2008. Október 29.

Filmtipp – Éjjel a parton

Richard Gere hiába öregszik, még mindig jóképű, Diane Lane pedig irigylésre méltóan gyönyörű. Már csak egy tengerparti ház kellett, hogy a szerelmi történet megelevenedjen.

Myreille

Micsoda ház!

Tudom, hogy nem építészeti szakkör, de szó nélkül nem lehet elmenni a HÁZ mellett. Igen, csupa nagybetű, mert minden romantikára hajlamos nőszemély legalább egyszer az életben elképzelte, hogy milyen lenne egy mesebeli tengerparti ház. Nem kell tovább képzelődni, meg kell nézni a filmet. A ház tökéletes, a film kevésbé, de először inkább a házról. A sötét fadeszkák, a kék zsaluk és az óceánra néző teraszok még azt is feledtetik, hogy vihar idején csak a lélek tartja össze az épületet. Igazán reménykeltő vagy elkeserítő, kinek-kinek vérmérséklete szerint, hogy a ház és a part nem a digitális trükkök szüleménye. Az angol címben is szereplő Rodanthe, ahol azok a bizonyos éjszakák megesnek, Hatteras Island egyik városa. A sziget hosszú és keskeny, szinte egyetlen út vezet végig rajta, és az út két oldalán némi föveny és a végtelen kékség. Isten jókedvében volt, amikor megteremtette.

Szerelmi történetből jóindulattal kettes

Nicholas Sparks, az Éjjel a parton című regény írója és George C. Wolfe, a regény alapján készült film rendezője elkövette azt a hibát, hogy minden jól bevált trükkel előhozakodott a sztoriban, de nem valami nagyszerűt alkotott, csupán egy szerelmi történetre futotta, amelyet olyan gyorsan felejt el a néző, amilyen gyorsan kiér a moziból.

A klisédömping az utolsó jelenetekre válik elviselhetetlenné, addig viszont egy sablonos szerelmi történetet látunk, amely persze igen kellemes egy hideg őszi vasárnapra. Minden hibája ellenére ugyanis könnyű egy-egy szerethető jelenetet találni a filmben és némi azonosulással elnézni ügyetlenségeit. Igen, volt egy jelenet, amikor folytak a könnyeim, de nem tudom eldönteni, hogy túlérzékeny vagyok, vagy egyszerűen a legolcsóbb trükknek is bedőlök.

Minden nőben él a kamasz lány

A második esélyről számtalan történet született, az Éjjel a parton sem dobott be semmi eget rengetőt. Adrienne (Diane Lane) a megcsalt nő, aki egyedül neveli kamasz lányát és fiát, és akinek a férje éppen azzal a remek ötlettel áll elő, hogy akkor próbálják meg újra. Adrienne kitér a válasz elől, helyette elmegy a gyönyörű tengerparti házba, és fogadóst játszik.

Paul (Richard Gere) egy műhibaperrel fenyegetett plasztikai sebész, akitől eltávolodott a fia, akit elhagyott a felesége, és most, mielőtt új életet kezdene, megszáll a tengerparti házban. És (milyen meglepő) jön a vihar. A természetben és a szívekben egyaránt. A film egy ponton átfordul, és a nagy szerelemből egyszer csak szülő-gyermek viszonyt analizáló alkotássá fajul. Ezt követően még végig kell ülnünk a moziban egy zenés-táncos mulatságot, Richard Gere könnyeit és a tengerparton vágtató vadlovakat. Mielőtt teljesen szétspoilerezném a filmet, nem írok arról, hogy Adrienne és Paul végül megkapják-e a második esélyt a boldogságra.