nlc.hu
Szabadidő
A válás ünnepe – dönts, és az univerzum meghálálja!

A válás ünnepe – dönts, és az univerzum meghálálja!

Ők négyen, a Vénusz nevű bolygó lakói ma újra összegyűlnek, hogy megvitassák minden probléma és gyönyörűség forrását, a Mars-lakókat, vagyis a pasikat, és megünnepeljék Márk második könyvének megjelenését. És persze Hanna válásának első évfordulóját.

 Cikkünk részletet közölt Fejős Éva: Csajok c. könyvéből.
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
A könyv ára: 2999 Ft
A válás ünnepe - dönts, és az univerzum meghálálja!

Hanna nyilván nem értett volna egyet, ha tudja, hogy a többi Vénusz-lakó ünnepnek kiáltotta ki ezt a – számára – tragikus napot, de a háta mögött Móni, Flóra és Márk piros betűsnek nyilvánította a válás évfordulóját.

– Móni szokás szerint késik, mi addig is rendeljünk! – pillantott a bejárat felé Flóra, és odaintett az ezüstkék farmerban, fekete ingben bevillanó Márknak, majd odatolta az étlapot Hanna elé.

– Nem vagyok éhes – húzta el a száját Hanna. – Majd elmondom, miért. De úgyis tudjátok.

– Nagyon durván nézel ki, de szuper – lépett Flórához Márk. Szó, ami szó: Flóra meglehetősen extravagánsan festett a citromsárga bőrnadrágban és fekete topban. Vállára omlott a vörös hajzuhatag, és hogy fokozza a hatást: száznyolcvan centijét tizenöt centis tűsarokkal toldotta meg, amelyet két ezüst cérnaszál tartott a bokáján. – Csak nem a dominákra bukik a Sztár?

– Ne mondd, hogy Sztár – kérte Flóra. – Egyrészt van rendes neve, másrészt nem sztár. Nem olyan nagy sztár. Csak nekem az.

– Igazad van, tényleg nem sztár – bólintott, mire Flóra sötét pillantást vetett rá. – Láttátok már? – dobott az asztalra Márk egy könyvet.

– A guru legújabb kötete. Dönts, és az univerzum meghálálja – nevetett fel Hanna, és kezébe vette a kiadványt. Hosszan nézte az ezüstszínű borítón végigfutó, ívelt, aranyló, dombornyomott csíkot. – Ez meg mi a fenét jelképez? Az univerzumot, amint elhúz melletted?

– Végre foglalkoznod kellene a rezgéseiddel – állapította meg Márk, Hanna pedig a szemét forgatta. – Az az alaphelyzet, hogyha pozitívak a rezgéseid, akkor jó döntéseket hozol, hiszen minden a céljaid megvalósulása felé visz. Ám ha negatív gondolataid támadnak, akkor negatívak a rezgéseid, mindemellett persze tisztában lehetsz a céljaiddal, de nem fogod őket elérni. Aki negatívan rezeg, az rossz döntéseket hoz.

– Köszönjük – hajtott fejet Flóra. – Igazán szép okfejtés volt, még ha kissé homályos is. De majd elolvassuk, mint mindig, és kigyűjtjük belőle a legígéretesebb mondatokat.

Ebben a pillanatban befutott Móni, megérkeztek az asztalra a ropogósra sült csirkeszárnyak is, és elkezdhették kitárgyalni, mit is üzen az univerzum Hannának, a válási partija napján.

– Foglaljuk össze dióhéjban a problémát – kezdte Flóra praktikusan, mint gyakorlott szerkesztő. – Hanna gyászpartit rendez, mert pontosan egy éve vált el a férjétől, Robitól, akit nagyon szeretett, akivel majdnem boldog is volt, csakhogy mégsem volt vele boldog, egyáltalán nem, hiszen Robi nem akart gyereket, Hanna viszont igen. Robi indoka: előző feleségétől született, ideggyilkos hármas ikrei. Lombikbébik, ezt zárójelben jegyzem meg. Na most lássuk, ki érti meg Robi sajátos érvrendszerét – nézett körül, de senki sem jelentkezett. Hanna keze megmozdult ugyan, de Márk egy pillanat alatt lenyomta az asztalra. – Hiszen Hanna nem hármas ikreket akart. Még csak nem is ikreket. Csupán egyetlen, szimpla gyereket! – emelte fel a hangját.

– Ne mondd rá, hogy szimpla – vetette közbe Hanna, de mosoly bujkált a szája szélén.

– Oké, Hanna meg nem született gyereke nem szimpla. Szóval, Robi nem ment bele az alkuba. Ki szavaz Robi mellett? – nézett körül ismét. Senki sem mozdult. – Akkor hát Hanna mellett szavazunk. Az a helyzet, hogy el kellett válnod. Nem dönthettél másképp. Ez a legjobb, amit tehettél.

– Azóta is őt szeretem – dünnyögte Hanna.

– Majd elmúlik. Jön egy normális pasi – nyugtatgatta Móni.

– Sajnos, ez teljesen reménytelen. Mármint az, hogy van normális pasi – vett a kezébe egy szárnyat Márk, és aztán sokáig hallgattak. Flóra szíve szerint benyögte volna ugyan: igenis, van normális férfi – de annak meg az exe nem az. Egyet kellett értenie a többiek érvelésével.

– Most akkor elmesélem nektek, mi történt velem az elmúlt egy évben. Elmondom, kikkel találkoztam, milyen őrültek akadtak az utamba – szólalt meg végül Hanna.

– Tudjuk – szólt közbe Móni.

– Akkor is elmondom. Ez az én válási partim.


A boldogságra és hét év jó szexre!

– Hanna, egy jóképű férfi, akinek nincs nő az életében, csak egy kutyája van, és az anyjával karácsonyozik…! Szerinted minden oké vele?

– Szerintetek senki sem normális. Most mi a baj azzal, ha végre egy jóképű, független pasival sikerült összefutnom?

– Pont karácsony napján – folytatta Márk. – És utána képes voltál elhozni magaddal Flórához.

– Egészen eddig rágtátok a fülemet, hogy nyissak végre, ne zárkózzam be, randizzam… Most feltűnt a láthatáron egy férfi, aki határozottan normálisnak látszik, és kiakadsz. Na jó, akkor mondd, hogy mi a baj vele!

– Nem lehet, hogy meleg? Tudod: a kutyájával él, jóképű férfi, és anyukával karácsonyozik.

– Baszki, én is a szüleimmel karácsonyoztam, holott nem vagyok leszbikus. Nem tudtam, hogy a kutya azt jelenti, hogy a gazdi meleg. Ha meleg lenne, akkor nyilván nem akart volna programozni velem. De mindegy is, eldöntöttem, hogy adok neki egy esélyt. És az évet az ágyban kezdem, egy pohár pezsgővel és egy jóképű, független férfival!

– Szerintem semmi baj vele – mondta Flóra. – Mondjuk, én csak pár percig láttam…

– Persze, mert te a Sztárral privátban szentestéztél, várakozásaiddal ellentétben – vigyorgott Móni. – Hát, csajok, én nem látok semmi kivetnivalót Hanna új évi tervében.

– Ahogyan kezded, olyan lesz az éved. Ez babona. Az elmúlt éveket sosem kezdtem pasival – pillogott Hanna.

– Nana, az elmúlt években mindig együtt szilvesztereztünk – kérte ki magának Márk.

– Oké, nem szilvesztereztem mostanában heteroszexuális pasival – helyesbített Hanna. – És jól tudod, mire gondolok… Az ágyban.

– Én melegbárban szilveszterezem, mert már meglehetősen unom ezt a facérlétet. Hátha belefutok a nagy Ő-be – vonta meg a vállát Márk.

– Én elkísérem Zolit egy fellépésére.

– Nocsak. Haknizik a Sztár? – kíváncsiskodott Márk.

– Műsort vezet. Színvonalas műsort, vidéken. Tíz körül vége lesz, utána beülünk a kocsiba, és hazahúzunk, hogy az éjfél már minket is kettesben érjen. Talán az ágyban, talán… mondjuk: az íróasztalon? – mosolygott Flóra.

– Fuj, mindig a munka – fintorgott Márk, aztán elröhögte magát.

– És az is lehet, hogy gyereket csinálunk. Emlékezetes lenne a fogantatása – közölte Flóra.

– Nocsak, már itt tartotok? – nyitotta nagyra a szemét Hanna. – Megbeszéltétek a gyerekdolgot?

– Még nem teljesen, de az elmélet nélkül is el lehet kezdeni a gyakorlatot…

– Én meg otthon leszek, Barnával és a kicsivel. Szerintem mi is az ágyban kezdjük az új évet, remélhetőleg mi is szerelmeskedve – kacsintott Móni. – És ígéretet teszek, magamnak, hogy jövő ilyenkor már dús kebleimet ölelgetheti a férjem.

– Ámen. Akkor ezek szerint mindannyian úgy szilveszterezünk, ahogyan mindig is szerettük volna – emelte koccintásra a poharát Márk. – Igyunk a boldogabb új évre!

– A boldogságra! – tette hozzá Flóra.

– És hét év jó szexre! – végszavazott Hanna, majd koccintottak.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top