Szex

18+: Egy férfi első szexuális élménye: nem így képzeltem

A kilencvenes évek elején jártunk, tizennégy éves voltam, amikor banális körülmények között elvesztettem a szüzességemet. Utólag elképesztően szerencsésnek tartom magam, hogy egy két évvel idősebb, tapasztalt lány volt az, akivel megtörtént mindez. Nem akarom szépíteni: durván megerőszakolt és kihasznált, bármilyen hülyén is hangzik így utólag.

Ekkor még nem voltam abban az életszakaszban, hogy nagyon figyeltem volna a lányokat. Az addigi legnagyobb bravúr, amit elkövettem a csajozás terén, hogy Sárit fellöktem a futópályán, mert akart adni a számra egy puszit.

Volt az osztályunkban egy lány, Rita, aki “erős” tanulmányai miatt kétszer bukott nyolcadikig. A két év “előny” miatt sokkal fejlettebb volt, mint a többi lány az osztályban. Takaros kis cicijei voltak, amiket szívesen mutogatott délutánonként a fiúvécében. Utólag mindig a “Volt egyszer egy Amerika” című film jut eszembe, amelyben az egyik kislány a házuk tetején dugatta magát habos süteményért cserébe. Szóval Rita volt a suliban az a lány, akinek a legtöbb köze volt a szexhez, talán még az igazgatónőt is lekörözte. Ahogy minderre felnőtt férfiként visszagondolok, tudom, nem sok jót kaphatott otthon ő sem akkoriban.

18+: Egy férfi első szexuális élménye: nem így képzeltem

Rita egyszer szünetben odajött hozzám, és mondta, hogy rém rosszul megy neki a matek, lenne-e kedvem együtt tanulni vele? Rettenetesen örültem, hogy a csaj, akinek rajtam kívül már minden élelmesebb osztálytársam megfogta a mellét, engem kér meg erre a nemes feladatra. Persze, igent mondtam. Megbeszéltük a péntek suli utáni időpontot, majd Rita hátat fordított, elindult haza, majd hirtelen hátrafordult és rám kacsintott egyet. Én meg amekkora sügér voltam, persze nem értettem mit akar.

Eljött a péntek, napközben megint odajött hozzám és azt mondta, hogy a suliban nem tudnánk kényelmesen tanulni, mert sok a könyv meg az egyéb, menjünk már fel hozzájuk, úgyis csak két utcányira laknak innen. Ártatlanul mentem bele ebbe a játékba, lövésem sem volt, hogy Rita a tanuláson kívül valami mást pedzeget nekem….

Folytatás a KettősLátás blogon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top