Szórakozzunk

Diana Krall Budapesten

  • Nők Lapja Cafe
Diana Krall november 18-án lép színpadra a Budapest Sportarénában. Eddig egyetlen alkalommal koncertezett nálunk, 2004 decemberében, kirobbanó sikerrel.
Diana Krall BudapestenDiana Krall 1964-ben született Kanadában, Nanaimo városában. Szülei nyomdokain – édesapja szintén dzsesszzongorista volt, és óriási lemezgyűjtő – 4 évesen zongorázni tanult, 15 évesen pedig már szülővárosának lakosait kápráztatta el játékával.

Zenei képzettségét az Egyesült Államok neves konzervatóriumaiban tökéletesítette: Boston, Los Angeles, New York legjobb oktatóinál és dzsesszelőadóinál tanult. Első albuma 1993-ban jelent meg egy független kanadai kiadónál Stepping Out címmel.

A világ dzsesszrajongói leginkább az 1999-ben megjelent The Look Of Love albuma kapcsán ismerték meg, amelyért Grammy-díjat nyert dzsessz kategóriában, és az első dzsesszalbum volt a világon, amelyet az Év Albuma díjra is jelöltek. Azóta ő a legkeresettebb női dzsesszelőadó. Albumai milliós nagyságrendben fogynak, díjak tucatjait nyerte meg, a közönség imádja. Elsőrendű zongorajátéka, mély hangja és jellegzetes énekstílusa teljesen egyedi előadásmóddal párosul.

2003-ban férjhez ment Elvis Costellóhoz, 3 évvel később ikreknek (Dexter Henry Lorcan és Frank Harlan James) adott életet.

Idén 12. albumával, a Quite Night című anyaggal tért vissza, amely több országban a slágerlista élén kezdett, köztük hazánkban is. A brazil zene előtti tisztelgés és a férjéhez írt romantikus dalok keverednek új albumán, melynek turnéja Magyarországot is érinti. Diana Krall november 18-án lép színpadra a Budapest Sportarénában. Eddig egyetlen alkalommal koncertezett nálunk, 2004 decemberében, kirobbanó sikerrel. Miután a művésznő híres arról, hogy jobban szeret kisebb helyeken játszani, így nálunk is úgynevezett színházi kialakítású Aréna-terembe lehet a belépőket megvásárolni.

Időpont: 2009. november 18., 20.00
Helyszín: Budapest, Papp László Budapest Sportaréna
További infó:
www.livenation.hu »

 

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Csajfilmek minden mennyiségben! Hétvégi moziajánló

Carrie Bradshaw ezúttal Carrie Prestonná átalakulva hódít a Szex és New York 2-ben, Londonban a srácok megmutatják, hogyan keresztezhető a streetdance a balettel, és egy varázsdada visszatér, hogy...

Álommeló hat dollárért

Különleges taktikával szerezte meg a vágyott munkahelyet egy amerikai reklámszakember. Szülinapos buszsofőrnek éneklő utasok és egyéb megható videók e heti webes ajánlónkban.

A kis képernyőről a nagyvászonra: 5 híres sorozatadaptáció

Carrie Bradshaw másodszor is visszatér a nagyvászonra, hogy meglovagolja a Szex és New York sorozat népszerűségét. A Nők Lapja Cafe a premier kapcsán összehasonlított néhány híres sorozatadaptációt...

A francia szintetizátormágus újra Budapesten

Jean Michel Jarre hamarosan újra Budapestre látogat, hogy egy fantasztikus show-val kápráztasson el bennünket, ahol teljes életművéből hallhatunk majd dalokat.

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

 
Kettészakadt Magyarország
Börcsök Mária :
Online ár:
1 920 Ft

Eredeti ár: 2 400 Ft
20% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv