A Hegylakó – II. rész

– Adrian, édesanyád olasz származású. Te is olyan szenvedélyes vagy, mint az olaszok általában?

– Adrian: Így igaz! Az élet minden területén szenvedélyes vagyok!

– Alexandra: Ezt meg kell erősítenem!

– Amióta beszélgetünk, jó néhányan felismertek, és kértek autogramot. Mindenhol megtalálnak a rajongók?

– Adrian: A múltkor Alexandra édesanyja megkért minket, hogy vegyünk mosóport és kutyaeledelt. Az egyik nagy bevásárlóközpontból toltuk ki a bevásárlókocsit, amikor mögöttünk feltűnt pár sivalkodó lány, hogy autogramot kérjenek. A legjobb sztori pedig az, amikor a kutyámmal, Budinóval kutyaiskolába voltam, és mögöttem többen mondogatták, hogy mennyire hasonlít ez a férfi Duncan MacLoedra, de ő mit keresne itt.

– Jól tudom, hogy a kutyátokat magyar nyelven idomítjátok?

– Adrian: Igen, magyarul mondom, hogy „hozzám”, „gyere ide”, „lábhoz”.

– Mi az, amin most dolgozol?

– Adrian: Egy híres ember élettörténetéről írok forgatókönyvet, és szeretnék filmet is forgatni belőle. Valószínűleg nemcsak a producere, de rendezője is leszek a mozinak és valamelyik szerepet is én játszom majd. Tudod, Los Angelesben állandóan dolgozni kell. Ha leforgattál egy filmet, nem jelenti azt, hogy ülhetsz a babérjaidon. Mindig a köztudatban kell lenned.

– Mikor fér majd bele ebbe a felpörgetett tempóba házasság és gyerek?

– Alexandra: Nincsenek előre elhatározott terveink. Soha nem tudjuk, mikor és hol találkozunk újra, lehet, hogy Európában, de lehet, hogy Kanadában. A magánéletünket sem tervezzük előre. Lesz, ahogy lesz.

– És mi lesz a nyugdíjas években?

– Adrian: Soha nem leszünk nyugdíjasok, hiszen én örökéletű vagyok! Nem igaz?