Szex

Kevesebb önbizalom, kevesebb orgazmus?

Sokan azt gondolják, hogy a saját hibájuk, ha nem jutnak el az orgazmusig. Az a hölgy is így volt evvel, aki végül levélben fordult segítségért, selejtes nőnek tartotta magát.

Tisztelt Gerevich Doktor!
38 éves, 2 és fél éve elvált értelmiségi nő vagyok. Időbe telt, míg a válás miatti kudarc- és pánikérzésemet sikerült feldolgoznom, eredetileg is önbizalomhiánnyal küszködtem, ami még jobban elmélyült. El sem tudtam képzelni, hogy valaha valakinek én még tetszhetnék.

Kevesebb önbizalom, kevesebb orgazmus?Kb. 1 éve azonban “rám talált” valaki, úgy érzem, megvan közöttünk a lelki és testi összhang. Annyi gyengédséget, szeretetet és pozitív jelzést kaptam tőle, hogy a kisebbségi érzésem szinte teljesen megszűnt, önmagamat elfogadtam, sőt a testemet megszerettem, és ma már tudom, hogy nincs szégyellnivalóm. Az én nagy problémám az, hogy szeretkezés közben még sosem volt orgazmusom. Ez nem új keletű probléma, mert a házasságomat is enélkül “éltem le”. Nagyon szégyelltem, és sokáig “selejtes”-nek tartottam magam emiatt, azt gondoltam, hogy alkalmatlan vagyok rá (ma már legalább azt tudom, hogy ez nem így van, mert maszturbálni szoktam). Már eddig is sok időt “elvesztegettem”, nagyon erős elhatározásom, hogy változtatnom kell ezen a helyzeten. Ön szerint mi lehet ennek az oka, milyen mély lelki gát alakulhatott ki bennem? Hova, kihez kellene fordulnom segítségért?

                                                                                        Tisztelettel: “egy selejtes nő”

Dr. Gerevich József válaszát az Intimitás blogon találod.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top