Nemesen, egyszerûen – II. rész

– Apukám egyik barátjának volt egy igényes, élő zenét játszó zenekara, és nála kezdtem az éneklést. Emellett énekeltem rockzenét, vokáloztam és jártam egy musical stúdióba is.

– Volt valaha lámpalázad?

– Én állandóan lámpalázas vagyok! Azt szoktam mondani, hogy „szövegparám” van, tehát rettegek attól, hogy elfelejtem a szöveget a színpadon. Pedig, ha belegondolok, emberek vagyunk, előfordulhat az ilyesmi, de én éppen e félelem miatt nagy hangsúlyt fektetek a szövegtanulásra.

– Mi a helyzet a szerelemmel?

– Nincs barátom, de talán jobb is, hogy most nincs időm ismerkedni. Tudom nagyon jól, hogy ha szerelmes leszek, azonnal elvesztem az eszem, és semmi másra nem tudok gondolni. Most inkább a karrieremet szeretném építgetni. De talán még nem is vagyok érett egy komoly párkapcsolathoz. Majd az idő eldönti.

– Milyen a lemezed fogadtatása?

– Az Ébren álmodom szeptember 6-án jelent meg, és a múlt héten második volt a MAHASZ listán, amely azt jelenti, hogy aranylemez várományos. Egyelőre nem tudom felfogni, mekkora megtiszteltetés egy aranylemez, ráadásul Demjén Ferenc meghívott a december 30-i koncertjére, hogy duettet énekeljek vele. Sokáig csak álmodni mertem ekkora sikerről.

– Vért izzadtál ezért a lemezért?

– Szó szerint, de olyanná lett, amilyet szerettem volna, igazán rólam szól. Nemesen egyszerű, elegáns popzene.

– Vannak rajta szomorú dalok is?

– Nem, inkább kétértelműek. Lehet szomorúságot is hallani benne, de talán a reményt is megtalálhatjuk a sorok közt. A Duett, a Nem tudom, vagy a Kamasz szerelem című dal is kicsit melankolikus. Az utóbbi például arról szól, hogy kamasz koromban szerelmes volt belém egy fiú, és bár nem tudtam viszonozni, jólesett, hogy szerelmes verseket írt a házunk falára. Én szeretem az érzelgősséget.

– Az önsajnálatot viszont kiűzöd az életedből.

– Így igaz. Soha nem szabad önmagunkat sajnálni, bár bevallom, én hajlamos vagyok rá. Ilyenkor mindig vitatkozom önmagammal: „ne sajnáld magad, hanem kezdjél fogyókúrázni”. Tudom, a közönség többsége nem azért jön, hogy kritizáljon, de engem mégiscsak zavar a súlyom.

– Milyen vagy, amikor kirúgsz a hámból?

– Időnként lejárok egy klubba, ahol Emilio, Mester Tamás és olyan blues-zenészek játszanak, akiket már a Megasztár előtt ismertem. Őket hallgatni is fantasztikus, de ha felhívnak a színpadra énekelni, akkor aztán mindent bele! Ott minden gőzt kiadhatok magamból! A megasztárosok közül Evelyne-nel, Barbarával és Dorinával szoktam szórakozni, de nem táncolni, csak beszélgetni. A táncot inkább itthonra hagyom.

– Itthonra?

– Igen. Régen jazz-balettoztam, még díjakat is nyertem, és itthon szinte minden nap táncra perdülök. Csak egy-két barátnőmnek mertem megmutatni, de ők azt mondták, nagyon jó a mozgásom. Tudod, mire jó a tánc? Nemcsak a testet, de a lelket is karbantartja.

– A lelked hogyan viselte, hogy most több mindent megengedhetsz magadnak?

– Most vagyok fiatal, és természetesen élvezem, hogy amire korábban csak vágytam, megvehetem. De segítek a szüleimnek is; közös cégünk van, közös számlával, és boldog vagyok, ha támogathatom őket. Nem költök haszontalan dolgokra, de a bútorokat, amiket látsz, mind saját pénzből vásároltam. Ráadásul mára megtanultam, nemcsak parfümöt, hanem étolajat is kell venni, hogy legyen miben kisütni a húst. Volt idő, amikor kétezer forintból éltem két hétig, de nem akartam kérni a szüleimtől és inkább blicceltem a villamoson. Én igazán megtanultam értékelni a pénzt.