Szex

Hogyan működik a társkereső?

Ha még sohasem próbáltad, de már évek óta kacérkodsz a gondolattal, hogy belevágj, íme az útmutató a kezdeti lépésekhez, hogy ne tévedj el a társkereső világában már az elején.

Mondhatnánk, hogy pont úgy működik, mint a való életben, de ez nem igaz. Itt azért vannak, akik sokkal többet engednek meg maguknak az anonimitás mögé bújva, illetve a visszautasítás sem annyira valóságos. Elég egy jól irányzott mozdulat és a másik már be is került a virtuális süllyesztőbe.

Társkereső lépésről lépésre

  • Találjuk meg a céljainknak megfelelő társkereső fórumot. Döntsük el, mit keresünk: szexpartnert, egy éjszakás kalandot, szerelmet, szabadidőpartnert vagy társat egy életre. Minden társkeresőre jellemző valamelyik ezek közül.
  • Következhet a regisztráció. Fontos, hogy az alapadatokon túl írjunk magunkról egy frappáns bemutatkozót, amivel fel tudjuk kelteni a számunkra ideális jelöltek érdeklődését. Itt persze nem szükséges a teljes feltárulkozás, de a számunkra lényeges dolgokat mindenképpen vegyük bele. Így esélyt adunk rá, hogy a társkeresőn hasonló érdeklődés mentén elinduljon az üzenetváltás.
  • Ha mi nézzük mások adatlapját, mindenképpen a részletesen kidolgozott és megírt bemutatkozók közül válogassunk, hiszen abból tudhatunk meg a legtöbbet, illetve ebből látszik, hogy a másik fél mennyi energiát fektet a társkeresésbe.
  • Fénykép. Egy jó kép sokat lendíthet a projekten, lehetőleg friss képet válasszunk, ami a jelenlegi valóságnak megfelel. Kerüljük az olyan képeket, ahonnan az előző partnert egyszerűen levágták, mondjuk egy esküvői fotóról. Sokan nem töltenek fel képet magukról, vagy mert úgy gondolják, hogy ez hátrányt jelentene nekik, vagy mert nem szeretnék, hogy csak külsejük miatt válasszák őket. Több az esély egy fényképes bemutatkozóval.
  • Ha megvan a kiválasztott, írjunk neki, betartva a társkereső íratlan alapszabályait. Fontos, hogy többet írjunk az olyan kétszavas mondatoknál, mint a “tetszik a profilod, írsz?”, ezzel bizonyosan a kukában landol a levelünk.
  • Pár levélváltás után, ha mindketten úgy érzitek, jöhet az első személyes randi. Jó ha ezt nyilvános helyen, kávézóban vagy egy bisztróban ejtitek meg, és mindenképpen tudjon róla barát, rokon, hogy éppen kivel merre vagyunk, így némileg biztonságban lehetünk a társkereső hiénáktól. Innen a többi már pont úgy működik, mint a való életben.
Hogyan működik a társkereső?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top