Cserebere, swingerezés

Örökzöld téma, újabb szexdivat: párcsere a szexben. De lehet-e a szexuális szokásainkat valóban csak egy divatelemként kezelni? 

„Kétgyermekes, 29 éves nő vagyok. Közepes »étvágyúnak« tartom magam, ami azt jelenti, hogy 11 éve ugyanazzal a partnerrel heti három-négyszer szexelünk. Párom ez idő alatt kétszer csalt meg, mindkétszer terhességem alatt – bár veszélyeztetett terhes voltam –, ezt elnéztem neki. Ő ugyanis hozzám képest nagy »étvággyal rendelkezik«. Voltak is vitáink az eltéréseink miatt. Van egy házaspár barátunk. Ők mindketten nagyon aktív szexelők, az asszonyka ráadásul a lányokat is szereti. A fiúk összerendezték, hogy egyszer próbáljunk partnert cserélni egy közös estére. Ez megtörtént többször is, de én baromira nem élveztem. Nem volt jó a szex mással. Valahogy nem is vágyom ilyenekre. Utána az én párom és a barát felesége egy kicsit egymásra is kattantak. Napi szinten levelezgetés, órákig beszélgetés, amit én meg a cserepartnerem nem csináltunk. Most haragszanak rám amiatt, mert én kihúztam magam ebből a kis buliból, a párom haragszik rám, mert a másik házastárs már keresett helyettünk másokat magának! Bejelentette, ha nekem az kell, hogy megint megcsaljanak, akkor jó, éldegélhetünk így is tovább. Rövid az élet, és nem érdemes annyi nőt kihagyni! A környezetemben és a munkahelyemen mindenki lefekszik mindenkivel, a megcsalások mindennaposak, cserebere, swingerezés. Ez a normális, és én lennék ennyire prűd? Mi a fenével tudnám még feldobni a kapcsolatunkat? Semmivel? Változzak meg? És hemperegjek mindenkivel? Én járok a párommal nudizni és szexeltünk csomó izgalmas helyen, izgalmas pozíciókban, amit más nem kap meg! Úgy érzem, sokszor amit nyújtok, 11 év után már nem elég. – Ági”

Egy párkapcsolatban 11 év után a szex működtetése önmagában is kihívás, még ha a gyerekvállalás, a közös élet nehézségei, beállt rutinjai ellenére minden nagyon zökkenőmentesen működik is. Ebben a történetben számomra sok fontos részlet van.

Párcsere

Sok olyan házaspárt ismerek, ahol külső felek bevonása kölcsönösen működő szexjáték, és a résztvevők megfelelően tudják is kezelni az ezzel kapcsolatos érzelmeiket. A maga helyén lehet része a szexuális kultúránknak, nem is feltétlenül kell hogy szétzilálja a házaséletünket. Ez elsősorban azon múlik, hogy a szex milyen érzelmi, partnerségi alapokra épül a kapcsolatunkban, és hát hogy mindketten tényleg ugyanazt vágyjuk-e. Nekem az a tapasztalatom, ha külső fél bevonását próbálgatjuk, akkor különösen fontos a kettőnk közötti elmélyült bizalom és a nyílt kommunikáció. Még így is sokesélyes lehet a történet sikere. Új szereplők megjelenése akkor nem okoz kezelhetetlen sérüléseket, ha érzelmileg egymás feltétlen partnerei, szövetségesei vagyunk. Ebben az érzékeny játékban, ha valamelyikünknek önértékelési problémája van, de a legkisebb érzelmi aszimmetria is felboríthatja a dolgot.

Éppen ezért fontosnak gondolom azt a momentumot, hogy már volt két megcsalás a történetetekben. Nem is akármikor, de a terhességek alatt, a párkapcsolat különösen érzékeny pillanatában. Az számomra egy kérdés lenne, hogy ez a bizalomvesztés megjelent-e most ebben a partnercserés kísérletben, vagy az akkor ott teljesen rendeződött. Én már csak ezért is végigbeszélgetném, hogy ebben az esetben pontosan mi nem működött jól, és miért nem. Már csak azért is, hogy kiderüljön, hogy ezt az „étvágybeli” különbséget a jövőben hogyan lehetne feloldani. Felmerült féltékenység, szerelem, a szexuális érdeklődésnél komolyabb vonzalom? Mi nem volt jó a szexben? Folyton a párodra figyeltél, zavart ez a felállás? Hiányzott az intimitás? Nem volt jó az új partner illata, idegen volt az érintése, szokatlan az egész szituáció? Vagy egyszerűen csak a konkrét szereplők nem voltak számodra szexuálisan vonzóak?

Szerintem érdemes ezeken a kérdéseken végigmenni, hogy kiderüljenek azok a konkrétumok, ami miatt ez az erős ellenállás kialakult benned. Ismerek egy házaspárt, akiknél pont fordított lett a folytatás, bár a történet nagyon hasonlóan indult. Terhesség, a férj félrelépése, bizalomvesztés, konfliktusok. Ők azonban a közös kalandozást épp erre a problémára kezelésképpen próbálták ki. Legnagyobb meglepetésükre a nőnek legalább annyira – ha nem jobban – felkeltette a kíváncsiságát, szexuális fantáziáját a külső felek bevonása. Azóta is ő hozza az alkalmi partnereket a játékaikba. A házaséletük kiegyensúlyozott és régóta tart. Két gyereket nevelnek együtt harmóniában. Ami náluk működött, hogy képesek voltak egymás felé nyitni, és tiszta lappal kezdve őszintén megosztani mindenféle vágyukat, érzelmüket. És ami legalább ilyen fontos, hogy mindkettejüket egyformán megmozgatta ez a fajta erotikus játék.

11 év nagy idő

Mert az együtt gondolkodás után továbbra is derülhet ki az, hogy ez „nem jött be”. Ezt el kell fogadni. Van ilyen. Én ebben is a szinkront tartom fontosnak: csak az fog működni, amit mindketten száz százalékig akartok. 11 év után ilyen kalandok előtt amúgy is érdemes azt is együtt végiggondolni, kell-e a kapcsolatunkat érzelmileg is elmélyíteni, akár új alapokra helyezni. Én megpróbálnék nem a környezetemből érkező impulzusokra, hanem magamra és a páromra figyelni; milyen erotikus játékot, kalandot tudunk még találni, ami mindkettőnket egyformán megszólít, amivel 11 év után is fel tudjuk frissíteni az életünket? Az erotika tárháza végtelen.

Én a mi kapcsolatunkban nyolc év után azt látom, hogy még annyi minden vár kipróbálásra, hogy szinte végtelen a játékok variációja. Csak a fantáziánkon múlik, hogy milyen irányokba és milyen mélységekig kezdünk el új dolgokkal kísérletezni. A magunk életében azt is tapasztalom, hogy ezek nagyon jól tudnak működni, ha közben legalább ekkorra gondot fordítunk az érzelmeink, egymás iránt érzett szenvedélyünk, intellektuális partnerségünk fenntartására is. Ezek nélkül az alapok nélkül én biztos, hogy rosszul venném, ha az én párom bármilyen vadnak tűnő szexuális ötlettel állna elő. Egyszerűen nem tudnám nem az érzelmeim, sérelmeim, konfliktusaink vagy a bizonytalanságom szűrőjén keresztül látni az indítványát. Ha viszont jól vagyunk, minden más területen jól működik az életünk, akkor tudunk együtt, kézen fogva, cinkosan összekacsintva, felszabadultan játszani. És ami legalább ilyen fontos, így vagyunk képesek megosztani, és társai lenni egymásnak akkor is, ha ismeretlen területre tévedve félelmeink támadnak, ha kiderül, hogy egy ilyen szituációban akár a saját határainkba ütközünk.

Kinek a pap, kinek a papné

Na és mi van akkor, hogyha ezt mind végigjátszottuk, és visszajutunk az eredeti felálláshoz: a férjem étvágya kielégítetlen, és én meg úgy érzem, megszakadok, akkor sem vagyok elég. Szerintem itt mindenekelőtt őrült fontos azt kijelenteni, hogy ezért a különbségért egyikőnk sem hibás. A férjemnek joga van az étvágyához, és nekem sem kell rosszul éreznem magam, mert nem vagyok elég. A heti három-négy szex egyáltalán nem kevés, de egyébként is az a normális, amennyi neked, Ági, jólesik. Neked is jogod van ahhoz, hogy mindenből annyit vegyél el, amennyire vágysz.

Azt kérdezed, hogy a környezeted vagy te nem vagy-e normális? Én azt gondolom, hogy a szexben minden normális, amit mindketten kölcsönösen vágyunk és izgalmasnak találunk. Ebben az értelemben nincs sok értelme magunkat a tágabb környezetünkhöz hasonlítgatni. A norma mi magunk vagyunk. Az sokkal nagyobb dilemma, hogy mit kezdjünk, ha a mértékben nem tudunk konszenzusra jutni. Nem tudom, hogy van-e erre jó válasz. Paul Newman egyszer arra a kérdésre, hogy megcsalja-e a feleségét, azt nyilatkozta, hogy miért járna McDonaldsba, ha otthon mindig szaftos steakkel várják. Ha már sok kísérleten, érzelmi körön túl vagytok, akkor kérdés, hogy képes lennél-e megengedni a párodnak időnként egy-egy hamburgert.