Sztárok

Csisztu naplója – II. rész





– Továbbra sem szeretnék a magánéletemről részleteiben nyilatkozni. Az idő sok mindenre választ ad majd.

– Mindig is kifejezetten szexis-csinos nőnek tartott mindenki, az vagy most is, de az utóbbi hónapokban mégis megváltozott a külsőd. A szigorú, rövid haj helyett hosszabb, divatosabb frizurád van. Ettől az arckifejezésed is változott. Nem tudom, lehet-e ilyet mondani egy fiatal nőnek: de még fiatalabbnak látszol.

– Ki ne örülne egy ilyen észrevételnek. Egyébként szerintem a nőiesség nem hajhossz kérdése.

– De tudod ugye, hogy a frizuraváltás többnyire magánéleti változásokat is sejtet…

– Persze tudom, hogy a hajváltozást a magánélet lenyomatának szokták tekinteni, de ez most erőltetett lenne. Hosszú hajat növeszteni – ami nekem, megjegyzem, egész tornászkoromban, sőt a tévés pályám elején is legalább öt évig volt – nem megy egyik pillanatról a másikra, mint egy drasztikus hajvágás. 





– Mások szerint egy szakítás lehet hosszú, elnyújtott, lassú véget érés is.


– Szerintem nem érdemes olyasmibe belemagyarázni dolgokat, amihez semmi köze. Az ember ugyanis szerintem hamar rádöbben, hogy belülről olyan, amilyen, vagyis ha unja magát, csak kívülről változtathat valamit. 

– Ezért vagy ilyen határozott most? Ismételgetem, látszik, egyáltalán nem vagy szomorú, jól érzed magát a bőrödben.

– Azért érzem ilyen jól magam, mert most, hétvégén végre pihenni tudtam, az utóbbi időben ugyanis annyit dolgoztam, hogy alaposan elfáradtam. Rengeteget aludtam, és ettől feltöltődtem. Az alvásrestanciám még így is messze van nullától, de javult már valamit az arány.

– Hol töltötted a hétvégét?

– Mint, mondtam eltelt. A szüleimre egyébként mindig mindenben számíthatok.

– A barátaid mit szólnak a történésekhez?

– Sokan kerestek telefonon, rengeteg üzenetet kaptam, többekkel személyesen is találkoztam, támogatnak, és szinte minden beszélgetés a következő megjegyzéssel zárul: nekünk az a jó, ami neked jó.





– Mit tervezel erre a nyárra?


–  Munka, munka és munka. A június munkával kezdődött, és azzal folytatódott a július is. Igaz, közben volt néhány egyetemi vizsgám is.

– Nem is utazol el valahová?

– “Csak” az olimpiára, közvetíteni. Három sportágról kell tudósítanom, most már javában készülök.

– Tervek?

– Kizárólag szakmaiak. Egyelőre nem gondolok másra. Elvégre csak négyévente van olimpia.

Fotók: www.csisztu.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top