Szex

Legenda vagy tényleg létezik? Mit tud a női sorozatorgazmus?

Sorozatos orgazmus vagy egy tökéletesen elnyújtott orgazmus sok kis szakasza? Akik átélték, mind másféleképpen számolnak be róla, és főleg nem igazán tudják felidézni az okát. Adottság vagy tanulható?

A női orgazmus sokkal rejtélyesebb ugyan, mint a férfi, mégis egy közös van bennük: nagyon ritka és különleges adottság, ha valaki ugyanazon együttlét alatt, pihenők beiktatása nélkül képes sorozatban egymás után elélvezni.

Nem teljesítmény a sorozatorgazmus

Nincs teljesítménykényszer, egyszerűen csak vannak, akik képesek sorozatorgazmusra, vagy fogékonyabbak rá – ők bizonyára nyitottabbak saját testükkel és mások testével kapcsolatban is. Jobb ismerik magukat, és elfogadóbbak a testiséggel kapcsolatban. Ha az együttlét során bekövetkezett az orgazmus, a legtöbb nő nem igényli a további érintést, együttlétet. Ám van pár másodperc az első orgazmust követően, míg a női nemi szerv még vérrel telt, s ha finoman tovább ingerlik, bekövetkezhetnek még további orgazmusok.
Ez persze egyáltalán nem garantált, illetve ugyanúgy, mint a szimpla orgazmus, sok minden más tényező együttállásától is függ.

Mi kell a sorozatorgazmushoz?

Egy brit tévécsatorna szerint biológiailag minden nő képes sorozatorgazmusra, melynek során akár 100-szor is elélveznek, mégis egyeseknek könnyebb az odáig vezető út, míg mások sohasem jutnak el ilyen magaslatokig. A dokumentumfilm szerint a jó szexen kívül a jóga, a relaxáció és a partneri kötődés a három legfontosabb alapfeltétele a női sorozatorgazmusnak.

A sorozatorgazmus legfurcsább kiváltói

A giga- és sorozatorgazmus a legfurcsább és legextrémebb helyzetekben következhet be: egy 42 éves anyuka éppen szülés közben élte át élete legnagyobb katarzisát, míg másokat egy speciális marihuána segített az ellazulásban. De beszámoltak már gombaillattól vagy speciális hangfrekvenciától bekövetkezett sorozatorgazmusról is.

Legenda vagy tényleg létezik? Mit tud a női sorozatorgazmus?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top