Szex

Gyorsan is jó a szex

Előjáték, utójáték, odafigyelés, szerelem, ideális hangulat: tudjuk jól, a szex fontos kellékei ezek, de az is biztos, hogy egy villámgyors egymásnak esés is legalább annyira csúcsélmény tud lenni, mint egy elnyújtott szeretkezés.

Gyorsan is jó a szexHa máshonnan nem is, a filmekből mindenki ismeri azokat a jeleneteket, amikor a párok eszeveszett hévvel esnek egymásnak, türelmetlenül, szinte már kétségbeesve próbálnak utat törni a behatoláshoz. Persze az ilyen pillanatok a hétköznapokban nem túl gyakoriak, néha azonban becsúsznak.

„Egyszer azt mondta nekem egy pasi, hogy a nők olyanok, mint egy nagy pohár hideg víz, amit finoman fel kell melegíteni ahhoz, hogy felforrjon. Bár ez nagy alapigazság, de néha pár másodperc is bőven elég ahhoz, hogy az ember lánya benedvesedjen, és ne akarjon mást, mint hogy kiadósan megdugják – meséli Anita (31). – Semmi fakszni, simogatás, csókok, pózok, csak a behatolás. Hogy mi kell ehhez? Fogalmam sincs, eddig két férfit ismertem az életemben, aki képes volt előidézni ezt bennem. Nem mondom, hogy minden este így szexeltünk, de gyakran megesett, hogy lecsapott a biztosíték.”

Anita hozzászólásával pedig ünnepélyesen eloszlatjuk a tévhitet, miszerint a nők kizárólag óvatosan, pihe-puhán szeretik a szexet, megesik, hogy olyan erővel hat a kémia, mint egy férfinál. Kata (33) is tudja, milyen érzés ez: „A gyors numera úgy szokott rám lecsapni, és csak bizonyos férfiaknak sikerült kihozniuk belőlem, hogy mondjuk egy teljesen hétköznapi beszélgetés során egyszer csak elhangzik valami őrült parancsszó, bizonyos hangsúllyal – és én azonnal kész vagyok. Egy hülye példa: »Mert így ködös.« Ez a mondat egyszer úgy hatott rám, hogy át kellett sietnem az akkori pasimhoz. Vittem vacsorát, én bontogattam ki a dobozokat, mutogattam, milyen kajákat hoztam, csacsogtam, ugrándoztam, ő meg csak ült az asztalnál, és némán nézett. Nekem az addig fel sem tűnt, amíg egyszer csak rám nem szólt határozottan, hogy »Megfogod végre a farkam?«. Olyan férfierő volt abban, ahogy mondta, hogy hát persze, hogy megfogtam. A folytatásban pedig a konyhaszék és a konyhaasztal is szerepet játszott.”

Agyban dől el, de a hormonok is tehetnek róla

Gyorsan is jó a szexAzt hihetnénk, a gyors szeretkezés a bolygók misztikus együttállásán múlik, és fényévente egyszer fut bele az ember, Petra (35) szerint fejben is rá lehet készülni: „Sokszor próbáltam magamban megfejteni, mitől van az, hogy néha már akkor nedves vagyok, ha erősebben átkarol a barátom, de előfordul az is, hogy hiába nyal-fal tíz percig, csak valami halvány bizsergést érzek. Arra jutottam, hogy a szex nálam fejben kezdődik, és ha már napokkal, de legalábbis órákkal korábban elindult a fejemben a vágy és a vonzalom vezérfonala, akkor helyi izgatásra már nincs is olyan nagy szükség szex előtt. Életem egyik legjobb dugása volt például – a szó jó értelmében –, amikor a kapcsolatunk elején színházba vittem a vőlegényemet, mindketten kicsíptük magunkat, majd még utána beültünk valahová beszélgetni egy pohár sör mellett. A végén már úgy perzselt közöttünk a levegő, hogy aztán csak egy méterre jutottunk a bejárattól, és a konyhai kisasztalon tett magáévá legfeljebb 10 perc alatt.” 

Persze az agyi rákészülés mellett a hormonok is közbeszólnak: “A gyors szex nálam két esetben következik be: ha ovulációm van vagy ha nagyon ki vagyok éhezve – illetve ha mindkét tényező együtt lép fel – meséli Orsi (34) – Egy szakítás után történt, hogy az önbecsülésem visszaszerzése és az élet élvezete céljából egy hónap szexmentes időszak után összejöttem egy régi, 10 éve nem látott ismerősömmel. Mindig is tetszett nekem, de amikor legutóbb találkoztunk, még nem vett nőszámba. Vele történt az, hogy minden romantikát nélkülözve egymásnak estünk a lakásán. A galérián található ágyig sem jutottunk el, a fürdőszobában már bennem volt, én pedig borzasztóan élveztem az egészet. Ezt még eljátszottuk a következő néhány randin, de aztán visszavettünk a tempóból, és adtunk időt az előjátéknak is. Az ovulációm idején a fájdalomküszöböm sokkal nagyobb, ezért jobban bírom és igénylem is a vad szexet. A nedvesedésre sem kell várni, így néha én vagyok az, aki az előjáték helyett a behatolást sürgetem.”

Jelezni kell

A(z) “Átéltél már ilyet?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Ó igen!

Szerencsés esetben a párok szavak nélkül is értik egymást, nem kell agyonmagyarázni, kezdeményezni kell, és mivel a gyors szex legtöbbször a nőkön áll vagy bukik, ha ők is erre vágynak, nem árt néhány célirányos tőmondat: „Azonnal érezni akarlak!”, „Hatolj belém!”, vagy ezek vadabb változatai. Néha persze szavak sem kellenek.

„Volt egyszer pasim, aki éppen úgy rá volt pörögve a reggeli szexre, mint én, tudod, az a bizonyos morning fuck, és voltak bizonyos reggelek, amikor úgy ébredtem fel mellette, hogy nulla előjátékra volt szükségem, annyira be voltam indulva, pláne ott szuszogott mellettem, éreztem az illatát, meg éreztem a nagy férfitestét, és hát persze a kőkeményen meredező farkát. Ilyenkor csak elég volt megérintenem, szépen hanyatt fordult, rávetettem magam, és körülbelül 2 perc alatt mind ketten elélveztünk. Imádtam, hogy még szinte félálomban, így indul a napom” – meséli Virág (33). 

Gyorsan is jó a szexVirághoz hasonlóan Panni (29) is reggel élte át élete első expresszorgazmusát: „Nem is olyan régen volt részem egy alig pár percig tartó aktusban. Egyik reggel még félálomban voltam, az oldalamon feküdtem, a pasimnak háttal, amikor egyszer csak mellém simult – kiskifli-nagykifli pózban –, és kérdés nélkül belém gyömöszölte a farkát. Furcsa volt, mert ebben a pillanatban nem voltam nedves, durván hatolt belém, mégis a másodperc törtrésze alatt felizgultam, és a matracot téptem.”

Gondolkodni tilos!

Ahogy a fenti történetek is bizonyítják, aki gyors kielégülést akar, annak jó messzire el kell hessegetnie az olyan parákat, mint a reggeli szájszag, a szőrösség, a nem megfelelő fehérnemű vagy éppen a tusolás. A gyors szex műfaji keretei, már ha létezik ilyen, nem térnek ki ezekre a kérdésekre, a lényeg a gyors rajtaütés, ami néha olyan gyorsra sikeredik, hogy a ruha sem kerül le az emberről, csak utat tör magának. Persze erőltetni semmit nem szabad, pláne ha nem jön magától a vágy. Fanni (31) esetében például nem kell ezt a kérdést feszegetni: „Nekem ez soha nem menne, kontrollfreak vagyok, nehezen lazulok be, az agyam megállás nélkül kattog. Egyéjszakás kalandom sem volt soha, mert olyan kérdéseket kell szex előtt tisztázni magamban, hogy van-e gumi; x órája nem fürödtem; tuti nem szopom le, mert valamit elkapok, kétnapos borosta van a lábon, de sorolhatnám a többi parámat. Jó lenne lazábbnak lenni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top