Szórakozzunk

5 ok, amiért látni kell az Angyalok és démonokat

  • Nők Lapja Cafe
  • Myreille
  • 2009. 05. 15.
A legjobb Dan Brown-regényből készült film megint kicsapta a biztosítékot a Vatikánban, de az üldözés helyett az egyház most hallgatással reagál. Nekünk, egyszerű földi halandóknak viszont bejött a film, és el is mondjuk, hogy miért.
1. Mert mindenki erről fog beszélni

A legendákkal, mítoszokkal és titkos társaságokkal az a legnagyobb baj, hogy túl sok helyet adnak a képzeletnek, és mint abban a bizonyos játékban, amikor egymás fülébe kell súgni valamit, mindenki kicsit alakít a hallottakon. Így fordulhat elő, hogy évszázadokkal később már fogalmunk sincs arról, hogy mi lehetett az igazság. Főleg akkor, ha a dokumentumok birtoklói mindent elrejtenek, és hatalmukban áll információkat visszatartani, módosítani és befolyásolni. Persze a legendákban, mítoszokban és titkos társaságokban az a legjobb, hogy rejtélyesek, és remek táptalajt képeznek az emberek által oly kedvelt összeesküvés-elméleteknek. Dan Brown éppen ezt használta ki remekül Angyalok és démonok című regényében, és olyan felfordulást okozott, hogy nem lehet kivonni magunkat a hatása alól. A film sem okoz csalódást: szórakoztató és vitaindító. Nem kezelhető csupán fantáziaszüleménynek, viszont igen kérdéses, hogy mely elemei valósághűek.

5 ok, amiért látni kell az Angyalok és démonokat

 

 

2. A legjobb római és vatikáni propagandafilm

Aki eddig nem kacérkodott a gondolattal, hogy Rómába utazzon, most biztosan kedvet kap hozzá, boldogan járja végig a város összes templomát, és megpróbálja követni az illuminátusok titkos útját, keresi a titkos jeleket és összefüggéseket. (Hiába, mindenkiben él egy amatőr Robert Langdon szimbólumkutató.) A regény és a film által a Vatikán zárt, olykor vaskalapos világa emberibb lett, érthetőbb, és nem túlzás azt állítani, hogy szerethetőbb. Sajnos azonban – teljesen érthető okokból – a filmet nem lehetett az eredeti helyszíneken forgatni, így a digitális technikára hárult a feladat, hogy kiegészítse azt, amit a látványtervezők nem tudtak megalkotni. A film leggyengébb részei lettek ezek a jelenetek. Persze nem lehet elvárni, hogy egész Rómát újra felépítsék a film készítői, mint a Sixtus-kápolnát (az egyik stúdióban egy az egyben megépítették a kápolna teljes belsejét, a díszletkészítők fotók alapján újrafestették a kápolnát, és még márványhatású tapétát is készítettek), de láttunk már tökéletesebb digitális megoldásokat is.


3. Az operatőri és vágói munka ötös

A digitális trükkök gyengesége éppen azért feltűnő, mert egyébként nagyon szépen bevilágított, fényképezett és remekül vágott a film. Néhány jelenet már-már művészinek tűnik, ami egy thrillernél szokatlan, mert ilyen jellegű filmekben legfeljebb a haláltusa kikockázása vagy egy hosszú női láb lassú felfedezése jelenti a művészi vonalat. Az Angyalok és démonok egy pillanatra sem válik unalmassá, és ez nem a forgatókönyvön múlik – a leghétköznapibb és legelcsépeltebb jeleneteket is képesek voltak az alkotók érdekessé tenni. Tankönyvekbe illik a zene és a képek összhangja.

5 ok, amiért látni kell az Angyalok és démonokat

 


4. Mert jó

Fanatikus Dan Brown-rajongók csak három nyugtató után üljenek be az Angyalok és démonokra, mert a film igen nagyvonalúan kezeli a könyvet, de ez nem válik hátrányára. Számomra, aki évekkel ezelőtt olvastam a könyvet, ugyanolyan izgalmas volt a film, mint anno a könyv. Apró mellékszál, hogy az írónak az Angyalok és démonok korábbi regénye, mint A Da Vinci-kód, viszont az Angyalok és démonok film A Da Vinci-kód „folytatása”. Szerencsére az időrendiség miatt nem esik erőszak a sztorin: a Vatikán igen nagy bajba kerül, az illuminátusok titkos társasága pokolgépes merényletre készül a pápaválasztás idején, és Robert Langdon professzortól (Tom Hanks) kér segítséget az ügy felderítéséhez és a robbantás megakadályozásához. Langdonnak most is jut egy jó nő, a gyönyörű tudós, Vittori Vetra (Ayelet Zurer), akivel együtt erednek az illuminátusok nyomába, és titkos kamrákon, elhagyatott katakombákon át hajszolják a merénylőt.


5 ok, amiért látni kell az Angyalok és démonokat5. Tom Hanks és a többiek miatt

Tom Hanks az egyik legnagyobb színész, igaz, Robert Langdon professzor megformálása nem jelenthetett akkora kihívást, mint a Forrest Gump. A professzor karaktere nem átütő, nem felejthetetlen, de szükséges a filmhez. Akárcsak a gyönyörű nő, Ayelet Zurer. A film gyengesége azonban, hogy a két főszereplőt lenne a legkönnyebb másik színészre cserélni.

Ewan McGregor
alakítása viszont remek, nyomot hagy. Ő alakítja a camerlengót, a különleges hatáskörrel felruházott papot, akinek fontos feladatai vannak a pápaválasztás folyamán. Ugyanilyen élénk, emlékezetes karakter a nyomozógárda minden tagja, még akkor is, ha jellemző tulajdonságaik elnagyoltak.

Eredeti cím: Angels and Demons

Rendezte: Ron Howard

Főszereplők:
• Tom Hanks
• Ewan McGregor
• Ayelet Zurer
• Stellan Skarsgård
• Pierfrancesco Favino
• Nikolaj Lie Kaas
• Armin Mueller-Stahl

A film honlapja:
www.angelsanddemons.com »

Érdekes tények

• 1506. január 22. óta a pápa és a bíborosi kollégium védelméről a Svájci Gárda gondoskodik. Híresek róla, hogy a feladatukat nem munkának, hanem hivatásnak, egyben életpályának tekintik. A gárdatagság feltételei igen szigorúak: a jelölt kizárólag olyan svájci állampolgár lehet, aki nőtlen, katolikus, 19–30 év közötti, legalább 180 cm magas, érettségizett, a svájci hadseregben kiképzést kapott, és abból sikeres vizsgát tett. Vatikán város általános rendvédelmi feladatait azonban a Gendermarie látja el: ők felelnek a közrend biztosításáért, a közlekedési szabályok betartatásáért, valamint a köztörvényes bűncselekmények felderítéséért.

• A pápa halála után összeül a konklávé, hogy megválasszák a szentatyát. A választás szigorúan titkos, a nyilvánosság teljes kizárásával zajlik, egészen addig, amíg a külvilágtól teljesen elkülönített bíborosok meg nem választják az új pápát. A külvilággal való kapcsolattartás egyetlen formája a Sixtus-kápolnából felszálló füstjelzés. A sötét füst a megegyezés hiányát, míg a harangozással kísért fehér füst a kétharmados többség elérésével létrejött sikeres pápaválasztást jelenti.


Tipp: rendeld meg a könyvet a Polc.hu weboldalról »

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

vegasbaby 2009-05-26 13:51

a könyv már évek óta nagy kedvencem, így nagyon vártam már a filmet is. tetszett a film, nagyon jó, az eltérések ellenére is.aki szereti az ilyen témájú filmeket, nézze meg!

Torolt_felhasznalo_299735 2009-05-24 21:03

Sziasztok!

 

Szerintem nem egyházellenes a film. Bár a katolicizmus elmarodottságának hangsúlyozásával kapcsolatban voltak fenntartásaim, alapvetöleg szolgál többletinformációval a nézö számára:

 

a pápaválasztás lefolyása hiteles.

az Illuminati nevezetü csoport tényleg létezett

az öt elem mitológiai jelentöségü

 

szóval ha mindezt egybevetjük, megéri megnézni, márcsak ha az érzékletes akciójelenetekre gondolunk.;) 

kökény 2009-05-22 11:25

A film nagyon jó.

kysslina 2009-05-22 07:48

En igazabol a Vatikant nem ertem, mert egy cseppet sem talaltam egyhazellenesnek. A filmet sem, de a konyvet magat sem. Egy kis pap  ugybuzgosaga, illetve bigottsaga volt a filmben maga a bun, de a tobbi... Vannak a kreacionistak, ismertek, tehat ez, hogy a tudomany-vallas ellenseg volna, mar regen nem igaz. 

Amugy a film amolyan 1x meg lehet nezni, a konyv is kb ilyen hordereju volt. Vannak ennel sokkal egetverobbek is.. piszok jo volt a marketing az mar biztos. A Da Vinci, es ez is mint konyv...khm.., finoman fogalmazva gyengen megirt, eroltetett parbeszedekkel, es igen hatalmas logikai hibakkal,     viszont kismillio rosszabbat olvastam, tehat ezert is kar lenne ortorozni. A tortenelmi hitelesseg... Az iro szerintem abszolut nem ilyen ambiciokkal allt neki megirni, nem is ez a dolga.  Aki a film utan kesztetest erez a tema boncolgatasara az talal rengeteg hiteles forrast, ha a film csak ezt megtette, maris sokat tett az emberek tudasaert. 

málnamacs 2009-05-22 00:07

"műveletlenebb"-et írtam , nem "műveletlen"-t.

 

Nem ugyanaz.

 

:)

 

 A teljesen műveletlent azért nem zavarja , mert valóban nem veszi észre mi hiteles történelmileg és mi nem, ahogy te írod.

 

 

Aki valóban intelligens és művelt viszont , az meg nem a moziban akar történelmet és vallástörténetet tanulni...

 

 

 

 

Amúgy egyetértek.

 

 

:)

maszi 2009-05-18 15:44

Nem értem mit kell háborogni azon, hogy történelmileg hiteles, vagy sem.

Nekem ez eszembe sem jutott. Csak azért néztem meg, mert Tom Hanks játszik benne, tudniillik ő még rossz filmben soha nem volt jelen (se szereplő, se producer, se rendezőként).

 

Nem csalódtam, nagyon jó volt, csavaros volt, ugyan én is ráéreztem, hogy ki a főgonosz, de ettől függetlenül nagyon élveztem. :)

 

 

Hadhazi 2009-05-18 14:48

Múlt héten láttam a filmet, SZUPER! Ajánlom mindenkinek!!!

Torolt_felhasznalo_770932 2009-05-18 14:41

Egy műveletlen embernek szerintem fogalma sincs, mi hiteles történelmileg és mi nem. Inkább bigottság ilyesmin felháborodni. Akinek nem tetszik a dolog, nem nézi meg és kész. Én pl. a Da Vinci kódot se láttam és ezt sem fogom megnézni, de az emberek többségének tetszik, hát nézzék :)

További cikkek

Csajfilmek minden mennyiségben! Hétvégi moziajánló

Carrie Bradshaw ezúttal Carrie Prestonná átalakulva hódít a Szex és New York 2-ben, Londonban a srácok megmutatják, hogyan keresztezhető a streetdance a balettel, és egy varázsdada visszatér, hogy...

Álommeló hat dollárért

Különleges taktikával szerezte meg a vágyott munkahelyet egy amerikai reklámszakember. Szülinapos buszsofőrnek éneklő utasok és egyéb megható videók e heti webes ajánlónkban.

A kis képernyőről a nagyvászonra: 5 híres sorozatadaptáció

Carrie Bradshaw másodszor is visszatér a nagyvászonra, hogy meglovagolja a Szex és New York sorozat népszerűségét. A Nők Lapja Cafe a premier kapcsán összehasonlított néhány híres sorozatadaptációt...

A francia szintetizátormágus újra Budapesten

Jean Michel Jarre hamarosan újra Budapestre látogat, hogy egy fantasztikus show-val kápráztasson el bennünket, ahol teljes életművéből hallhatunk majd dalokat.

Kedvezményes ajánlatok
Szélesvásznú TV-k
Már 14 990 Ft-tól

Mosogatógépek
Már 59 890 Ft-tól

Okostelefonok
Már 14 900 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Kávéfőzők
Már 961 Ft-tól

 
Körtánc - Kóló (CD)
Zorán :
Online ár:
3 799 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft
5% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv