: www.sexplaza.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top