Szex

Az örök szerelem receptje

Szögezzük le: létezik örök szerelem. Csak tudni kell életben tartani. A legtöbben ott hibáznak, hogy nem veszik tudomásul, a szerelem lángját őrizni fáradtságos és lemondásokkal teli "szakma", és a kapcsolat gyümölcsei nem teremnek maguktól. Ha szeretnéd, hogy szerelmetek sokáig éljen, az alábbi három szempontot mindenképp tartsd észben.

Az örök szerelem receptjeHiába illetek össze, a dolgok nem fognak örökké maguktól működni köztetek, csak akkor, ha működtetitek. Most azzal nem foglalkozunk, hogy hogyan válassz társat magadnak, csak azzal, hogy mik az alapvető, általános érvényű szabályok, amiket be kell ahhoz tartani, hogy sokáig boldogságban és erős kötődéssel élhessetek egymás mellett. 

Csak az igazat

A választottad a szövetségesed. Jóban is, rosszban is te vagy neki a kapaszkodó, a támasz, a partner, és ez fordítva is így van. Mint minden szövetségnek, a kölcsönös szerelemnek is a bizalom az alapja, a bizalom pedig nem tűri el a hazugságot. Hibázni lehet, tévedni jogod van, de hazudni soha, egyszer sem szabad. Minden egyes hazugság, megtévesztés elszakít egyet a bizalom leheletfinom aranyszálaiból, amelyek titeket összekötnek. Még akkor is így van ez, ha a hazugságra nem derül fény. Egyébként előbb-utóbb úgyis kiderül szinte minden. A titkok is hazugságok, amelyek közétek állnak. Ha a külvilággal szemben véded is magad képmutatással, hazugsággal, egyetlen szövetségesedhez és magadhoz mindig legyél gátlástalanul, maradéktalanul őszinte. Arra azért ügyelj, hogy az igazságot hogyan fogalmazod meg.

Tartsd melegen

Az ágyat és az ételt tartasd melegen. A friss, új dolgok mindkét esetben éppolyan elengedhetetlenek, mint a régi, jól bevált receptek. És ahogy enni mindennap kell, úgy a szerelmeskedésben sem szabad tartósan koplalni. Egyszer az egyikőtök igénye szerint alakuljanak a dolgok, máskor a másik szájíze szerint, és persze rendszeresen kerüljenek terítékre a közös kedvencek is. Nagyon alaposan ismerjétek meg egymás vágyait – a saját magadét is! –, és soha ne törődjetek azzal, mi az éppen uralkodó közízlés. Az asztal mellett és az ágyban csak az számít, hogy nektek mi esik jól. Nincs tiltott gyümölcs, csak olyan, ami ízlik nektek és olyan, ami nem.

Közös célok

Ha egy csapat vagytok, nem lehet külön életetek többé. Még a saját, személyes céljaitok is közösek, ugyanúgy kell harcolnotok értük, mint a közös tervek megvalósulásáért. Minél később kerül bele valaki egy ilyen kapcsolatba, annál nehezebb saját szokásai, ambíciói fölé helyeznie a közös célokat, de mégis meg kell tennie, különben a biztos szakítás vár rá. Egyikőtök tervei, vágyai sem dominálhatják tartósan a kapcsolatot, a kölcsönösség és közös megállapodás elvének kell itt is működnie. Ha úgy látod, a társad – vagy akár te magad – folyton előtérben van, inkább össze se bútorozzatok, mert rövidesen egyikőtök nyomorultul fogja majd érezni. A szerelem és a kapcsolat olyan almafa, amit két oldaláról mindkettőtöknek a saját erejéhez mérten maximális odaadással kell gondozni szünet nélkül, a gyümölcseit pedig egyenlően élvezni. Másként nemigen fog működni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top