Szex

18+: Testi mesék: kikötözve

Besötétedett. A szobában nem égett egy lámpa sem. Csak a kis kályha fénye derítette a szobát. A Férfi még mindig a Nő mögött állt és figyelte a rezdüléseit. Érezte, hogy a Nő szíve egyre hevesebben ver, érezte vágyának illatát, lehelete melegét. A Férfi érezte magában is a vágyakozást. Tudta, hogy férfiassága most nem fogja cserbenhagyni. Érezte, ahogy nadrágjában egyre keményebben feszül szerszáma, kiszabadulásra várva. De még nem akarta magát átadni a Nő kényeztetésének, még ő akarta kiélvezni a testét, vágyát, kéjét, mindenét.

A Férfi váltott. A simogatásokat megunta, tudni akarta, hogy a Nő miképp reagál a keményebb érintésekre. Belemarkolt a Nő hajába és hátrahúzta a Nő fejét, hogy uralmát kimutassa a Nőnek. A Nő felszisszent, de nem ellenkezett. A Férfi érezte a Nő behódolását, és tudta, folytathatja ezt a vonalat. Míg egyik kezével a Nő haját húzta, másik kezével belemarkolt a Nő mellébe is. Fogása erős volt, de a hozzá tartozó fájdalom édes a Nő számára. A Nő alapvetően a gyengédséget szerette és nem a durvulást, amit legtöbb esetben látni egy-egy pornófilmben. Ennek ellenére a Férfi erős érintése egy egészen különös érzést váltott ki belőle. A határozott kéz egy igazi férfit mutatott neki, egy olyan férfit, aki tudja, mit akar, aki határozott, de nem elnyomó. Vezető és nem irányító. A Nő érezte, hogy a Férfi uralni fogja a testét, szabályozni fogja az érzékeket, engedni fog és elvenni. És ez a feltétel nélküli odaadás, amit a Nő érzett, semmihez sem volt fogható. Megadás, de nem egy ellenségnek, hanem egy csodának. És a Nő átadta testét a Férfinek.

A Férfi pedig nem állt meg, eltökélten halad a gyönyör felé, a Nő gyönyöre és az önnönmaga gyönyöre felé. Élvezte a Nő megadását, élvezte, hogy azt tehet a Nővel, amit csak akar. Egyetlen dolgot akart, látni, hallani a kéjt…

Folytatás az Inside of love blogon!

18+: Testi mesék: kikötözve

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top