A Baktay házaspár válaszol

A megcsalás több, mint szex egy harmadik személlyel

A megcsalás elé nem lehet minden esetben negatív előjelet tenni, néha megvan annak a haszna. Hogy az mi, arról szakértőink mesélnek!

„Segítség! Megcsaltam a párom! Nagyon bánt, de nem hiszem, hogy attól jobb lenne, ha tudna róla. Elmúlik ez az érzés valaha? Lelkiismeret-furdalásom van. Nem akartam őt megbántani, és már százszor megbántam, amit tettem. Körülbelül mennyi idő kell ahhoz, hogy ez elmúljon bennem?”írja egy olvasó a Nők Lapja Cafén. Érdekes kérdés!

A megcsalás több, mint szex egy harmadik személlyel

Kedves Kérdező!

A bűntudat személyiségromboló, ezért felszámoljuk. A leveled arról szól, elkötelezett vagy a párod iránt, erős a közös identitásotok, közös a jövőképetek. Különben azt írtad volna: „Megvolt végre ő is, hogyan adjam be otthon?”

Ebben a tekintetben tehát egészen másfajta megcsalásról van szó, mint amit esetleg a párod megcsaláson ért, ezért mindenképpen tartsd meg a titkot. Még akkor is tagadj, ha nyilvánvalóan kiderül a dolog. A párod könnyebben hárít akkor, mert talál valami olyan mozzanatot, ami segít abban, hogy higgyen neked. Mert a levél hangneméből azt vettük ki, a párod hinni akar benned, neked.

Amiért azonban te annyira kétségbe vagy esve, az a szexuális együttlét egy harmadik személlyel. Márpedig a mi kultúránkban ennek sok változata van. Ezek lépésről lépésre követik a felnőtté válásunkat. Az első szex korunkban valószínűleg valamiféle közös önkielégítés, aminek során sokkal inkább figyelnek a dolog technikájára, furcsa részleteire, mint egymásra. Vagy éppen egy tapasztaltabb partner vezeti be a másikat a rejtelmekbe, esetleg az örömökbe. A szexuális aktus minden esetre hűen tükrözi a személyiség fejlettségét és a párkapcsolat mélységét.

Hiba tehát ezt a sokféleséget egyetlen „megcsalás” kalap alá venni, mert ez elvisz minket az élmény valódi megértésétől, ami pedig gátolni fogja a feldolgozását. Az idő pedig önmagában pocsék problémamegoldó. Sőt! Inkább elmélyül a krízis, ha kezeletlenül hagyjuk.

Azt javasoljuk tehát, használd azt a bizonyos élményt modellként! Nézd meg, mi vonzott ahhoz a partnerhez, majd alkalmazd a modellt párkapcsolatotokra is. Meglehet, azért tűnt ellenállhatatlannak a másik, mert olyan helyzetben történt meg a dolog. Nosza, modellezd a helyzetet! Meglehet, olyan képessége van a másiknak, ami most még hiányzik a párodból. Nosza, modellezd ezt képességet! Vagy hasonlót. Ha a táncra nehezen veszed rá, a teniszre talán könnyebben. Közös, ritmikus mozgás mindkettő.

Azért is jó az élményed egy harmadikkal, mert átvilágítja a párkapcsolatodat azzal, aki iránt elköteleződtél. Pszichológiai értelemben a megcsalás sokkal tágabb jelentésű, mint szex egy harmadik személlyel. Megcsalás az is, ha valakit előbbre vesznek a párkapcsolat gondoskodás dimenziójában. Pl. ha a párunk túlságosan rákattan a gyerekre, vagy egy beteg ápolására. Hiába magasztosabb dolgok ezek, mint a szex, a párkapcsolati hatás ugyanaz. Megcsalás a párkapcsolat megélhetés dimenziójában, ha párunk mással jobb és hatékonyabb együttműködést épít ki ezen a téren. Pl. az apjával beszéli meg a család anyagi helyzetét, majd együtt hoznak döntést, csak a kész helyzetről értesítve minket. Megcsalás a párkapcsolat társas dimenziójában, ha párunk mással sokkal szívesebben tölti idejét, beszélget, mint velünk. Hiába csak „lelki” kapcsolat, léket jelent a párkapcsolat hajóján.

Azt javasoljuk tehát, fordulj a párod felé, add meg neki azt, amit annak, akivel „megcsaltad”, és várd el tőle mindazt, amit attól kaptál, akivel „megcsaltad”. Ahelyett, hogy az időre bíznád a megoldást, nézd meg, mi minden jót hozhat idővel párkapcsolatotokba ez az élmény!

Megváltásvásár  és elvárássokk

Baktay Zelka sváb malmos családból származik, születésekor már csak egyvalamijük maradt: a tudás. Woodstock ötletével együtt fogant, a holdra szállás mámorában teltek első hónapjai, édesanyja igazi ’68-as tiniként szülte. Kitűnő érettségije utáni lázadó éveiben csínytevésként előbb szabás-varrást tanult egy ruhagyárban, aztán mégis belekezdett álma megvalósításába, mégpedig egészen alul: három éven át volt pszichiátriai nővér, mielőtt elkezdte pszichológusi tanulmányait az ELTE-n. Elsőként kezdte kutatni a haj pszichológiai szerepét, eredményeivel berobbant a tudományos életbe. Az ELTE-n és a KGRE-en oktatott.

Baktay Miklós a forradalom mámorában fogant 1956-ban. ’82-ben végzett az ELTE-n, doktori disszertációját a játékról írta, fő tézise szerint a játék módosult tudatállapot. Ez akkoriban nóvum volt, bejáratossá tette agykutató laborokba is. Vándorlegényként a pszichológia fellegváraiban kapott képzést: Bécs, München, Zürich, Santa Cruz. Magánpraxist folytat feleségével és munkatársával, dr. Baktay Zelkával. Párterápiás specialitásuk a rendkívül hatékony négyüléses dinamikus rövidterápia. 

Válaszaikból hetente válogatunk. Kérdezni tőlük ITT tudtok!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top