Béla! Nyaralni voltál?
A meztelenség alapvető emberi jogunk, de csak az otthon négy fala között és az erre kijelölt területeken; aki közterületen mutatkozik egy szál semmiben, az a közszemérem megsértésének vádjával hamar a bíróságon találja magát. Tudja ezt Stephen Gough is, aki hónapról hónapra azzal kerül az újságok címlapjára, hogy meztelenül indul túrázni, emiatt pedig állandóan letartóztatják.
Pár napja újra szabadlábra helyezték a nudista vándort, aki 2006 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal szinte mindig börtönben van. Legelőször azért került hűvösre, mert a Southampton–Edinburgh-repülőjáraton anyaszült meztelenre vetkőzött.

A férfinak négy hónapot kellett ülnie nyugalom megzavarása miatt, ami azonban nem volt rá túl nagy hatással, a börtönt pucéran hagyta el, emiatt újra bíróság előtt találta magát, és pár hónapra újra bebörtönözték. A pár hónapból aztán hat hónap lett, a férfi ugyanis rendre meztelenül hagyta el a börtönt. „Ez nem rólam szól – mondja a meztelen vándor a Guardian-interjúban, aki állítólag nem vágyik hírnévre. – A társadalmat teszem próbára, amire azért van szükség, mert az emberek rosszul gondolkodnak” – mondja.
Stephen Gough nemcsak Skóciában, de Dél-Afrika börtöneiben is megfordult már. Ott sem nézték jó szemmel a nudista vándort, aki vallja, joga van a ruhátlansághoz – olyannyira, hogy a bírósági eljárásokra is meztelenül érkezik, ahol aztán a bíróság megsértése címén további büntetéssel sújtják. Talán mondanunk sem kell: a hajthatatlan férfi mára már megint rács mögött van.
Torolt_felhasznalo_368791 2012-07-31 15:13
Béla! Nyaralni voltál?
payaboy 2012-07-31 15:07
Beteg társadalom az, ahol törvény tiltja a meztelenkedést.
Félre ne érts, nincs igényem a meztelen túrázásra, még az otthoni medencében is fürdőnadrágban úszom, pedig senki nem lát oda. De ha valakinek ez a mániája, ugyan kinek árt vele? A vallásos embereket sem zárják börtönbe, pedig én hányok mikor meglátom kijönni őket az imaházukból.
Torolt_felhasznalo_325436 2012-07-31 14:54
Törvény tiltja.Amit pedig a törvény tilt és valaki megszegi azért büntetés jár.Menjen nudista strandra, ott törvényesen meztelenkedhet:)
Nem sok értelmét látom egyébként ennek a meztelenkedésnek.Pár millió éve már lemásztunk a fáról.
Viszont, ha valóban hajléktalan, akkor ez egy jó módszer arra, hogy egy ideig kosztot és kvártélyt kapjon. :)
payaboy 2012-07-31 14:22
Beteg társadalom, ahol azért börtönöznek be valakit évekre, mert meztelen.
Maja Sager 2012-07-31 14:05
Hogy nem csak amida legyen ilyesmi , elmondom hogy Svájcban kezdik a vándorlást meztelenül csinálni és nemám meleg kánikulában, hanem még hóban is...Melyik észléyn találta ki nemtudni, de már vannak a hegyekbe tiltó táblák (nehogymár a frász rádjön azt lezuhansz a lejtőn) Még nemtudni hogy lesznek az "emberi jogok" megtépve, de itt még rács mögött nincs 1 sem...:D
Jajulálá 2012-07-31 12:19
Végre egy igazán gazdag ember, hajráááá!!!!
Mondjuk Béla 2012-07-31 12:13
Szabadságot a vándornak!
Nők Lapja Cafe 2012-07-31 12:13
A pucérsághoz való jogát hirdeti az a férfi, aki éveket tölt börtönben azért, mert állandóan meztelen.
Nők Lapja Café: Újra rács mögött a pucér vándor
© 2013 NLC - Nők lapja café. sanoma média budapest zrt. Minden jog fenntartva | impresszum | médiaajánlat | közönségszolgálat | felhasználási feltételek | adatvédelem