Szex

“Én is megérdemelném a gyönyört” – egy nemiszerv-csonkításon átesett nő története

Az Ausztráliában élő Sierra Leone-i származású Khadija 13 éves koráig nem volt tudatában annak, mi is történt vele pontosan abban a bizonyos kunyhóban, ahová anyja vitte el. A szörnyű emlékek mellett arról is mesélt, milyen az élete egy olyan társadalomban, ahol szinte minden a szexről szól, és miért tartja magát mégis szerencsésnek.

Khadija Gbla hagyományos afrikai viseletben és tűzpiros magassarkúban érkezik a canberrai TEDx színpadára. Energikus, fiatal és erős nő, egy stand up comedy-s fellépésével. A közönség ekkor még nem sejti, hogy igazi horrortörténetet fog hallani. Egy olyan történetet, ami világszerte 140 millió nőt érint, és minden évben újabb 3 millió fiatal nővel történik meg – talán ebben a pillanatban is.

“Anyám csak annyit mondott, hogy maradjak csendben”

Khadija 3 éves volt, amikor Sierra Leonéban kitört a háború. Gambiába menekült a családjával, és a nehézségek ellenére látszólag minden jól alakult, hiszen menekültstátuszt kaptak Ausztráliában. Az indulás előtt azonban történt valami, ami örökre megváltoztatta a kislány életét. Egy nap az anyja azzal fogadta, hogy a nagy utazás előtt még elmennek egy rövid “vakációra”. Kocsiba ültek, órákig utaztak, végül egy elhagyatott vidékre értek. Két kunyhó állt a semmi közepén. Az egyikből egy nagyon öreg nő lépett ki. Mondott valamit Khadija anyjának, aztán eltűnt.

A következő részt, csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk – a szerk.

“Ezután anyám bevitt az egyik kunyhóba – mesél a borzalomról Khadija. – Levette a ruháimat, és lenyomott a földre. Próbáltam kiszabadulni, de nem tudtam. Aztán az öreg nő bejött egy rövid, rozsdás késsel. Azt hittem, meg fog ölni… Megfogta azt a testrészem, amiről ma már tudom, hogy a csiklóm volt. Elővett egy rozsdás kést, és elkezdte kivágni, centiről centire. Üvöltöttem, sírtam, könyörögtem az anyámnak, hogy szálljon le rólam, hogy elmúljon ez a fájdalom, de csak annyit mondott, hogy maradj csendben. Amikor a nő végzett, úgy dobta a földre azt húsdarabot, mintha a legundorítóbb dolog lett volna, amit valaha érintett.” Khadiját a kunyhóban hagyták vérezve és sírva. Ő pedig egyáltalán nem értette, mi történt. Nem is beszéltek erről többet.

“Az anyám körülmetélésnek hívja, de ez csonkítás”

Ezután Ausztráliába költöztek, egy kisvárosban kezdtek új életet. Nem volt könnyű a beilleszkedés, főleg hogy ő volt az egyetlen afrikai diák a több száz fős leányiskolában. A sors iróniája, hogy önkéntesként pár éven belül kapcsolatba került egy FGM-ellenes (female genital mutilation, női nemiszerv-csonkítás) programmal, miközben ő maga a saját történetére nem emlékezett.

Egy nap, amikor a női nemi szerv csonkításáról szóló ismeretterjesztő anyagokat nézte, visszatértek a szörnyű emlékei. A kunyhó, az öreg nő, az anyja, ahogy lefogja, és maga a borzalom. Tudatosult benne, hogy minek esett áldozatul. Be is tudta azonosítani: 2-es típusú csonkítást végeztek rajta, ami azt jelenti, hogy az egész csiklót és a nagyajkak egy részét is kivágják. “Addig is tudtam, hogy valami nagyon rossz történt velem, de nem emlékeztem, mi volt az. Azt is tudtam, hogy megvágtak ott lent, de azt hittem, mindenkinek van ilyen vágása – meséli. – Nem lehet elmagyarázni azt a fájdalmat, azt a csalódást, amit akkor éreztem, amikor felfogtam, milyen borzasztó dolgot tettek velem. Az anyám körülmetélésnek hívja, de ez csonkítás. És én egy megcsonkított ember vagyok.” Khadija 13 éves volt ekkor.

A kislánynak nemcsak a beilleszkedéssel és a rasszizmussal kellett megküzdenie, hanem azzal a tudattal is, hogy soha nem tapasztalhatja meg a gyönyört és az orgazmust. A tinimagazinoknak köszönhetően ugyanis tökéletesen tisztában volt mindezzel. Tudta, hogy a szexben – és abban a társadalomban, ahol ő él – szinte minden erről szól. De egy mondatot sem talált arról, hogy mi a helyzet az olyan emberekkel, mint ő. “Nem éreztem nőnek magam amiatt, amit tettek velem. Nem éreztem egésznek magam. Egyáltalán, mit kezdjen egy nő csikló nélkül az életével?”

“A nagymamád is ezt tette velem”

Amikor számon kérte az anyján a történteket, nem bocsánatkérés volt a válasz. “Azt mondta, csak az én érdekemben tette. A nagymamám is ezt tette vele, ő is ezt tette velem. Ez nővé tett engem. Ha nem történt volna meg, nyughatatlan lennék ott lent, és az olyan nők mindig mindenkivel lefekszenek. Én erre azt feleltem, hogy megérdemlem a gyönyört, és orgazmust akarok. Megkérdeztem anyámat, hogy tudja-e, mit vett el tőlem. Hogy tudja-e, mit tagadott meg tőlem. De nem értette meg. Két különböző világban élünk. Ahonnan ő jött, ott csikló nélkül élni normális, ünnepelt dolog. De én egy afrikai ausztrál lány voltam. Egy csiklócentrikus társadalomban – csikló nélkül.”

A csonkítás nemcsak Afrikában van jelen

A csonkításnak azonban nemcsak lelki következményei voltak. Amikor Khadija 14 évesen menstruálni kezdett, hosszú, fájdalmas, erős vérzéssel járó ciklusai voltak. Cisztái lettek, majd az orvosai azt mondták, szinte kizárt, hogy valaha gyermeke legyen. A fiatal nő az összes fájdalmát és haragját aktivizmusba fektette, és létrehozta a NO FGM Australia nevű szervezetet. Gyerekvédő szervezetekkel működik együtt, és azért küzd, hogy megakadályozza a kislányok megcsonkítását. Mert ez a szörnyű hagyomány nemcsak Afrikában és a Közel-Keleten van jelen, hanem Londonban, Ausztráliában és Amerikában is.

Khadija mindezek ellenére szerencsésnek tartja magát. Férjhez ment, és az orvosok diagnózisai ellenére első gyerekét várja. Sorstársai közül sokan soha nem válhatnak anyává, fertőzésekkel küzdenek és állandó fájdalommal élnek. A szex Khadija számára is fájdalmas élményt jelent. “Az FGM az egész életemet végigkíséri. Csak azért, mert rosszkor, rossz helyre születtem” – mondja.

Khadija előadását itt hallgathatjátok meg.

Az FGM (female genital mutilation) a nők elleni erőszak egyik legbrutálisabb formája. A női nemi szerv külső részeinek részleges vagy akár teljes eltávolítását jelenti. A WHO becslései szerint 100–140 millió fiatal nő él így – közülük 500 ezren Európában –, és minden évben újabb 3 millió fiatal nőn végzik el a csonkítást. Az FGM oka a nők szexualitásának ellenőrzése. A nemi szerv megcsonkításának következménye, hogy a szex fájdalmas élmény, így a fiatal nők szüzességének megőrzését, a házasságon belül pedig a hűséget – a férfinek a felesége feletti maximális kontrollját – hivatott biztosítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top