Szex

Ennyivel többet alszanak a nők a férfiaknál

Kutatóknak sikerült összegezniük az emberiség alvási szokásait egy mobiltelefonos applikációval. Kiderült például, hogy minél tovább marad fenn éjszakánként egy ország, annál kevesebbet alszik. És hogy a nők többet alszanak a férfiaknál.

 A Science Advances című tudományos folyóiratban közölt tanulmány egyebek mellett arra a következtetésre jutott, hogy a nők általában fél órával többet alszanak, mint a férfiak, s ez a hátrány különösen jellemző 30 és 60 év közötti férfiakra.
A kutatók azt mondják, hogy eredményeik hasznosíthatóak lesznek a “globális alvásválság” kezelésében.

Ennyivel többet alszanak a nők a férfiaknál

A Michigani Egyetem teamje eredetileg a jetlag (a kelet–nyugati irányú repülőutak során fellépő, időzóna-átlépések okozta fáradtság) leküzdésében akart segíteni a 2014-ben útjára bocsátott Entrain alkalmazással. A felhasználók azonban dönthettek úgy, hogy az alvási szokásaikról keletkező adatokat megosztják a kutatócsoporttal.

A felhalmozódott adatbázisból kiderült például, hogy Japánban és Szingapúrban az emberek átlag 7 óra 24 percet alszanak, míg Hollandiában 8 óra 12 percet. A briteknél közel 8 óra az átlag, csipetnyivel kevesebb mint a franciáknál. Egy-egy ország szokásai pedig meghatározóak az alvásra nézve – hangsúlyozzák. Minél tovább marad fenn éjszakánként egy ország, annál kevesebbet alszik. A felkelés szokásos időpontja viszont alig van hatással az alvás teljes időtartamára.

Olvass még az alvásról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top