Szex

A hangosan szexelő szomszéd büntetése a világháló

Közérdekű közlemény: aki hangosan szereti csinálni, legyen tekintettel a szomszédaira – mert nagyon megbánhatja.
csöndeeeeet!
Csöndeeeeet!

Hangos szomszédai mindenkinek voltak már, hangosan szexelő szomszédai azonban nem biztos, így erősen kérdéses, hogy ilyen helyzetben ki hogyan cselekszik. Míg a többség – gyanítjuk – fejére húzza a párnát, és várja, hogy végezzenek, netán maga is kedvet kap, addig a kisebbségben erősen felmegy a pumpa, és olyat tesz, hogy maga is megbánja.

Lee Moore-nál például olyannyira elszakadt a cérna, hogy a fiatal brit férfi elővette a mobilját, rögzítette a hangélményt, majd kilőtte a világhálóra. S hogy a pár is megtudja, hogy hallgathatja vissza magát, egy papírra az alábbiakat írta ki nekik: „Azoknak, akiknek szexuális életének köszönhetően egész éjszaka fent voltam. Csukjátok be az ablakot legközelebb! Most már az interneten vagytok, hogy mindenki hallgathassa.”

De nemcsak Lee volt az egyetlen szomszéd, aki sérelmezte a hangfelvételen hallható nő sikoltozását, többen kiordítottak, hogy csukják be az ablakot. De nem! Inkább megvárták, míg felkerülnek a világhálóra, ahol mára több millió kattintást sikerült összegyűjteniük. 

A(z) “Te hallottad már a szomszédaidat szex közben?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nem, még nem!

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top